Elsősorban nem erről van szó. Mert ugye lehetne azzal is jönni, amit még ellenségeink is felvetettek Trianon előtt, hogy mégsem kéne marhacsorda módjára szétszórni újszülött, primitív államokba egy olyan nemzetet, amelyiknek a 13. században alkotmánya volt. Nem kéne valóban, mert precedenst teremt, az élet nem habostorta, álmodozhat minden közösség saját államról de tecettek volna hont foglalni korábban, ugye. Ez olyan, mint a jogbiztonság, visszamenőleg nem ítélünk. Akinek kell, szerezze meg. Fogjon fegyvert. Ezt Trianonban felülírták és ajándékozásba kezdtek békeidőben, puskalövés nélkül cserélt gazdát olyan mennyiségű terület amit korábban elképzelni sem tudtak még a megszállók sem, csak néztek, hogy jé, egészen idáig jöhetünk? Keletről Győrig? Északról Balassagyarmatig? Hagyták, és ez tragikus egész Európára. Végüs is megtörténik az antanttal ami a sorsa, csak ezeket az államokat belülről falja fel az új tulajdonos.
Na de ennyit a kitérőről.
Ami a jelenlegi helyzetet tarthatatlanná teszi, hogy alsóbbrendű nemzetként definiálja a magyart. Gyakorlatilag pontosan ugyanazok a határok, az elv, amely a rablás idején kevesebb mint 3 millió románnak adott ugyanennyi nem románt. Kevesebb mint kétmillió szlovák kapott másfél millió nem szlovákot. Tízmillió magyar nem hogy nem kapott pár millió hulladékot hanem még a 10 millióból is csak 7 millió élhetett egy hazában.
Ez pont olyan, mint a foci. Amennyiben magyarnak érzed magad, természetesen azt szeretnéd, hogy a magyaroknak legyen jó. Ha te azt mondod, hogy érjen a román többet, legyen a román gazdagabb, vigyen még néhány megyét akkor te valószínűleg a meccsen is nekik drukkolsz. Vagy tekintettel a múltra, kezdődjön minden magyar-román meccs 0-2-ről hiszen elvesztettünk száz éve egy háborút és most is és 500 év múlva is ebből kell kiindulni. |