Keresés

Részletes keresés

szuszetti Creative Commons License 2019-10-26 22:16:18 52058

Nekem tetszett az, hogy az ESC ürügyén évente egy alkalommal sok nemzet elénk tolt egy-egy dalt, amit ha nem is hallgattam többet, mégis megmutatta,

hogy ott és akkor éppen mi is van azzal a nemzettel, illetve tökéletes illúzióját adta,

hogy azt hihessem, kicsit többet tudok azokról, akikre az év többi hónapjában esélyem, szándékom  sincs kíváncsinak lenni.

 

Ennek volt izgalmas része, hogy azt is láthattuk, minket ők, illetve a kiválasztottat hova és hogyan pozicionálják.

 

Ment már ki kedvencem és olyan is, akitől kiütést kaptam, de jól van ez így, mindkettő mellé oda tudtam képzelni a végére, hogy ezek vagyunk mi, ezt akarjuk megmutatni, és mindegy, hogy milyen a fogadtatás - és miért olyan, amilyen.

 

Most az esetleges indok zavar.

Nálam nincs helye annak, hogy sz@r döntést hoztak, hiszen nem lehet cél a többi ország fősodrásnak való megfelelés, nem nettásodtunk el, de mindig tisztességesen helyt álltunk - nem is kellhet több.

 

Anyagi kérdés nem lehet ugye, ha meg ideológiai és/vagy politikai ok van a távolmaradásban, akkor sokkal bevállalósabb és tökösebb lenne egy olyan dalt kiküldeni, ami meri vállalni, hogy másként látjuk a világot.

Már_ha ugye...

 

Az ESC szempontjai pedig itthon jó alapot-keretet adtak annak a sok ismeretlen zenekarnak, akikről a Dal nélkül lehet, hogy sosem hallunk.

 

Nekem a fentiek miatt hiányozna a Dal és a résztvevő kiválasztása, nem is beszélve arról milyen jókat beszélgettünk-vitáztunk-veselemeztünk itt mindig.

A hozzászólás:
TonyBrasco Creative Commons License 2019-10-26 19:06:17 52050

Szerintem az utóbbi. Mondjuk érdekes ez a topik, korábbi években azért ment a fanyalgás itt is, hogy mennyire szar már az ESC színvonala, évről évre, lejjebb és lejjebb... és kár is esetenként indulni, most hogy lehet ez meg is lenne lépve, mindenki megbotránkozik. Értem én, hogy első hallásra kicsit sokkos, meg lehet ez már a ló túlsó oldala, de érett már ez a levegőben.. (Mondom úgy, hogy még a hír sem 100%, az is lehet még is lesz induló.) Én a magam részéről, ha így alakulna nagy veszteségnek már nem élném meg, mert nem látom rangnak azt, ha ilyen szakállas Conchita Wurstok, kotkodácsoló Netták mellé kellene beállnia sorba, folyamatos üzleti, érdek, baráti, haveri  szavazások mellett ráadásként...

Előzmény:
szuszetti Creative Commons License 2019-10-26 18:57:17 52049

Engem nem kicsit zavar, hogy felmerülnek az anyagiak olyan csatorná(k)nál, ahol rengeteg pénz megy el azokra a műsorpercekre, amik meg sem születhetnének közpénzből egy köztévén.

 

Nem lehet, hogy nem akarnak felületet, apropót és lehetőséget adni vélemény kifejezésére, illetve a tartózkodással is el akarnak határolódni a szivárvány színében pompázó másodlagos jelentéstől?

 

Oroszok indulnak?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!