Keresés

Részletes keresés

manowner Creative Commons License 2020-01-17 09:05:56 54688

Fejezd be a személyeskedést, már korábban is így reagáltál, mert vannak szövegértelmezési problémáid. Máskor is kicsavartad a mondandómat. Senki nem vonja kétségbe, hogy ennek a fórumnak te vagy a fő kakasa, nyugi, kapirgálj nyugodtan. A te stílusodban válaszolva, ki vesz komolyan tanácsot tőled sisak csiga ügyben, akinek egy év alatt az állománya 5-ről 2-re csökkent, olyan csigánál, amelyik simán elél öt évet is megfelelő körülmények között. Az, hogy a halak, növények toleránsak bizonyos határok között, nem az jelenti, hogy az ideális életfeltétel nekik,ergo rövidebb életűek lesznek, bár nem pusztulnak el azonnal. Semmi közöd hozzá, de több, mint 30 éves akvarisztikai múltam alatt nem volt tömeges halhullásom (kivéve, amit említettem, hogy egy csapat frissen keltetett kolibri-csapatot nem tudtam télen felnevelni). Ettől függetlenül kollégámmal sok halat felneveltünk, sok mindenre együtt jöttünk rá, vagy kikértük tapasztalt tenyésztők tanácsát. Manapság már nem foglalkozok tenyésztéssel. A rendszeres sózás a kényesebb növényeket kinyírja, ezt sosem teszed hozzá a tanácsodhoz, csak kétségbe vonod, amit mondok. Mert valami éppen a te körülményeid között működött. Mindamellett, hogy eleven szülős, ivadék nevelő medencében alkalmaztam sózást régebben, de ezt nem ajánlanám általános esetekre. Normálisan lehetne erről beszélgetni, de nem így, ahogy te teszed. Hol írtam, hogy "Így szoktuk"? Magadat teszed komolytalanná ezzel a felsőbbrendűséget mutató dumával:) Konkrét akváriumról, amihez zildi segítséget kért, keveset tudunk ahhoz, hogy pontos diagnosztikát állítsak fel. Így főleg nem javasolt drasztikus változtatás. Ezt a véleményemet tartom.

A hozzászólás:
Tapivara Creative Commons License 2020-01-17 06:36:08 54685

Egyébiránt miből gondolod hogy ki kell oktass másokat hogy mit gondoljanak és tegyenek.

Erre azt hiszem senki nem kért tőled tanácsot, amellett hogy egy "brack-víz" mióta szikes te

fogalmatlan. A tengerekre sem mondják hogy szikes, az leginkább termőföldeknél és öntözővizeknél használatos fogalom. 

Amúgy az ilyen nagyképű "Így szoktuk" szövegtől kapok alergiát leginkább. Tudatlan kőművesek szokták ezzel a majomkodó szóhasználattal leoktatni a kérdezőt. 

Mi az hogy "így szoktuk" ? -te és más nagyon okos, vagy esetleg te és  Takashi Amano?

 

 

 

 

 

 

Előzmény:
manowner Creative Commons License 2020-01-16 16:26:01 54678

Szépen elburjánzott az anubias:) Egy tanácsot szeretnék adni, ami vonatkozik természetesen rám is. Ne egy fórum hozzászólás hatására változtass drasztikusan az akvárium gondozásán. Az csak egy lehetséges ötlet, szempont legyen, amit végiggondolsz, hogy neked tényleg szükséges és jó megoldás-e. Például érdemes körbe járni, hogy törpe szívóharcsa esetén érdemes-e a vízhőfokot 22 C-fok felé emelni és sózással szikesíteni a vizet.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!