Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2019-12-05 15:20:47 2649

Emberek és lovak százainak tök értelmetlen feláldozása, bár az a klisé ebben az esetben nem igaz, hogy szegény huszárokat belehajszolták az ellenséges ágyúk és géppuskák tüzében.

 

Ugyanis a korabeli leírások szerint egyáltalán nem kellett őket hajszolni, hanem úrrá lett rajtuk az akkor még általános harci láz - időben a nagy háborúnak még csak a legelején járunk - és a parancsnokok izgatottsága, harci szelleme a közlegényekre is átragadt.

Még amikor megtudták, hogy beásott orosz géppuskák és gyalogsági állások ellen kell rohamozniuk, akkor sem fogták vissza magukat és a legminimálisabb óvatosságot sem tanúsítva vágtáztak előre kivont szablyákkal.

 

Állítólag ebben nagy része volt annak is, hogy az uralkodó (I. Ferenc József) születésnapját egy fényes lovassági győzelemmel szerették volna megünnepelni.

 

A védelmi állások mögött várakozó oroszok közül néhányan később azt nyilatkozták, hogy ekkora vakmerőségre és felelőtlenségre még csak gondolni sem mertek, meg azt, hogy azt hitték, hogy a magyar huszárokat kőkeményen alkohollal itatták a roham előtt, mivel hogy ilyen felelőtlenségre józanul nem vállalkozik az ember.

A valóság azonban az volt, hogy a huszárok a roham előtt egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt.

Törölt nick Creative Commons License 2019-12-05 15:03:17 2648

"...és mintegy 600 ló veszett oda.."

 

650.

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2019-12-05 14:56:37 2647

Mondjuk az is biztos, hogy mai gondolkodásmóddal nézve a gorodoki "halálroham" egy teljesen értelmetlen, öngyilkos vállalkozás volt, amelynek során kb. 450 ember és mintegy 600 ló veszett oda teljesen értelmetlenül.

 

Erről a csatáról nagyon sok érdekes cikk van fönt a neten, ennek ellenére a nagyközönség körében szinte teljesen ismeretlen a téma.

 

https://mult-kor.hu/a-hosies-magyar-lovasroham-amely-az-oroszokat-is-lenyugozte-20160224

 

https://www.veol.hu/hirek/gorodoki-huszarsors-szaz-eve-esett-at-a-tuzkeresztsegen-a-zalaegerszegi-es-a-papai-lovassag-1640454/

Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2019-12-05 14:23:27 2645

Egy jó kis cikk a magyar könnyűlovasság I. vh-s szerepéről:

 

https://qubit.hu/2018/11/11/huszarok-az-elso-vilaghaboruban-sajnalhatja-ha-nem-vette-eszre-hogy-a-magyarok-a-legjobbak

 

Bár a katasztrófával végződő gorodoki lovasroham nagyon jól megmutatta, hogy a lovas hadviselés felett véglegesen eljárt az idő, a huszárokat nem szerelték le, hanem továbbra is az orosz fronton maradtak, de most már túlnyomórészt lóról leszállva, gyalogosan küzdöttek.

1914. decemberében Limanovánál a huszárok hősies ellenállása állította meg az orosz gőzhengert.

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!