Keresés

Részletes keresés

bolond halál Creative Commons License 2019-05-28 21:21:00 2282

Nem így képzeltem az Ausländerineket. :)

https://m.youtube.com/watch?v=pat2c33sbog

 

Munkahelyen milyen megszokni az embereket? Én már inkább úgy vagyok vele, hogy nem is akarok igazán beilleszkedni. Egy alap munkakapcsolat legyen, de nem fogok senkinek se nyalizni, érdeklődést színlelni ott, ahol az nincs. 

Igen, zajok, nálam bizonyos mondatok, helyzetek érzelmi lenyomatai, mintha tüzes vassal sütögetnének. Ha tudatosodik, akkor szerencsém van, de néha sokáig tart átdolgozni. Neked voltak ilyen tapasztalataid, vagy inkább csak a túlterheltség, a sok inger? (ez is ismerős, bár néha nyugodtabban tudok egyedül lenni egy olyan nyüzsgő közegben, amelyben idegenek vannak, mint ismerősök között. A sok ember, inger hol idegesítő, hol természetes, el lehet merülni benne. Ha idegenekről van szó pl. az utcán, egy plázában, tudom, hogy békén fognak hagyni, nem akarnak ítélkezni általában, jobban tudni, kimondva vagy kimondatlanul, hogyan kéne élnem az életem. De ha mégis, nem kell velük sokat egy légtérben tartózkodni.)

A hozzászólás:
ördögszekér Creative Commons License 2019-05-28 10:16:24 2281

Fogós kérdés...Nekem sincs túl sok patronom, alapvetően gyorsan merülök, az idegrendszerem is sérülékeny, értsd alatta hogy gyorsan elfáradok emberek között, rettentően zavarnak a zajok, olyanok is, amiket más meg sem hall (túlhalló vagyok). Ez azt jelenti, hogy a társamon kívül senkivel nem tudok eltölteni jószívvel egy napnál többet, a legjobb barátommal sem. Ő ezt tudja, és figyelembe is veszi, megértette, hogy ez nem ellene szól.

Talán az lehet a "titok", hogy az évek során megtanultuk egymást kezelni és tolerálni, így tudjuk, mikor kell a másikat békén hagyni, és meddig lehet terhelni. Valahogy meg kell tartani az egyensúlyt, nem vámpírkodhatunk egymáson, hiszen mindenkinek megvan a maga baja. A szép ebben, hogy mi felnőttünk közben, más volt 15 évesen, és más most, 20 évvel később is. 

Én plusz pontnak látom, hogy a faterjaink testvérek, hasonlóan elb*szott jellemmel, így még a családban elszenvedett sérelmeink is hasonlóak, vagy legalábbis közös tőről fakadnak. Az biztos, hogy rugalmasnak kell lenni, és elfogadni egymás döntéseit, még akkor is, amikor kristálytisztán látod, hogy a másik hülyeségre készül. 

Előzmény:
bolond halál Creative Commons License 2019-05-28 05:48:55 2280

"nagyon sok empátiát, elfogadást, türelmet igényel, néha fárasztó és túl is nőhet az emberen" Igen, ez nagy lecke nekem is. Rugalmasnak, empatikusnak lenni. Bizonyos szempontból nagyon is megy, szinte együtt meg tudok halni valakivel, vagy éppen én megyek oda egyedül, hogy segíthetek-e, máskor meg nagyon nehéz, amikor mások egyenletesen hoznak egy standard empátiát, nekem nem megy. Lehet ez egy kimerültség, ki tudja. Nem maradt több patronnyi ellőhető empátia aznapra. Nálad ez hogy' alakult ki?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!