1218-as bejegyzés folytatása:
A kazán folyamatosan megy, hiába volt kint a beüzemelő. Vasárnap felhívom, hogy tájékoztassam, de már csöppet sem voltam türelmes. Tanácsára, mivel 2 kazán (elektromos, és gáz) van 1 termosztátra kötve, leválasztottam a gáz vezetékét. Így is folyamatoson működött. Leválasztottam az immár direktbe csak 1 vezetéken bekötött termosztátot is, de így sem változott semmi. Az indirekt tárolót normálisan vezérli. PA03 0-ra állítva, hallom, hogy kapcsol valami relét, de inaktív termosztátnál is fűtés üzemmódban megy. Na itt eldurrant az agyam, lekapcsoltam az elektromos kazánt, és visszaálltunk gázra. Visszakötöttem csak a gázkazánra a termosztátot, és láss csodát, a rendszer tökéletesen működik. A termosztát hibáját kizárhatjuk. Bekapcsol ha fűteni, vagy melegíteni kell az indirekt tárolóban a meleg vizet. Ahogy azt egy rendszernek kell. Ma ismét lesz egy randevúm a szerelővel, de hiába hívtam, nem vette fel (ok, el van foglalva). Érdeklődtem a központi számukon, ahol nyilván nem tudtak semmiről. Aztán visszahívott valaki (státuszt nem tudok), aki kérdőre vont, hogy mi az, hogy én jeleztem már a kollégájának, hogy a következő hiba megállapításért már nem szeretnék fizetni, mert ez nem így működik. Majd a kolléga a helyszínen megállapítja, hogy garanciába tartozik-e vagy nem. Én értetlenül állok a helyzet előtt, hiszen egyszer fizettem 25.000 Ft-ot a beüzemelésért, majd még1x 5000 Ft-ot a pénteki "kiszállásért", és még engem néznek hülyének, hogy fel vagyok háborodva azon, hogy a kazán folyamatosan fűt, és nyomatékosítom, hogy nem az én dolgom azt megoldani, hogy üzemszerűen működjön! Egy kis szájkaraté után ismét kioktat, hogy a napi 100 kWh fogyasztás szerinte nem egy nagy tétel, és ne fújjam már fel ennyire..... "Lehet, hogy a villanyszerelő kötött be valamit rosszul" (a villanyszerelő is jelen volt a beüzemelésnél, az üzembehelyező még ki is emelte,hogy olyan szép munkát végzett, hogy nem is gondolta volna, hogy esetleg a termosztátnál lehetne valami baki), vagy "valaki leejtette a termosztátot, vagy hozzányúlt a rendszerhez" WTF??? Közben hívott a beüzemelő, hogy jön. Kíváncsian várom a mai termést.... |