"Vagy mégis?"
Vagy mégsem...
A "Nagymorva-birodalom" meséjét politikai okok alapján a cseh történészek dobták be a köztudatba, és azóta szépen szárba is szökkent, különösen a szlovák "történetírásban".
Komolyan vehető történészek szerint ugyanis, erős kétségek merülnek fel a "birodalom" létezésével és határaival kapcsolatban, mivel úgy az sohasem létezett, mint ahogy azt a cseh- és szlovák propaganda elhitetni igyekszik. Birodalommá való felnagyítása elsősorban a cseh és a szlovák területi követeléseknek a történeti megalapozására szolgált. Nem mellékesen megjegyezném, hogy még józan paraszti ésszel is könnyű belátni, hogy egy államot sem lehet pár évtized alatt megszervezni, felépíteni, nemhogy egy birodalmat.
A csehek ugyanis (Konstantin, bizánci császár munkájára hivatkozva) a területükön található hasonló nevű folyó és népnév alapján, ezt a megnevezést használták fel az általuk hamisított "ősi" szláv "nagymorva" birodalom meséjének megalkotására, ami sohasem létezett úgy, ahogy előadták, de első hallásra a névhasonlóságok miatt hihetőnek tűnt...
Ehhez persze ismerni kell (Bíborban született) Konstantin császár munkáját ("De Administrando Imperio" azaz "A birodalom kormányzásáról"), amiből egyértelműen kiderül, hogy a cseh történelemhamisítók "Nagymorva-birodalma" nem a mai Szlovákia-, hanem a mai Szerbia területén, a Morava folyótól nyugatra fekvő területeken helyezkedett el. Következésképpen Cirill és Metód is ezeken a területeken téríthettek, azóta lett a szerbek vallása ortodox-katolikus (keleti keresztény), és azóta használják a szerbek a cirill abc betűit. Ezzel szemben mind a csehek, mind a tótok a nyugati kereszténységhez tartoznak, és a latin abc-t használják. Fontos megemlíteni azt is, hogy az említett műben a "megali" vagy "megalis" kifejezés jelentése - legalábbis a szakértők szerint - "öreg", "régi", "egykori" és nem "nagy".
És talán az sem mellékes annak bizonyítására, hogy a "Nagymorva-birodalom" meséje egy primitív történelemhamisítás, mivel ebben a művében Konstantin császár a türkök (magyarok) országa körüli népekről és országokról tájékoztat, ahol a "Megali Moravia" megnevezés előfordul. Itt felsorolja, hogy a magyarok közelében laknak kelet felől a bolgárok, azoktól északra a besenyők, nyugatra a frankok, délre pedig a horvátok. Azaz a császár leírásában sehol sem szerepel egy északi fekvésű "Nagymorva-birodalom".
Végezetül itt van egy beidézett rész, ami szintén kétségbevonja azt, hogy a Honfoglalásig bármiféle komolyabb államszervezet - de még törzsi sem - létezett volna a Kárpátmedencében...
"Az államiság problematikája
A cseh és szlovák kutatás a Szamo által uralt területeket, a Nyitrai Fejedelemséget, de legfőképp a 9. századi Nagymoráviát államnak tekinti, Szvatoplukot pedig királyi címmel ruházza fel. Eltekintve attól, hogy egyik „birodalom” sem maradt tartós, a történeti kutatásnak mindenekelőtt a törzsi vagy prefeudális állam létjogosultságát kellene igazolnia egyrészt és a morva területek – a korban vitatható – szuverenitását alátámasztani másrészt. A Szvatopluk nevével fémjelzett politikai alakulat kapcsán érdemes felfigyelni arra, hogy egy német forrás a 955-ös Lech-mezei csatában Leli dux és Sur rex részvételéről tudósít,[47] jóllehet Szent István előtt nem fordult elő Magyarországon a királyi titulus. Szvatoplukot az egykorú, hiteles primer források nem királynak és fejedelemnek, hanem a frankoktól függő comesnek nevezik.[48]"
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagymor%C3%A1via
|