Keresés

Részletes keresés

ördögszekér Creative Commons License 2019-05-22 09:16:54 2272

Én alapvetően elvagyok az "asszonyokkal", még megkönnyebbülten fel is sóhajtok olykor, ha hallom a problémáikat. :)

Amúgy engem alapvetően érdekelnek a különféle emberek, élethelyzetek. Bele nem folyok, csak kívülről szemlélem, esetleg elemzem; színes ez a világ és még tanulni is lehet egymástól.

Abban igazad van, hogy érdemes valamennyit "adni" magadból, mert különben vad fantáziálásba kezdenek és pl. egy munkahelyi kollektívában zavaró tud lenni a terjengő dezinformációs felhő. Azt viszont nem gondolnám, hogy marcangolnának csak azért, mert nem mutatod a sztereotíp szerepeket, és azt sem, hogy érdekelné őket a feltárt mellkasod. :) Többet nézel ki az emberekből, mint amilyenek valójában. Sokkal egyszerűbbek és ösztönösebbek, nem feltétlen az a mozgatórugójuk, hogy valakit kipécézzenek maguknak, és azt szétcsipkedjék. 

Persze ha életed során gyűjtöttél ilyen tapasztalatot, akkor érthető az ilyen mértékű félelmed, és valóban óvatosabban nyúlkálunk a tűz körül, ha már alaposan megégettük magunkat vele.

Engem szerencsére sosem bántottak, vagy csak a szokásos mértékben, olyan tipikus gimis évődés vagy hecc szintjén. Inkább az a típus voltam, akin mindig csattan az ostor, aki mindig hátul áll a szívesség-, és érdemlistán, aki 10-szeres küzdelemmel jut el ugyanoda, ahova másokat a védelmező közegük juttat. Magyarul magamra voltam utalva, gyerekfejjel felnőtt problémákkal szembesülve, és a szülői OMBM (=Oldd meg b*zmeg)-hozzáállás sem feltétlenül azt hitemet erősítette, hogy annyira számítanék.

 

A hozzászólás:
bolond halál Creative Commons License 2019-05-21 18:23:17 2271

Igen... én tulajdonképpen próbálok túlélni az ilyen "asszonyok" között. Kellő távolságot kell tartani, tényleg nem megy máshogy, akár családi viperafészek, akár bármilyen más közösségről van szó.

A házasság fétis számomra is távoli. A világban levő harmonikus dolgokra jó rácsodálkozni, mondjuk boldog emberekre, csak az a probléma, amikor választani kell a szerepek közül. Lavírozni kell. Úgy tenni, mintha egy kicsit az lennék, mintha én is olyan lennék, hallgatással egyetértést színlelni, odadobni a koncot az embereknek, hogy ne engem marcangoljanak. Csak ez kurva nehéz, mert félő, hogy mégis hatással van a személyiségre a szerep. Tehát olyan szerep kell, ami valamennyire önazonos, mégis megvéd, mert nem közvetlen a belsőmet adom oda. Nem a felvágott mellkasomból dobogó szívemre mutatok, hanem csak a fonendoszkópra, hogy "hallgasd csak", vagy az ekg-ra, "figyeld csak". 

Előzmény:
ördögszekér Creative Commons License 2019-05-20 10:00:51 2269

Nálam a bölcsességnek nincs neme, szóval ha valaki "asszony", akkor az magában foglalja az anyaságot, és a szoknya sok mindent eltakar- attitűdöt, amitől egyenesen viszolygok. Én azt sem értem, miért lesznek a nők XY né-k, vagy manapság egyenesen a férjük keresztnevét veszik föl. Ez miez? Bár én a házasság intézményét is teljesen elavultnak érzem a 21. században, amellett, hogy tiszteletben tartom mások ez irányú igényét. 

Számomra ez egyenesen fojtogató, és semmilyen plusz tartalommal nem bír, főleg, hogy azt látom, se hűség se jóban-rosszban nem jár már ezzel. Akkor meg minek bonyolítsam az életem? 

Én úgy érzem, nagyjából elengedtem a múltat és a sérelmeimet a szüleimmel szemben, de nem tudok hozzájuk igazán kötődni, sem ragaszkodni, nem alakult ki köztünk igazi bizalmi kapcsolat. Úgy a magunk módján szeretjük egymást...

Öngyilokkal való fenyegetőzés nálunk is volt, bár nem az én manipulációm volt szerintem a cél, hanem csak tehetetlenségében osztotta meg velem a terveit. Persze azóta sem tette meg (szerencsére). 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!