Érdemes megfogadnod Corvi tanácsát. Én ehhez annyit tennék még hozzá, hogy nem a különféle bolti dolgokkal ilyen-olyan élőeleséggel, madártápokkal, kiegészítőkkel lehet a csodát csinálni, főleg nem szajkónál. Jófajta lágyeleségek kellenek kiegészítve természetes táplálékokkal, és minél inkább el kell szakadni a bolti "madaraknak való", "szakszerű" táplálékoktól. Pl. én magam már a seregélynél ezt meg tudtam tenni. A varjúféléknél is meg lehet. Meg is lett az eredménye, ami mindenképpen pozitív. Azt tudnod kell, hogy a szajkó a varjúfélék közül a legkényesebb az etetésre és viszonylag gyorsan megjelennek rajta a kedvezőtlen elváltozások, ha vmi nem stimmel a táplálékkal. Mindenesetre nagyon röviden annyit tudok mondani, hogy jobban jársz ha nem azt a jól bevált egeres-halas-nyers húsos vonalat tolod majd nála, főként nem nyakló nélkül. Vannak akik esküsznek erre, de a fészekrablásai mellett elléggé nagy arányban növény- és rovarevő szajkónak ezek az erős táplálékok hosszú távon ártalmat visznek be a szervezetébe. Ha belengondolunk az ipari csirke- és tojás valamint ezek tanyasi verzióinak esetére, akkor már adhatunk létjogosultságot ennek. Azt azért érdemes fontolóra venni, hogy a természetben gyűjtött madárfióka és madártojás beltartalma nem egyezik meg sem egy tömegtermelt mindenféle műkaján meg pelleten felnevelt rágcsálóéval, sem pedig a supermarketes akciós sprotniéval. Számos körülménytől függ még, hogy a madár hogyan reagál bizonyos táplálékokra. Én sem vagyok elvakult, ha tömegével kell menteni ilyen madarak fiókáit, akkor nem lehet válogatni a kajákban. Az más kérdés, ha csupaszok, mert akkor ezeken a hagyományosan ajánlott dolgokon nem fognak felnőni. Ebből is látszik, hogy itt valami nagy turpisság van. Én a kajára való odafigyelést elsősorban a hosszútávú megtartásra értem, és itt is csak azért mert sajnos látom a negatív példákat.
Mindegy, nem akarok igazán beleszólni, neveld azzal, amivel akarod. Annyi a szabály egyedül, hogy figyeld meg jól eleinte a madarad küllemét, állását, különös tekintettel a lábaira. Mellé nézzél meg egy csomó természetfotót a szajkóról. Úgy kell ügyeskedni, hogy a te madarad is mindvégig így nézzen ki. Egy vékonylábú, fürge madárnak kell maradnia a kintiekhez hasonlóan. Ha ez megváltozik idővel (ivarérettségére kiderül), tehát a láb elkezd vastagodni, torzulni, akkor el kell gondolkodni, mert nem biztos hogy itt megáll a folyamat. Sajnos előfordulhat, hogy ez még tovább romlik, tehát úgy eltorzul a láb, hogy a madár már szinte csak tyúkszerűen ül naphosszat, tollazata rettenetes, borzolt. Továbbmehet a dolog úgy, hogy a szemen hályogszerű elváltozás alakul ki, amitől megvakul. Itt szövődményként még glaukóma is kialakulhat. Az utóbbi években sokat láttam, tapasztaltam. Jószándékúlag írtam csak ezt. Ha érdekelnek ártalommentes lágyeleségek, akkor légyszíves jelezd. |