Keresés

Részletes keresés

ördögszekér Creative Commons License 2019-05-30 11:57:59 2289

Nem vágyom én pátyolgatásra se különösebb védelemre, sosem egyengette senki a sorsomat, mindent magam kapartam ki amim van, és teszem így továbbra is.

Ez a törékeny testalkat-vágy valószínűleg abból fakad, hogy b*szogattak miatta "kedves" férfi rokonok, akik akkorák voltak mint kutya ülve, és hüledeztek vagy cikiztek miatta. És 172 centi vagyok, nem valami kosárlabdázó méret. Annyira belém égett ez a fasság, hogy bármilyen vékony is legyek, olyan fokú testképzavarom van kiskorom óta, amit azóta sem sikerült rendezni magamban. És nem is igyekszem már. 

Abban teljesen egyetértek, hogy fiatalként nem lehet semmi bajod, ha süt a nap vidámnak kell lenni, mert jó az idő, nekünk könnyű, meg az egészség is megvan. Egyik ismerősöm ezt a hozzáállást kapta orvosoktól a háromnegyed éve tartó komoly fájdalmaira, a k*rva öregasszonyok még korholták is a rendelő várójában, hogy mit keres itt egy fiatal...aztán amikor már kb. járni sem tudott, jött egy emberséges és normális doki, aki azonnal sürgősségi MRI-re küldte, ahol ki is derült, hogy milyen nagy a baj. Műtét, lábadozás, és egy keserű tapasztalattal több.

 

A hozzászólás:
bolond halál Creative Commons License 2019-05-30 11:46:04 2288

Az alacsonyság, törékenység nagyobb támadási felület, nem értem, miért akarnál az lenni. Furcsa. :) 

A gyengeség is bosszantó az emberek számára, mert a saját gyengeségeik is előlopakodhatnak tőle, az ettől való félelemtől agresszívek lesznek. Pedig akár úgy is reagálhatnának, hogy "minden rendben, jól érzed magad? olyan szomorúnak/sápadtnak tűnsz. Gyere, igyunk meg egy kávét/teát/akármit." Engem inkább támadni szoktak vagy lesajnálni. Nincs szerencsém. :) Ja, és dögöljek meg, mert én fiatal vagyok, nekem kötelezően tele kell lennem energiával meg sok lehetőséggel, nekem mindent sokkal jobban kell bírnom, nekem nem jár annyi empátia.

Előzmény:
ördögszekér Creative Commons License 2019-05-30 09:23:52 2286

Nekem mindig is fontosabb volt a szellemem/lelkem mint a testem, aztán valahol mégsem. Gyakorlatilag 17 éve nem eszem csak minimálisat, hogy egy olyan testben élhessek, ami számomra elfogadható. Sosem voltam kövér, még molett sem, csak erősek a csontjaim és viszonylag magas vagyok. Ennek ellenére amióta az eszemet tudom, alacsony és törékeny akartam lenni, úgy éreztem, ez illene a lelki világomhoz. 

Az ösztönvilágom viszont csökevényes (vagy pont ez jelentene egy magasabb szintet)? Nem vágyom gyerekre, házasságra, simán éheztetem magam, működöm két héten át 2 órás éjszakai alvásokkal, a szex is hébe-hóba jut eszembe...stb. Persze erre rá lehet vágni, hogy biztos bizonyos hormonjaim nincsenek rendben, de már kisbabaként sem ettem és aludtam, szóval kellőképpen a személyiségem része, és abszolút nem zavar.

...

Hányszor, de hányszor néztem végig, ahogy totál dilettánsokat ültetnek döntési pozícióba, és/vagy vezetői székbe. Aztán győzzük helyrehozni a károkat, amiket okoz, mert az alkalmatlanság grátiszban felelőtlenséggel és dölyfösséggel is párosul.

És tulajdonképpen csodálatra méltó, nem? Hogy léteznek emberek akkora önbizalommal, hogy lazán bevállalnak olyan helyzeteket, amelyekhez fingjuk sincsen.

A minap fogalmaztam meg, hogy a túlzott önbizalom vagy magabiztosság max. a környezetnek irritáló, míg a kishitűség és alacsony önértékelés az egyénnek árt elsősorban. Néha azt érzem, jobb lenne, ha én is inkább másoknak lennék idegesítő, mint magamat gyötörném. Aztán persze simán lehet, hogy bosszantó vagyok, de egészen biztosan nem a beképzeltségem miatt. :) 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!