|
|
 |
rizsa79
2019-06-02 09:20:44
|
2299
|
Ezt a házasság-témát már földobtam a kényszeres topikban, de mivel nem érkezett rá érdemi reakció, továbbra is kíváncsian várnám a véleményeket.
A szerelmesek korabeli bibliáját, Puskin Anyeginjét hoztam példának, mert az mindenki számára elérhető, akit érdekel. Sokféle házasságot leír a szerző. Kezdve Tánya húgával, a kis csinibabával, aki sosincs udvarló híján, és nem okoz neki gondot a párbajban lelőtt szépfiú után másikat találni. Aztán ott van Tánya, aki beleszeret a spleen-es címszereplőbe. Tánya anyja, aki igazi úriembert akar a lányának férjül, akinek megfelelő a társadalmi rangja, mégha harminc évvel idősebb is. És a legarchaikusabb Tánya dadája, akit a házasságszerző hozott össze a férjével, mint falubeli lányt.
Nem akarok relativizálni, de az nem sommás vélemény, hogy a házasság intézménye "elavult"? Ez így önmagában szintén nem egy sztereotípia, amit megpróbáltok ráerőltetni a témára, ugyanúgy mint mikor a sztereotip női viselkedést várják el mások a munkahelyen? Sokszor írtam, nálunk a recepciós csaj készíti ki a többieket, akik nem sminkelnek tökéletesen, nem pottyantják ki magukból jó időben a két gyereket, és nem vezetik a háztartást. Csak ez ráadásul még szemét is, semmi női szolidaritás nincs benne, és fölfelé nyal, lefelé tapos. Férfi párja megvan ugyanezen a munkahelyen, és ők döntik el, kit lehet bevenni, kit lehet kiközösíteni a csoportból.
Ettől még nem gondolom azt, hogy minden férfi sz.r és minden nő szemét lenne, és a munkahely csak emberkínzásra való. Ugyanígy, a házasság intézménye több, mint kétezer éves találmánya az emberiségnek, és a múlóban lévő 20. századi szexuális forradalom, ami megpróbálta ezt megszüntetni, szintén sok problémát hagyott maga után. |
|
 |
bolond halál
2019-05-21 18:23:17
|
2271
|
Igen... én tulajdonképpen próbálok túlélni az ilyen "asszonyok" között. Kellő távolságot kell tartani, tényleg nem megy máshogy, akár családi viperafészek, akár bármilyen más közösségről van szó.
A házasság fétis számomra is távoli. A világban levő harmonikus dolgokra jó rácsodálkozni, mondjuk boldog emberekre, csak az a probléma, amikor választani kell a szerepek közül. Lavírozni kell. Úgy tenni, mintha egy kicsit az lennék, mintha én is olyan lennék, hallgatással egyetértést színlelni, odadobni a koncot az embereknek, hogy ne engem marcangoljanak. Csak ez kurva nehéz, mert félő, hogy mégis hatással van a személyiségre a szerep. Tehát olyan szerep kell, ami valamennyire önazonos, mégis megvéd, mert nem közvetlen a belsőmet adom oda. Nem a felvágott mellkasomból dobogó szívemre mutatok, hanem csak a fonendoszkópra, hogy "hallgasd csak", vagy az ekg-ra, "figyeld csak". |
|
 |
ördögszekér
2019-05-20 10:07:32
|
2270
|
jav. vezetéknevét veszik föl természetesen :) |
|
A hozzászólás:
 |
ördögszekér
2019-05-20 10:00:51
|
2269
|
Nálam a bölcsességnek nincs neme, szóval ha valaki "asszony", akkor az magában foglalja az anyaságot, és a szoknya sok mindent eltakar- attitűdöt, amitől egyenesen viszolygok. Én azt sem értem, miért lesznek a nők XY né-k, vagy manapság egyenesen a férjük keresztnevét veszik föl. Ez miez? Bár én a házasság intézményét is teljesen elavultnak érzem a 21. században, amellett, hogy tiszteletben tartom mások ez irányú igényét.
Számomra ez egyenesen fojtogató, és semmilyen plusz tartalommal nem bír, főleg, hogy azt látom, se hűség se jóban-rosszban nem jár már ezzel. Akkor meg minek bonyolítsam az életem?
Én úgy érzem, nagyjából elengedtem a múltat és a sérelmeimet a szüleimmel szemben, de nem tudok hozzájuk igazán kötődni, sem ragaszkodni, nem alakult ki köztünk igazi bizalmi kapcsolat. Úgy a magunk módján szeretjük egymást...
Öngyilokkal való fenyegetőzés nálunk is volt, bár nem az én manipulációm volt szerintem a cél, hanem csak tehetetlenségében osztotta meg velem a terveit. Persze azóta sem tette meg (szerencsére).
|
|
Előzmény:
 |
bolond halál
2019-05-19 21:14:24
|
2268
|
Érdekes látni, hogyan baszódtak el generációk pl. az én két családomban is. Néha jó lenne eltűnni valahova, ahol nem érnek el, hogy kitörlődjek az emlékezetükből. Egyik családtagom nem rég öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem teszem azt, amire ő engem megint fel akar használni. Magamban már tudtam, hogy "igen, ez most a gyerekkoromtól jól ismert érzelmi zsarolás". Aztán később visszahívott, elnézést kért, de bennem mégis maradt egy keserű szájíz, hogy "ez jutott".
Ezt nem is értem, hogy' gondolhatják emberek, hogy a család majd őket kárpótolja. Hiszen nekik kell majd folyamatosan adniuk, leginkább a gyerekeknek. De sokan így is szemrebbenés nélkül jogosnak tartják, hogy ők táplálkoznak a gyerekeikből és nem fordítva.
Azt hiszem, azért van olyan "asszony" képem is, ami pozitívabb. De nincs köze ahhoz, hogy valakit felcsináltak-e vagy sem. Inkább érettségre, bölcsességre gondolok. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|