Keresés

Titkos protestantizmus az Enns völgyében II. rész (1710- 1748):

A 18. sz. első felére általános vallási ébredés volt jellemző, amely a protestantizmusnak is új lendületet adott. A "lutheránus szekta" mind gyakrabban lépett nyíltan színre, szakítva az eddigi titkos vallásgyakorlással.

A protestánsok hitükben megerősödve egyre jobban bíztak a világi hatalmak toleranciájában, sőt segítséget is vártak a porosz evangélikusoktól illetve a Corpus Evangelicorumtól, ami Regensburg tartományának evangélikus egyházait képviselte.  Olyannyira, hogy 1731-ben Salzburgban az evangélikusok, nyíltan megvallva hitüket, a vallásszabadságot követelték. Válaszul a hercegérsek rendeletére húszezer protestánst toloncoltak ki hazájukból, akik rövid stájerországi pihenő után Poroszországban telepedtek le, néhányan közülük azonban Hollandiában illetve Amerikában leltek új hazára.

Mivel Salzburg közel van az Enns völgyéhez, nem csoda, ha Trautenfels grófja némi félelemmel szemlélte az eseményeket. Mária Terézia apja, VI. Károly is tartott attól, hogy a salzburgi események tovaterjednek. 1730-ban egész sor megelőző intézkedést vezetett be, melyek több, mint tíz évre meghatározták a vallási életet Belső-Ausztriában, így a pürggi lelkészségben is. Elrendelte a fokozott misszionáriusi munkát, a gyermekek gyakoribb hittan-oktatását, egységesítette és csökkentette az egyházi adókat, korlátozta a búcsújárásokat és egyéb processziókat, a prédikációt a szentmisében a Credo után illesztették be, hogy a fiatalok ne tudjanak a prédikáció előtt távozni a templomból.

Az általános irányvonal a szerénység, a türelem, a kesztyűs kéz volt. De a különösen makacsokat büntetésből katonának sorozták be és elkobozták a vagyonukat. Az elkobzott vagyontárgyakat később csak azok szerezhették meg, akik bizonyították a katolikus egyházhoz való hűségüket.

Végül VI. Károly hatályon kívül helyezte az augsburgi és westfaliai béke azon cikkelyét, amely a protestánsok számára lehetővé teszi, hogy maguk határozzák meg, hová emigrálnak. Előírta, hogy az eretnekeket a vegyes vallású Erdélybe kell kitelepíteni. Ausztriában kevés információval bírtak a távoli birodalomrészről, ezért a protestánsok nem szívesen vállalták hazájuk elhagyását, így VI. Károly elkerülhette birodalmában a lakosság nagymértékű megfogyatkozását.

Mindezek az intézkedések Tauplitzot is érintették. 1734-ben és 1737-ben új misszionáriusok kezdték meg munkájukat. Az egyre fokozódó ellenőrzés mindenféle tilalmak formájában is megnyilvánult: a táncmulatságokon felügyelő vigyázott az erkölcsökre, amellett, hogy korlátozták is azokat.

Vasár- és ünnepnapokon tilos volt a szentmise idején  a Grimming-patakban halászni és a kocsmákban bort kimérni, hogy semmi se akadályozza a fiatalokat a templomba járásban. Mivel mégis egyre többen maradtak távol, hamarosan a bírósági szolgát állították a templomajtóba ellenőrzésül. A mise ideje alatt a házakat átkutatták, hogy rajtaüssenek a zugiskolákon, a titkos összejöveteleken, a Bibliát olvasókon.

Ha valaki olyan bejelentést tett, amely a protestánsok leleplezéséhez vezetett, megkapta "szokásos jutalmát". Így számolták fel Tauplitzban Gustenhuber vulgo Holzknecht zugiskoláját is.

1740. január 13-án a vallási bizottság azt jelenthette, hogy Tauplitzban, Zlemben és Wörschachwaldban érezhető a javulás, de "az eretnek könyvek becsempészésének veszélye" még mindig fennáll.

1740-ben trónra került Mária Terézia, de még hosszú időn át folytak az örökösödési harcok. Az aacheni békével azonban 1748-ban lezárultak ezek a küzdelmek, s ez megadta Mária Terézia számára azt a lehetőséget, hogy nagyobb figyelmet szentelhessen országa vallási viszonyainak. Ugyanebben az évben Pürggbe új lelkész került, s ezzel új időszámítás kezdődött, amit Georg Hubmann nevével fémjelezhetünk. A királynő és a pürggi lelkész egyaránt a protestantizmus felszámolását tekintették fő céljuknak, így négy év múlva már sor is került az első deportálásokra.

Titkos protestantizmus az Enns völgyében I. rész (1710-ig):

Az ellenreformáció éveken át fennálló nyomása, a misszionáriusok tevékenysége meghozta a maga eredményét, és sokan visszatértek a katolikus hitre. Sokan azonban szerették volna vallásukat továbbra is nyíltan gyakorolni, ezért kivándoroltak valamelyik lutheránus német hercegségbe. Mások eltitkolták vallási meggyőződésüket.

Belső-Ausztria látszólag tehát katolikus volt, de a kényszerítés nem törte meg az Enns völgyében élő parasztok hitét. Murau, Schladming, Wörschachwald, Zlemm, Tauplitz községekből évtizedeken át nem érkezett Grazba, a jezsuiták fellegvárába olyan jelentés, amely az eretnékség továbbéléséről számolt volna be. Az evangélikus hitélet titokban és rejtőzködve folyt tovább, s látszatra mindenki hű katolikus volt. Protestáns hitük ellenére vasárnaponként eljártak a pürggi szentmisére, húsvétkor abszolválták a kötelezően előírt és név szerint ellenőrzött gyónást, megfizették az egyházi adót. Annyira voltak katolikusok, amennyi ahhoz volt szükséges, hogy elkerüljék a feltűnést.

Eközben tanyáikon rendszeresen összegyűltek és Bibliát olvastak, énekeltek és imádkoztak. A Biblia, a könyvek igen nagy szerepet játszottak e titkos protestánsok hitének megőrzésében. Nagy kockázattal csempészték ezeket az országba, s különböző rejtekhelyeken, padlódeszkák alá rejtve, mestergerendába  vájt üregben féltve őrizték azokat. Ugyanilyen nagy titokban működtek az un. zugiskolák, ahol a fiatalokat tanították a lutheránus művek olvasására.

Így történhetett, hogy az evangélikusok között sokkal magasabb volt az írástudók száma, mint a katolikusok között.

De hogyan maradhatott mindez oly hosszú időn át titokban? Valószínűleg nagyfokú szolidaritás fűzte össze ekkor még a katolikus és nem katolikus falubelieket, a korábban közösen elszenvedett erőszak egyfajta keresztény testvériséget hozott létre. Pürgg lelkésze pedig nem volt érdekelt a "téves hitűek" alaposabb megfigyelésében. A lelkipásztorok elégedettek voltak, ha bárányaik látszólag jó katolikusok voltak, s megfizették az egyházi adókat.

Természetesen időnként fény derült a lutheránusok titkos létezésére: 1670-ben néhány család ismét kivándorolt, hogy hitét szabadon gyakorolhassa, 1686-ban misszionáriusok protestáns könyveket derítettek fel, 1705-ben a Sölknerhof tulajdonosai Zlemmből Nürnbergbe emigráltak, miután birtokukat titokban eladták. Egy évvel később követte őket a Lutzman és a Gewissler család, ez utóbbi Wörschachwaldból.

Joseph Schalletari, grazi jezsuita felügyelő 1707-ben kénytelen volt jelentésében beszámolni ezekről a szaporodó esetekről, de megpróbálta kicsinyíteni ezek jelentőségét, s azt állította, hogy nem hitük miatt, hanem gazdasági előnyök érdekében vándoroltak ki a fent nevezett családok. Nem tagadta azonban az "eretnekség" létezését, sőt azt írta: " a gonosz kiűzése már nem áll módjában, hanem az felsőbb hatalmat kíván".

Igy született meg 1710. április 30-án az első olyan határozat, amely az augsburgi békére hivatkozva elrendeli az engedetlenek akár világi erővel történő kitelepítését az országból.

Folyt. köv, persze szóljatok nyugodtan, ha már voltak ezek az anyagok, nekem már régóta megvoltak, de most bukkantam ismét rájuk. :-)

A reformáció és a protestantizmus terjedése az Enns-völgyben (1517-től a 17. sz. elejéig):

Miután áttekintettük, hogyan alakult ki a pürggi egyházkerület, foglalkozzunk most azzal, milyen okok vezettek a protestantizmus kialakulásához, elterjedéséhez, s  hogyan vált a Habsburg uralkodóház a katolicizmus legfőbb védőbástyájává.

Az előző fejezetben láttuk, hogyan jöttek létre azok a katolikus templomok, egyházkerületek, melyek a hívek lelki gondozására voltak hivatottak. A 15. század végén, a 16. század elején ez az egyházszerkezet még mindig igen ritkás volt, s feladatát nem tudta kellő gondossággal ellátni, a klérus alsó rétege, a parasztság nagy szegénységben éltek, a lelki gondozás sem volt eléggé intenzív. Nem csoda hát, ha a reformáció eszméi ebben a nagylyukú egyházi hálózatban szinte viharos gyorsasággal terjedtek. 1550 körül a nemesség és a parasztság egyaránt megnyílt az új hit számára, s Belső-Ausztria lakosságának kb. 80%-a a lutheránus hitre tért át.

Az evangélikus hit lényege a Bibliához való szigorú visszatérés és a templom jelentőségének visszaszorítása volt. Egy evangélikus keresztény mindenütt, a templomon kívül is tarthatott istentiszteletet, ehhez még lelkipásztorra sem volt szükség, hiszen minden evangélikus keresztény joga és kötelessége volt az evangélium hirdetése. A hit központi tartalma a szó volt, így a bibliák, az énekes- és imádságos könyvek voltak az evangélikusok legfőbb szakrális kellékei. Elérhetősége, emberközelisége, rugalmassága miatt  a protestantizmus minden képzeletet felülmúló gyorsasággal terjedhetett.

Ám a Habsburg uralkodóház szigorúan ragaszkodott a katolikus hithez. Így ez a fent vázolt vallásszabadság nem tarthatott sokáig. Habár Károly, Belső-Ausztria hercege ígéretet tett, hogy vallása miatt senkinek a haja szála sem görbülhet meg, mégis hamarosan megkezdte a vallási üldözést. Fia, Ferdinánd, a későbbi császár vasszigorral folytatta az ellenreformációt. Mint mondta: "Inkább sivatagban uralkodnék, kenyéren és vízen élnék, nőmmel és gyermekemmel koldulni mennék, vagy testemet darabokra vágatnám, mintsem az eretnekséget eltűrjem." Úgy vélte, az evangélikus templomok és iskolák, temetők lerombolásával, a lutheránus könyvek elégetésével megfoszthatja az evangélikusokat hitük alapjaitól.

Az evangélikus hit egyik központja az Enns völgyében Neuhaus volt /ma Trautenfels, vára múzeum, 5 km-re Tauplitztól/. Ide 1599. november 15-én érkezett a "vallási reformációs bizottság", vezetője az admonti katolikus főapát volt, tagjai: Andreas Herberstorf és Alban von Moosheim. Mivel az evangélikusok részéről fegyveres ellenállásra is számítottak, Belső-Ausztria hercege és az admonti apátság zsoldoskatonákat is rendelkezésükre bocsátott. A lakosságot összeterelték, katolikus miséhez és áldozáshoz kényszerítették. Az evangélikus lelkészt elkergették, az énekeskönyveket, bibliákat elégették, a templomot felgyújtották. November 17-én még az elszenesedett falmaradványokat is teljesen lerombolták, a föld színével tették egyenlővé.

1600. július 7-én a fenti bizottság a "téves hitbe való visszaesés elleni figyelmeztetésül” egy bitófát állíttatott fel a Neuhaus melletti "szektás" templom helyén.

Ez elrettentő intézkedések még hosszú éveken át folytatódtak, és II. Ferdinánd idejében úgy tűnt, hogy kegyetlen politikájának, valamint legfőbb tanácsadójának, Martin Brenner hercegérseknek köszönhetően az Enns völgyében teljes sikert értek el, s a lakosságot sikerült a katolikus hithez visszavezetniük. Ez a siker csak látszólagos volt, mivel az evangélikusok nem adták fel a hitüket, hanem "illegalitásba vonulva", titokban ápolták azt tovább.