"Én úgy tudom, Kun Béláék szabadították fel a Felvidéket!"
Ezt jól tudod, és addig ez úgy is volt, amíg Kunbéci parancsot nem adott a visszafoglalt felvidéki területek kiürítésére.
Ugyanis a Vh. tisztjei, és a katonák is, természetesen hazafias érzelműek voltak, és abban a tudatban álltak be a Vh-be, hogy a hazájukért kell harcolni. Amikor azonban a Clemenceau jegyzék átvétele után Kunbéciéktől azt a parancsot kapták, hogy vonuljanak ki a visszafoglalt felvidéki területekről, óriási volt a csalódásuk és a felháborodásuk. Ekkor döbbentek rá a tisztek és az állomány is, hogy itt tkp. nem a haza-, hanem a proletárdiktatúra védelméről van szó. Ez nagymértékben demoralizálólag hatott mind a tisztekre, mind a sorállományra, Stromfeld pl. éppen emiatt mondott le. Ettől kezdve beszélhetünk a Vh. bomlása kezdetéről, amit a csoportos dezertálások, és az általános morális lezüllés jellemzett...
"A demoralizálódás azért is válhatott teljes körűvé, mert a Felvidék egyes városainak visszafoglalása a katonák számára inkább jelentette a haza egy részének felszabadítását, mint a Kun Béláék által hangoztatott internacionalista segítségnyújtást, mellyel a „testvéri szlovák munkásokat és parasztokat” mentették fel az „imperialista csehek” elnyomása alól. Ezt mutatja az is, hogy Kassán, Eperjesen stb. inkább a magyar zászlót tűzték ki, mint a vöröset, és a zenekarok többet játszották a Rákóczi-indulót, mint az Internacionálét. Stromfeld egyet nem értése jeléül lemondott vezérkari főnöki tisztéről. (De csak július 3-án hagyta el posztját, kötelességének tartotta, hogy a hadsereget, a kialakult válságos helyzeten átsegítse.)"
https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/56.html |
