Keresés

Nekem új, érdekes téma, jó a fordításod.

Titkos protestantizmus az Enns völgyében I. rész (1710-ig):

Az ellenreformáció éveken át fennálló nyomása, a misszionáriusok tevékenysége meghozta a maga eredményét, és sokan visszatértek a katolikus hitre. Sokan azonban szerették volna vallásukat továbbra is nyíltan gyakorolni, ezért kivándoroltak valamelyik lutheránus német hercegségbe. Mások eltitkolták vallási meggyőződésüket.

Belső-Ausztria látszólag tehát katolikus volt, de a kényszerítés nem törte meg az Enns völgyében élő parasztok hitét. Murau, Schladming, Wörschachwald, Zlemm, Tauplitz községekből évtizedeken át nem érkezett Grazba, a jezsuiták fellegvárába olyan jelentés, amely az eretnékség továbbéléséről számolt volna be. Az evangélikus hitélet titokban és rejtőzködve folyt tovább, s látszatra mindenki hű katolikus volt. Protestáns hitük ellenére vasárnaponként eljártak a pürggi szentmisére, húsvétkor abszolválták a kötelezően előírt és név szerint ellenőrzött gyónást, megfizették az egyházi adót. Annyira voltak katolikusok, amennyi ahhoz volt szükséges, hogy elkerüljék a feltűnést.

Eközben tanyáikon rendszeresen összegyűltek és Bibliát olvastak, énekeltek és imádkoztak. A Biblia, a könyvek igen nagy szerepet játszottak e titkos protestánsok hitének megőrzésében. Nagy kockázattal csempészték ezeket az országba, s különböző rejtekhelyeken, padlódeszkák alá rejtve, mestergerendába  vájt üregben féltve őrizték azokat. Ugyanilyen nagy titokban működtek az un. zugiskolák, ahol a fiatalokat tanították a lutheránus művek olvasására.

Így történhetett, hogy az evangélikusok között sokkal magasabb volt az írástudók száma, mint a katolikusok között.

De hogyan maradhatott mindez oly hosszú időn át titokban? Valószínűleg nagyfokú szolidaritás fűzte össze ekkor még a katolikus és nem katolikus falubelieket, a korábban közösen elszenvedett erőszak egyfajta keresztény testvériséget hozott létre. Pürgg lelkésze pedig nem volt érdekelt a "téves hitűek" alaposabb megfigyelésében. A lelkipásztorok elégedettek voltak, ha bárányaik látszólag jó katolikusok voltak, s megfizették az egyházi adókat.

Természetesen időnként fény derült a lutheránusok titkos létezésére: 1670-ben néhány család ismét kivándorolt, hogy hitét szabadon gyakorolhassa, 1686-ban misszionáriusok protestáns könyveket derítettek fel, 1705-ben a Sölknerhof tulajdonosai Zlemmből Nürnbergbe emigráltak, miután birtokukat titokban eladták. Egy évvel később követte őket a Lutzman és a Gewissler család, ez utóbbi Wörschachwaldból.

Joseph Schalletari, grazi jezsuita felügyelő 1707-ben kénytelen volt jelentésében beszámolni ezekről a szaporodó esetekről, de megpróbálta kicsinyíteni ezek jelentőségét, s azt állította, hogy nem hitük miatt, hanem gazdasági előnyök érdekében vándoroltak ki a fent nevezett családok. Nem tagadta azonban az "eretnekség" létezését, sőt azt írta: " a gonosz kiűzése már nem áll módjában, hanem az felsőbb hatalmat kíván".

Igy született meg 1710. április 30-án az első olyan határozat, amely az augsburgi békére hivatkozva elrendeli az engedetlenek akár világi erővel történő kitelepítését az országból.

Folyt. köv, persze szóljatok nyugodtan, ha már voltak ezek az anyagok, nekem már régóta megvoltak, de most bukkantam ismét rájuk. :-)

A reformáció és a protestantizmus terjedése az Enns-völgyben (1517-től a 17. sz. elejéig):

Miután áttekintettük, hogyan alakult ki a pürggi egyházkerület, foglalkozzunk most azzal, milyen okok vezettek a protestantizmus kialakulásához, elterjedéséhez, s  hogyan vált a Habsburg uralkodóház a katolicizmus legfőbb védőbástyájává.

Az előző fejezetben láttuk, hogyan jöttek létre azok a katolikus templomok, egyházkerületek, melyek a hívek lelki gondozására voltak hivatottak. A 15. század végén, a 16. század elején ez az egyházszerkezet még mindig igen ritkás volt, s feladatát nem tudta kellő gondossággal ellátni, a klérus alsó rétege, a parasztság nagy szegénységben éltek, a lelki gondozás sem volt eléggé intenzív. Nem csoda hát, ha a reformáció eszméi ebben a nagylyukú egyházi hálózatban szinte viharos gyorsasággal terjedtek. 1550 körül a nemesség és a parasztság egyaránt megnyílt az új hit számára, s Belső-Ausztria lakosságának kb. 80%-a a lutheránus hitre tért át.

Az evangélikus hit lényege a Bibliához való szigorú visszatérés és a templom jelentőségének visszaszorítása volt. Egy evangélikus keresztény mindenütt, a templomon kívül is tarthatott istentiszteletet, ehhez még lelkipásztorra sem volt szükség, hiszen minden evangélikus keresztény joga és kötelessége volt az evangélium hirdetése. A hit központi tartalma a szó volt, így a bibliák, az énekes- és imádságos könyvek voltak az evangélikusok legfőbb szakrális kellékei. Elérhetősége, emberközelisége, rugalmassága miatt  a protestantizmus minden képzeletet felülmúló gyorsasággal terjedhetett.

Ám a Habsburg uralkodóház szigorúan ragaszkodott a katolikus hithez. Így ez a fent vázolt vallásszabadság nem tarthatott sokáig. Habár Károly, Belső-Ausztria hercege ígéretet tett, hogy vallása miatt senkinek a haja szála sem görbülhet meg, mégis hamarosan megkezdte a vallási üldözést. Fia, Ferdinánd, a későbbi császár vasszigorral folytatta az ellenreformációt. Mint mondta: "Inkább sivatagban uralkodnék, kenyéren és vízen élnék, nőmmel és gyermekemmel koldulni mennék, vagy testemet darabokra vágatnám, mintsem az eretnekséget eltűrjem." Úgy vélte, az evangélikus templomok és iskolák, temetők lerombolásával, a lutheránus könyvek elégetésével megfoszthatja az evangélikusokat hitük alapjaitól.

Az evangélikus hit egyik központja az Enns völgyében Neuhaus volt /ma Trautenfels, vára múzeum, 5 km-re Tauplitztól/. Ide 1599. november 15-én érkezett a "vallási reformációs bizottság", vezetője az admonti katolikus főapát volt, tagjai: Andreas Herberstorf és Alban von Moosheim. Mivel az evangélikusok részéről fegyveres ellenállásra is számítottak, Belső-Ausztria hercege és az admonti apátság zsoldoskatonákat is rendelkezésükre bocsátott. A lakosságot összeterelték, katolikus miséhez és áldozáshoz kényszerítették. Az evangélikus lelkészt elkergették, az énekeskönyveket, bibliákat elégették, a templomot felgyújtották. November 17-én még az elszenesedett falmaradványokat is teljesen lerombolták, a föld színével tették egyenlővé.

1600. július 7-én a fenti bizottság a "téves hitbe való visszaesés elleni figyelmeztetésül” egy bitófát állíttatott fel a Neuhaus melletti "szektás" templom helyén.

Ez elrettentő intézkedések még hosszú éveken át folytatódtak, és II. Ferdinánd idejében úgy tűnt, hogy kegyetlen politikájának, valamint legfőbb tanácsadójának, Martin Brenner hercegérseknek köszönhetően az Enns völgyében teljes sikert értek el, s a lakosságot sikerült a katolikus hithez visszavezetniük. Ez a siker csak látszólagos volt, mivel az evangélikusok nem adták fel a hitüket, hanem "illegalitásba vonulva", titokban ápolták azt tovább.

Egy kis Enns-völgyi egyháztörténet, persze csak nagyon-nagyon vázlatosan:

A kezdetek és az önálló pürggi plébánia kialakulása:

A kereszténység először a 4. században jutott el az Enns völgyébe, de a Római Birodalom bukásával ismét letűnt. A népvándorlás után letelepedett alpesi szlávok vallása egy természetközeli törzsi vallás volt, s csak a bajorok 750 körüli betelepedése teremtett ismét kedvező feltételeket a kereszténység terjedéséhez. A bajor Theodo herceg gazdasági és politikai érdekeit összekötötte a keresztény vallás elterjesztésével, nagy anyagi ráfordítással misszionáriusokat küldött az Ennstől északra és délre fekvő völgyekbe. Tevékenysége egyben az itt élő népek germanizálását is szolgálta. A térítőmunka eredménye szilárd egyházi szervezet kialakulása volt.

Ennek az egyházi szervezetnek a legfontosabb jellemzője az un. "saját templomjog" volt. Ez azt jelentette, hogy az adott terület birtokosa alattvalóinak világi és lelki ura is volt, kápolnát vagy templomot építtetett alattvalóinak lelki üdvére és nem utolsó sorban a maga hasznára, hiszen ő élvezte ennek minden gazdasági előnyét, beszedte az egyházi adókat. Vallási kérdésekben azonban a mindenkori püspöknek voltak alárendelve.

Az első ilyen templom az Enns völgyében a Niederhofenben található St. Rupert templom volt, amely a 9. században épült. Pürggben, a Traungrauer család várának közelében áll a 11. századból való Johanniskapelle, amely a legrégibb román stílusú építészeti emlék, s amely történetünkben különösen fontos szereppel bír. A Pürggben lévő leányegyház hamarosan önállóvá vált, azaz megszűnt a püspöktől való erős függése. A Traungrauer család ugyanis kihalt, mivel utolsó sarja, IV. Ottokar herceg gyermektelen volt. Amikor himlőben megbetegedett, teljes vagyonát V. Lepoldra, Babenberg hercegére hagyta, kivéve 500 ár birtokot, amit a pürggi egyháznak adományozott. Mivel a pürggi templom ilyen gazdaggá vált, Salzburg püspöke többé nem akadályozhatta meg önállósodását. Pürgg lelkésze immár nemcsak lelkipásztor, hanem jelentős földbirtokos is volt, ami megmagyarázza későbbi nagy egyházi és politikai hatalmát. Később a tartományi hercegek Pürggöt különböző rendeknek ajándékozták, s Pürgg hatalma tovább nőtt, amikor Ferdinánd herceg a jezsuita rendnek ajándékozta. Ettől fogva Pürgg már nem a salzburgi érsekségnek, hanem egyenesen a római pápának volt alárendelve, s a mindenkori pürggi lelkész egyben a grazi egyetem páter rectora volt. Így vált a katolikus hit ezen a vidéken olyan erőssé, ami lehetetlenné tette a legkisebb toleranciát is a reformációval szemben.

A pürggi egyház kiterjedése ebben az időben igen nagy volt: Tauplitz, Zlem, Wörschachwald, Neuhaus-Trautenfels, Unterburg, Untergrimming, Lessern, Klachau, Dörfl egyaránt Pürgghöz tartozott.