Szóval ide szöktetek az X-Faktoros topikból. :D
Meghallgattam a második válogató dalait, és bár volt köztük jó pár egész tűrhető, igazán egyik sem érintett meg. Random barangolásaim során a youtube-on ennél nap mint nap találok jobbakat. És ilyenkor mindig ott bujkál az emberben a kisördög, hogy milyen lehetett az a másik több mint 500 dal, ha ez a harminc, illetve most ebből ez a 10, amit hallottam, volt a legjobb. Ráadásul ahhoz képest, hogy évről-évre hatalmas a túljelentkezés, nagyon nagy az átfedés az indulók között egyik évadról a másikra.
Vajon hogy szelektálnak? Szerintem képtelenség 600 dalt rendesen végighallgatni. Vagy szimplán csak addig töltik fel a helyeket haverokkal, ismertebb énekesekkel és nevesebb producerek pártfogoltjaival, amíg be nem telik az összes?
A mindent taroló Nene dala izgalmasan indult ugyan, de bő 1 perc után már untam.
Wolf Kati és Takács Nikolas kihozta a maximumot két elég közepes dalból.
Szerintem Arany Timi és a dala volt talán a leggyengébb, és nekem a Kies jött be a legjobban.
De akkor is, vajon milyen lehet az a másik 550, amit sose fogunk hallani? :) |