Keresés

Vegyük csak Istvánffy eredeti (latin) leírásának hiteles fordítását:

"A vajda táborát sok czigány követte, kik Erdélyben és mindkét Oláhországban a hóhér, a bakók tisztében szoktak eljárni... Iszonyatos csak fel is említeni, mily szörnyű, soha nem hallott, soha nem látott halálos büntetés méretett a nyomorultakra. Közülük körülbelül negyven — megannyian György alvezérei — sötét tömlöcbe zárattak, s tizenöt napig étel-ital nélkül hagyattak; tizenöt nap múlva kilenc még életben volt, köztük egy Lőrinc nevű kovács, ki Dózsa paripáit szokta vasalni, s kit mint aggastyánt gyermekkoromban én is láttam.“

Érdekes, ez a 15 nap nem bukkan fel sem Taurinus-nál, sem Szeréminél, sem a külföldi forrásokban. Pedig hihető momentum, hiszen a végsőkig éheztetett-szomjaztatott alvezérek ill. testőrségi tagok voltak igazán alkalmasak arra, hogy a vezérük megsült húsából egyenek.

Azt ugye tudjuk, hogy a temesvári csata kb. július közepén történt, hiszen Szerémi is arról írt, hogy az apátfalvai vérengzés és a temesvári események között kb. 2 hónap telt el (bár a datálása teljesen hamis, hiszen Szent Lőrinc ünnepe augusztusban, Szent Mihály arkangyal ünnepe pedig szeptember végén van), de az nem teljesen biztos, hogy a Dózsa és vezértársai feletti ítélkezés olyan gyorsan megtörténhetett, mint azt az egyik nürnbergi röpirat állítja: hétfőn júl. 17-én végezték ki. Szerémi úgy fogalmaz: „harmadnap” (ad tercium diem), viszont ha az első nap július 15-e (szombat) volt, idáig még egyezhetne is a dolog. Viszont Szerémi semmit nem ír arról, hogy "a hajdúk, akiket fogságban tartottak", mióta voltak fogságban illetve voltak-e éheztetve avagy milyen viszonyban állottak Dózsával. Arra van adat, hogy Szapolyai a kivégzés után rögtön egy küldöncöt menesztett a királyi udvarba és az kb. 7 nap alatt Temesvárról Budára is ért. Ha ez tényleg helytálló, akkor a 15 napig való éheztetés tényleg mese.

Neumann Tibor leírja módszerét: "az első – némileg leegyszerűsítve ugyan – az a feltevés, hogy minél közelebb esik egy forrás keletkezésének ideje az eseményekhez, annál szavahihetőbb. Ebből adódóan rekonstrukcióm alapja mindig az 1514. évi, kis számban fennmaradt oklevelek és levelek, illetve ezek alapvető adatai (elsősorban keltezési helyük) voltak, amelyeket kiegészítettem az egykorú, sokszor külföldre is eljutó híradásokkal. [...] Végül az elbeszélő források közül kizárólag a korban közelállókat hasznosított am, és nem éreztem szükségét annak, hogy a hézagokat a parasztháborúval kapcsolatban véleményem szerint teljességgel megbízhatatlan, korban távol eső Istvánffy Miklós vagy Iohannes Michael Brutus történetírók segítségével töltsem ki. A másik, általam alkalmazott szempont az volt, hogy mindig igyekeztem meghatározni: a földrajzi távolságból adódóan egy adott helyen és pillanatban a szereplők mikor értesülhettek a cselekedeteiket befolyásoló hírekről és tényezőkről, illetve mennyi idő alatt érhettek egyik helyről a másikra."

Ezen igen ésszerű módszereket sem a korabeli történetírók (akik ugyebár gyakran kerültek egymással is ellentmondásba), sem a 20. századi történészek (akik emiatt téves következtetéseket vontak le) nem nagyon követték.

Viszont a kivégzésre nem igazán alkalmazhatók, hiszen jól tudjuk, hogy a legelső, primer forrás Taurinus is milyen lódításokat (Dózsa beszéde halála előtt, hirtelen támadt zápor a kivégzés közben stb.) tett. Inkább a legvalószínűbb, leghihetőbb forrást kell a kivégzéshez tekinteni:

Istvánffy: „A cigányok vasból királyi széket, pálczát, koronát készítettek, s a királyi székbe Dózsa meztelenül ültettetett; a lobogó-tűznél fényes-izzóvá égetett korona fejére tétetett és testének egyéb tagjai forró zsírral öntöztetvén, izzó vasfogókkal csípettek.“

Ez megegyezik Szerémi leírásával is: cigány hóhérok, izzított vaskorona, izzó vasfogókkal tépdesés, majd saját vezérüket felfaló lázadók.

Azt is jól tudjuk sok-sok leírásból, a cigányok milyen kegyetlenek tudnak lenni erőszakos cselekedetek alkalmával illetve hóhérként, ezt a bestiálisan kegyetlen kivégzést csakis ők végezhették el ilyen módon.

Valószínű, hogy a Szapolyainak és nemesi vezérekből álló ítélőszékének ez az azelőtt soha nem kombinált kínzásokkal kieszelt: izzó vaskorona a fejre, forró zsírral locsolás és izzó vasfogókkal tépdesés a felsőtestre/karokra és mesteri módon végrehajtott (szinte végelgyengülésig éheztetett alvezérek, akiket saját vezérük félig megsütött húsának megevésére késztettek) büntetése elrettentés volt arra a jövőbeli esetre, ha még egyszer egy efféle parasztokból álló segédhadat akarnának verbuválni, hogy eszükbe se jusson önállósítani magukat illetve a nemesek ellen fordulni.

Arra biztosan nem gondolhattak, hogy néhány évtized múlva az ország három részre szakad majd és egy ilyen paraszthad felállítása soha többet nem lesz lehetséges/időszerű...