Ez az 1867. évi rendelet volt tehát a bárcatörvény előtti első átfogó szabályozás a leendő Budapest prostitúcióját illetően:
http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/a_bordelyrendszer_budapesten/
A rendelet történeti és gyakorlati jelentősége egyaránt nagy, mert – országos szabályozás hiányában – az ország törvényhatóságai ezt tekintették mintának.
A szabályozással igyekeztek minden kéjnőtelepet bordéllyá alakítani és minden kéjnőt az új intézmény falai közé szorítani. A hatóságok azért támogatták a bordélyok létrejöttét, mert úgy tűnt, megfelelő formát találtak a prostitúció ellenőrzésére. Ebben a rendszerben a magánkéjnőket tekinthetjük egyéni vállalkozónak, míg a bordélyt a tulajdonos felügyelete alatt álló üzemnek. Ez már – szemben a középkori bordéllyal – üzleti vállalkozás, amelynek adót kellett fizetnie, és megküzdve a konkurenciával, gazdaságosan, haszonelvűen kellett működnie.
A rendőrség kulcsszerepet játszott a prostitúció ellenőrzésének rendszerében. Kiadták a személyre szóló és a házak elhelyezkedésére vonatkozó engedélyeket. Minden egyes bordély esetében a főkapitány határozta meg külön-külön azt az összeget, melyet a közösülésért kérhettek, és ezen belül azt a hányadot, amely a bordélyosnak, illetve az alkalmazottnak járt. A bordélytulajdonos és a kéjnők bármilyen természetű vitájában első fokon ugyancsak a rendőrség döntött. Ezek a szubjektíven kezelhető döntési jogosítványok óhatatlanul elvezettek a korrupcióhoz, amely a fejlődés hőskorát élő és a gründolás lázában égő főváros egészét jellemezte ekkor.
A bordélyrendszernek további súlyos következményei is voltak. Mivel a rendszeres látogatók érdeklődésének fenntartása folyamatosan igényelte az új lányok belépését, egyértelműen kötődött a leánykereskedelemhez, a kerítéshez, a prostitúcióra történő csábításhoz. Problémát jelentett az is, hogy a tulajdonosok igyekeztek anyagilag és fizikailag szoros függőségi viszonyba hozni a lányokat. Az anyagi függőség kialakítása kölcsönökkel vagy irreális áron felszámolt ruhák és élvezeti cikkek segítségével történt. A lányok a szép ruhákat, illatszereket természetesen hitelbe kapták, s amíg azokat ki nem fizették a keresetükből, addig nem távozhattak. A bordélyok tulajdonosainak alapvető érdeke volt, hogy alkalmazottaikat magukhoz kössék, szabad mozgásukat a házon kívüli világban korlátozzák. Sokan ezt eleve nem fogadták el, és a prostitúció más formáját választották.
A kéjnőtelepekből kinőtt vagy a szabályozás előírásának megfelelően létrehozott bordélyok zöme az 1870–80-as években igénytelen berendezéssel, sokszor kifejezetten zord körülmények között fogadta a vendégeket. Lichtenfeld Fáni bordélyos 1884-ben beadott kérvényében közli, hogy az Aggteleki utca 17. szám alatt üzlet nyitására alkalmas „önálló lakosztállyal bír”. Az ellenőrzést végző rendőr tisztviselő viszont „egy nagy bolti helyiséget” talált, mely a gipszkartonos technika feltalálása előtt nemes egyszerűséggel deszkaácsolatokkal volt fölszabdalva: „deszkafalakkal több részre van osztva, s e fülkék használtatnak üzleti célokra”. |
