Keresés

Az 1848-1849-es szabadságharcos hős, Xántus János az 1850-es években amerikai expedíciók tagjaként aktívan részt vett a Sziklás-hegység középső részének, pl. az Arkansas-folyó felső folyásának felderítésében, feltérképezésében:

https://mult-kor.hu/a-pakozdi-csatatol-a-vadnyugatig---xantus-janos-kalandos-elete-20151005

Geográfus mérnökként, földmérőként (geodétaként) és vasúti nyomvonal-kitűzőként egy sor expedícióban vett részt az USA nyugati régióiban, jelentős területeket tárt fel és közben szenvedélyének is hódolt, azaz a prérividék állatvilágát írta le és térképezte föl, jelentős gyűjtőmunkát is végzett.

A magyar Wiki szerint a főbb utazásai az alábbiak voltak - Észak-Amerika térképet elővenni (vagy megnyitni a GoogleMaps-et)!!!

"1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen Saint Louis–Kalifornia vasútvonal (Pacific vasút) nyomvonalának kitűzésében. 1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő; először ebben az államban találkozott indiánokkal. Topográfiai felméréseket végzett Indiana államban, majd Texasban (1853). 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli, szintén magyarok lakta New Budába. A környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait. 1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt szolgálatot, mint szanitéc őrmester – Vésey Lajos álnéven (innen nevének Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey).

1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. 1857-ben Washingtonba utazott, és ott a Smithsonian Intézet kaliforniai térképező munkákkal bízta meg. A munka elkezdése előtt még kirándult Oregonba, felhajózott a Columbia folyón, ellátogatott Sacramentóba és Stocktonba, megnézte az aranybányákat. Kaliforniában gyűjtött növényeket és állatokat a környéken, és ezt folytatta azután is, hogy átkerült a Fort Tejon katonai erődbe. 1858-ban hivatalos megbízásból bejárta az azon időtájt alig ismert Kaliforniai-félszigetet, és tovább délnek utazva eljutott La Pazba. A Magyarországra küldött gyűjtemények és beszámolók okán munkásságát egyre inkább elismerték, és ennek jeleként 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

1859 elején sikeresen kérte a katonai szolgálat alóli felmentését, s idejét és energiáját az amerikai prérividék természetrajzi feltérképezésének szentelte. Később a Coastal Survey megbízásából tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget csúcsánál, a San Lucas-foknál, ami alkalmat teremtett számára ahhoz, hogy a tenger élővilágát is gyűjtse. 1861 augusztusában kilépett a Coastal Survey alkalmazásából, s év végén visszatért Magyarországra, hogy 1862. január 22-én (más források szerint január 27-én) megtarthassa akadémiai székfoglaló előadását Adatok a tenger természettani földrajzához címmel. Még 1862 június 23-án visszatért Amerikába, ahol már folyt az amerikai polgárháború, s Xántus régi barátja William Alexander Hammond képzett orvos és természettudós éppen a hadsereg egészségügyi alakulatának főparancsnoka volt, s 1862 július 28-án kinevezte Xantus Jánost a helyettesévé, ebben a szolgálatban 1862 decemberéig maradt. Ennyi volt Xántus amerikai polgárháborús szolgálata az unionisták oldalán. Hamarosan elfoglalt egy – az amerikai külügyminiszter által – felajánlott állást, s 1864 júniusáig az Egyesült Államok mexikói konzulja volt Manzanillo állomáshellyel. Ezen hivatala rövidre sikerült, mert mihelyt Xántus elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát, a washingtoni külügyminisztérium visszahívta a konzult, sőt a konzulátust is bezáratta. Xántus megint megélhetés nélkül maradt, előbb Peruba, aztán Havannába utazott.

Betegeskedése miatt végleg lemondott amerikai tartózkodásáról és 1864 júliusában hazatért..."

Kittenbergernek nem volt veszélytelen az élete Afrikában.

A legdurvább eset az első afrikai útja során, 23 éves korában történt, amikor egy megsebzett oroszlán a földre teperte és kis híján végzett vele.

Kittenberger így írt az esetről:

„A Lettima-hegyek alól, súlyosan megsebesülve, tizenkét nehéz és sok apró sebtől és nagy vérveszteségtől elgyengülve hoztak a másszaiak Mosiba. Június 11-én reggel leütött egy oroszlán. Mindez nem történt volna, ha puskám a második lövésre nem mond csütörtököt, midőn a meglőtt oroszlán támadott, és közelre kellett várnom, mert a magas fűben nem láttam. Irtózatos küzdelem volt ez, és senki sem volt a közelben. Végre bal kezemmel elkaptam a nyelvét, s azt erősen megrántottam. Ez a bestiát annyira zavarba ejtette, hogy volt időm a rossz patront kirántani, ismételni, s az ellenfelemet szembe lőni".

Add hozzá Molnár Gábort.

De ott vannak érdekes témának a nagy magyar felfedezők is, Xántus János, Magyar László, Teleki Sámuel, Bíró Lajos vagy a "nagy fehér vadászok" közé tartozó Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond.

Kittenberger Kálmán a "nagy fehér vadászok"  között is a legnagyobb volt. Emlékszem rá, hogy az egyik könyvében írta, hogy a nehéz elefántölő puskájával kb. 400 lépésről leterített egy óriási elefántbikát úgy, hogy az egyetlen mukkanás nélkül oldalra dőlt, azt vége volt.

Persze azért halkan hozzáteszem, hogy ezek a "nagy fehér vadászok" a tábortűz mellett üldögélve a második-harmadik pohár whisky után már nem szégyelltek egy kissé nagyobbat mondani a valóságnál.

Mindettől függetlenül az én szememben Kittenberger Kálmán bácsi volt a valaha élt legnagyobb "nagy fehér vadász".

Hihetetlen érzéke volt a vadászathoz, a vadak követéséhez, becserkészéséhez, valamint a vadászpuskával való halálpontos lövésekhez.

Gyermekkoromban valósággal faltam az egyik könyvét, amelyben afrikai vadászkalandjait ismertette. Akkor gondolatban és is ott jártam Kálmán bácsi mögött Kelet-Afrika vadonjában, a hátamon egy nagy kaliberű, nagyvadak vadászatára való puskával.:-)

Persze Széchenyi Zsigmond sem volt kispályás, ráadásul neki is voltak nagyon jó írásai.