Keresés

de a Sankt Gallen-i táborverésnél sem utolsó sorban ez ragadta meg a jámbor keresztény krónikás figyelmét, mármint hogy eleink módfelett szeretnek felönteni a garatra. 

De hát mindenki.

A Sankt Galleni ajtólapok közti elégetése a kalandozók halottainak nem utalhat avarokra, mert hiszen ők mindvégig koporsóztak a KM-ben, sőt, a történet vége felé a szlávok is kezdtek rátérni a korhasztásos módira, lásd Gáll Erwinnél többször is. Így -- tudom, nem leszek itt vele népszerű, de mintha te is írtad volna már -- ez bizony szláv "besorozottakat" jelezhet a kalandozóknál. Így a "Bogát", "Dursak", mint ötcsillagos vezérek, szláv nevekkel, érthetőbbé válhatnak. Bár tulajdonnév etimológiája önmagában nem ad ki automatikusan ugyanilyen eredetű etnikumot is, de hogy korai szláv névadás is volt, mégpedig "jobb körökben", na az valamit jelezhet (a "vajda" méltóságról már nem is szólva). Így egy kérdés maradt most: hozott avagy itt talált szlávokról van-e szó. Miután e rangos vezérek az első generációs honfoglalók köreiben vitézkedtek (920-as évek), inkább az előbbi a valószínűbb (pl. kijevi csatolmány még az óhazából).

Egy másik, ami miatt - a földrajzi "azonosság" mellett - kézenfekvőnek tűnhetett az avarok hanyatlását a bornak tulajdonítani, talán az lehetett, hogy hadviselés alkalmával sokszor látványosan lerészegedtek. Erre utalna a Sirmium elfoglalásához kapcsolódó és az 592. évi adat, de a Sankt Gallen-i táborverésnél sem utolsó sorban ez ragadta meg a jámbor keresztény krónikás figyelmét, mármint hogy eleink módfelett szeretnek felönteni a garatra. Ez a fajta fegyelmezetlenség persze aligha lehetett tipikusan az avarokra jellemző motívum, de azért előszeretettel könyvelték el annak.

Toposz.

Sztrabón (VII, III, 7 -- 11):

"Mi csodálatos van abban, ha Homéros éppen azért, mert nálunk a kereskedelmi ügyletek terén burjánzik legjobban az igazságtalankodás, a legigazságosabb embereknek mondotta azokat, kik legkevésbé foglalkoznak kereskedelemmel és pénzszerzéssel, ezzel szemben kardjuk és ivóedényük kivételével mindenük közös tulajdonban van, sőt közösek náluk az asszonyok és a gyermekek is, a platóni tanításnak megfelelően? S Aiskhylos is szemmel láthatóan egyetért a költővel, midőn a skythákról így nyilatkozik:

A skytha nép lósajtevő s igazságos.

S a helléneknél most is ez a felfogás uralkodik; őket tartjuk a legegyszerűbb és a legkevésbé fondorkodó embereknek, akik nálunk sokkal mértékletesebbek és kevesebbel beérik. Persze a nálunk dívó életmód már majdnem minden nép között elterjedt s megrontotta az erkölcsöket, amennyiben bevitte közéjük a fényűzést, az élvhajhászást, a csalárdságot s a kapzsiság ezerféle módját. Az ilyen erkölcsi romlásból sok minden behatolt a barbárok közé, megfertőzve a többiek mellett a nomád vándorokat is; a tengerrel érintkezők ugyanis kalózkodva és idegeneket öldösve züllenek le és sokakkal összeköttetésre lépve részt vesznek azok pazarlásaiban és szatócskodásában. Mindez látszólag szelídebbé tesz, ugyanakkor azonban megrontja az erkölcsöket s az imént említett egyszerűség helyébe kétszínűséget hoz.

[ ... ]

Amikor Boirebistas, egy geta férfi megszerezte népe felett az uralmat, az emberek a gyakori háborúk következtében nagyon rosszul álltak; ő viszont állandó foglalkoztatással, mértékletességgel, parancsainak teljesítésére való rászoktatással annyira fölemelte őket, hogy néhány év alatt nagy birodalmat teremtett s a szomszédok többségét a geták hatalma alá vetette. Már a rómaiakat is fenyegette, amennyiben nyugodtan átkelt az Istroson és kifosztotta Thrákiát egészen Makedoniáig és Illyrisig; végigdúlta a thrákokkal és illyrekkel összevegyült keltákat is, a Kritasiros alatti boiosokat és tauriskosokat pedig teljesen megsemmisítette. Népének az engedelmességre való szoktatásában segítőtársa volt a szemfényvesztő Dekaineos, aki bejárta Egyiptomot, ott eltanult bizonyos jósjeleket s ezekből mondta meg az isteni parancsokat; őt is kis híján istennek tekintették, úgy, amint ezt már előbb Zamolxisról elmondottuk. A feltétlen engedelmesség egyik jele a következő: parancsszóra kivágták a szőlőtőkéket és bor nélkül éltek."

A Szuda szerkesztői jól ismerték Sztrabónt, tőle kölcsönözték a sztori elemeit. Krum életrajza jól ráillik Boirebistasra, aki évszázadokkal előtte uralkodott azon a tájon. Állítólag mindketten kiirtatták a szőlőket is.