Keresés

OFF:

Vagy hogy más példát ne mondjak, ott volt az idióta brit könnyűlovasság katasztrófába torkolló rohama a krími háborúban, a baklavai csatában.

Összességében véve azonban az 1860-as évek már a lovasság alkonyának kezdete volt, nem?

Konkrétan a polgárháborút nem tudom ebből a szempontból, de pl. az 1866-os porosz- osztrák és az 1870-es porosz - francia háborúkban, valamint tudtommal az 1877-es orosz - török háborúban is a nyílt rohamra kivezényelt lovassági egységek általában igen súlyos ló- és emberveszteségeket szenvedtek el.

Ennek oka az volt, hogy a század első feléhez képest nagyon sokat fejlődtek a tűzfegyverek, főként a gyalogsági puskák, mind tűzgyorsaság, mind a lőtávolság és a lőpontosság tekintetében.

Ellenben, ha már Észak-Amerikáról van szó, az is igaz hogy a gyorsan mozgó lovassági alakulatok a mozgékony síksági indiánok és apacsok elleni háborúkban nélkülözhetetlen szerepet játszottak az USA hadszervezetében, egészen az 1890-es évekig.

William E. Jones és Wade Hampton lovasdandárai vágtattak a dél felől fenyegetően közeledő 1. New Jersey-i, 1. pennsylvaniai és 1. marylandi lovasezredek feltartóztatására, melyeket a New York-i könnyű tüzérezred 6. ütege támogatott három ágyúval. A konföderációsok ellentámadását a 12. virginiai lovasezred vezette, lovasainak fergeteges rohama félresöpörte az útból a New Jersey-i jenkiket. A virginiaiak sorai közt vágtatott a az Elijah V. White alezredes vezette 35. virginiai lovaszászlóalj. A zászlóaljnak veszekedett híre volt, vitézségük és fegyelmezetlenségük egyaránt legendás, vérfagyasztó csatakiáltásuk miatt a „Komancsok” becenév ragadt rájuk.

A „Komancsoknak” csakhamar alkalmuk nyílt megmutatni bátorságukat. Amikor Joseph W. Martin kapitány New York-i tüzérütege oldalról lőni kezdte a virginiai lovasokat, White rohamot vezényelt, és szürke lovát a jenki ágyúk felé sarkantyúzta. Martin tüzérei vadul kartácsozták őket, amíg lehetett, de a „Komancsok” villámgyorsan lerohanták az üteget, és kézitusába bocsátkoztak az északi tüzérekkel, akik végül az ágyúszekerek alá bújva kerestek menedéket a villogó szablyák elől. Az ágyúk végül a déliek kezére jutottak, akik visszafoglalták a Fleetwood Hill-t, és ezzel biztosították, hogy a csatatér a konföderációs csapatok kezén maradhasson.

Mindazonáltal a csata egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy a jenki lovasság méltó ellenfelévé vált J.E.B. Stuart egekig magasztalt konföderációs lovasainak. Bár az uniós parancsnok, Alfred Plesonton végül rákényszerült a csatatér elhagyására, a vad, egész álló nap dúló ütközettel Stuartot bizony alaposan meglepték, és kis híján vereséget szenvedett az addig megvetően reménytelenül inkompetensnek minősített ellenféltől.

      Don Troiani festménye