ebben
nem irányított szerepű alkalmazottak megfelelő díjazása.
2)Nem ez a feladata a kormánynak, hogy mindenkitől(alsó és közép) elvegye a saját önbecsülését(+ok, maradékok, emelek, krumpli...), és evvel szavazói hálát fejtsen ki.
Természetesen eközben meg a kasztjának, ismerőseinek meg emelje az önbecsülését, az egoizmusát.
Egyszerűen a protokoll(belső, külső), meg a szervek semlegességének a megőrzése a dolga.
Fidesz bandaháborút játszik, nem kormányt.Történések szempontból abszolút inkább banda, mint kormányt.
Lényeg.A kormány lenne a bólogató János, amikor bemegy egy szakma, vagy egy semleges szerv, és elmondja erre jutott ezer ember(nem 5 bársonyos), és nem fordítva lenne, már gyomorgörcse van az adott szakmának van, mi az istent találnak ki megint, a -csak azért is- lélektanban, vagy is hogy ringassák a népet, ők csinálják itt a földet, itt a többi issza őket.
MO poszt szovjet még, úgy mond eligazításra megy be mindenki.
Ez van,nem tudunk, majd.., most előbb VB stb.
Ők diktálnak, és természetesen Orbán is felhívva.
Ezért nem halad igazán semmi.
És akkor itt jön be, hogy lehetne ezt az egészet új politika felfogású placcra kiművelni, amikor tudjuk, egy banda alagutakat is ás?
A médiákba bemenés és az induló körzetekbe.Megerősíteni a ellen véleményt, ellentmondásokat.
Teljes összefogás(bal, jobb, civil), semleges 65 év fölötti miniszter(itthoni és kinti tisztelet útja jön), és hogy akik még Fidesznél voltak, azok is elfogadják, most más van, lényeg a bér. |