Keresés

Összességében véve azonban az 1860-as évek már a lovasság alkonyának kezdete volt, nem?

Konkrétan a polgárháborút nem tudom ebből a szempontból, de pl. az 1866-os porosz- osztrák és az 1870-es porosz - francia háborúkban, valamint tudtommal az 1877-es orosz - török háborúban is a nyílt rohamra kivezényelt lovassági egységek általában igen súlyos ló- és emberveszteségeket szenvedtek el.

Ennek oka az volt, hogy a század első feléhez képest nagyon sokat fejlődtek a tűzfegyverek, főként a gyalogsági puskák, mind tűzgyorsaság, mind a lőtávolság és a lőpontosság tekintetében.

Ellenben, ha már Észak-Amerikáról van szó, az is igaz hogy a gyorsan mozgó lovassági alakulatok a mozgékony síksági indiánok és apacsok elleni háborúkban nélkülözhetetlen szerepet játszottak az USA hadszervezetében, egészen az 1890-es évekig.

William E. Jones és Wade Hampton lovasdandárai vágtattak a dél felől fenyegetően közeledő 1. New Jersey-i, 1. pennsylvaniai és 1. marylandi lovasezredek feltartóztatására, melyeket a New York-i könnyű tüzérezred 6. ütege támogatott három ágyúval. A konföderációsok ellentámadását a 12. virginiai lovasezred vezette, lovasainak fergeteges rohama félresöpörte az útból a New Jersey-i jenkiket. A virginiaiak sorai közt vágtatott a az Elijah V. White alezredes vezette 35. virginiai lovaszászlóalj. A zászlóaljnak veszekedett híre volt, vitézségük és fegyelmezetlenségük egyaránt legendás, vérfagyasztó csatakiáltásuk miatt a „Komancsok” becenév ragadt rájuk.

A „Komancsoknak” csakhamar alkalmuk nyílt megmutatni bátorságukat. Amikor Joseph W. Martin kapitány New York-i tüzérütege oldalról lőni kezdte a virginiai lovasokat, White rohamot vezényelt, és szürke lovát a jenki ágyúk felé sarkantyúzta. Martin tüzérei vadul kartácsozták őket, amíg lehetett, de a „Komancsok” villámgyorsan lerohanták az üteget, és kézitusába bocsátkoztak az északi tüzérekkel, akik végül az ágyúszekerek alá bújva kerestek menedéket a villogó szablyák elől. Az ágyúk végül a déliek kezére jutottak, akik visszafoglalták a Fleetwood Hill-t, és ezzel biztosították, hogy a csatatér a konföderációs csapatok kezén maradhasson.

Mindazonáltal a csata egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy a jenki lovasság méltó ellenfelévé vált J.E.B. Stuart egekig magasztalt konföderációs lovasainak. Bár az uniós parancsnok, Alfred Plesonton végül rákényszerült a csatatér elhagyására, a vad, egész álló nap dúló ütközettel Stuartot bizony alaposan meglepték, és kis híján vereséget szenvedett az addig megvetően reménytelenül inkompetensnek minősített ellenféltől.

      Don Troiani festménye

Plesonton terve szerint lovassága két helyen kelt át a Rappahannock folyón: John Buford lovashadosztálya a Beverly-gázlónál, míg David McMurtrie Gregg emberei a Kelly-gázlónál. A két jenki hadoszlopnak Brandy Station-nál kellett volna egyesülnie, pontosan ott, ahol Stuart déli lovassága koncentrálódott. Június 9-én reggel 5 órakor Buford lovasai átkeltek a Beverly-gázlónál. A meglepett déli őrszemek pisztolyaikkal a levegőbe lődözve iszkoltak a fő tábor felé, hogy a kora reggeli ködben felhívják a figyelmet a közeledő veszedelemre. A támadás híre zömében még ágyban találta a déli katonákat, akik közül sokan félig felöltözve, nyergeletlen lovakon vágtattak a már csak alig két mérföldnyire lévő ellenség elé, ahol aztán sebtében felállított védelmi vonaluk megállította a jenkik előrenyomulását.

Buford élcsapatát Benjamin "Grimes" Davis ezredes vezette, akinek embereit a 6. virginiai lovasezred katonái próbálták mindenáron feltartóztatni. Elkeseredett kézitusa bontakozott ki, amelyben a jenkik számbeli fölénye egyre inkább megmutatkozott, azonban mielőtt sikerült volna visszanyomniuk a délieket, váratlan dolog történt. A virginiai lovasok közül Robert Owen Allen hadnagy rátámadt az éppen az embereit rendező Davis ezredesre, és golyót röpített a koponyájába. Parancsnokuk halála pontot tett az északi katonák gyors előrenyomulására, innen kezdve roppant keservesen küzdötték magukat előre az egyre erősödő déli védelemmel szemben.

Mindeközben David McMurtrie Gregg hadoszlopa vagy másfél órás késést szedett össze, amiatt hogy az egyik hadosztály megkésve érkezett a Kelly-gázlóhoz, aztán a déli lovasság kerülőútra kényszerítette őket Brandy Station felé. Mire Gregg megérkezett (egyenesen Stuart hátába, azonban ennek nem volt tudatában), egyetlen déli ágyú újból megállította, így Stuartnak éppen hogy csak, de volt elég ideje arra, hogy csapatokat vonjon ki a Buford elleni harcból és átcsoportosítsa őket a hátulról fenyegető jenki támadás irányába.