Elég jó mozgásképes vagyok, a csontfájdalmam teljesen megszűnt. A szövetek, inak sajnos még feszülnek bizonyos mozdulatokra, pedig már másfél éves vagyok. A combizmom a holdban, de ezek mind az én hibámból adódnak teljesen, mert nem vagyok és nem voltam elég lelkes a gyógytorna terén. Sőt! Már most mondom, és higyjél nekem: a tornát soha, semmilyen körülmények között nem szabad abbahagyni.
A nyújtásom tökéletes, 0°, pedig egy kisebb labda a térhajlatom alá fért, mikor kijöttem a kórházból. Sajnos a hajlítás a kezdeti gyors javulás után (térdgéppel már 2-3. nap megvolt a 90°) kissé elmarad attól, amit valójában ki lehet hozni belőle, nagyjából 120° az átlag, ne ez most nincs nekem meg, saját erőből 95-105° körül mozog, de van olyan pad, amin ülve teljesen magam alá tudom húzni a lábam, tehát tudnék többet is, de ez nem megy tartósan, mert feszül. Amúgy jövök-megyek. Állni egy helyben viszont nem sokáig tudok, de tovább, mint a kopott porccal. A lépcsőzés lefelé nem annyira kedves, de ha van majrévas, amibe kapaszkodni tudok, akkor az is simán megy. Tényleg csak annyi a problémám, hogy jobban rá kellett volna feküdni a tornára (mindhalálig!), szobakerékpárra, illetve többet kéne sétálni, mozogni, miután van némi túlsúlyom, ez nehezítő körülmény, és itt a kör kissé bezárul számomra.
Elvileg a műtét után kb. még 2 évig lehet valamicsként javítani a dolgon, utána már nem, ami addig nem javult meg az már úgy marad, vagy ha elhanyagolja az ember, akkor romlik. Szóval a rehabilitáció életfogytig tart.
Egy jól sikerült protézisműtéttel szinte teljes életet élhetsz, valószínűleg futni nem nagyon fogsz tudni (de ez is páciensfüggő), illetve a térdelés sem lesz a barátod, amúgy nagyjából úgy tudsz élni, ahogy a fájdalommal soha.
|