Az nem csodálandó, hogy majd mindenki pszichés okokat feltételez mögötte. Ugyanis - különösen az idősebb orvosok - valamit megéreznek az igazságból, amelyet a mai világ legszívesebben mélyen a szőnyeg alá söpörne.
Ugyanis létezik ma már olyan - lenézett, lefikázott, marginális területre szorított - tudományterület, amely szembe megy a jelenlegi tüneti kezeléses, mindenre gyógyszert javasló, nem a gyógyulást szorgalmazó orvosi(?) eljárásokkal. Ő magát a legfejlettebb módszereket használó egészségügyi szektornak gondolja, és abban igaza is van, hogy legfejlettebb abban a tekintetben, hogy az emberek zsebéből minél több pénzt kicsikarjon, ha máshogy nem, hát a dotált gyógyszerek állami támogatásával, melyet a társadalom minden tagja "boldogan" fizet ki. A fiatal orvostanhallgatók ebbe születnek bele, és azt hiszik gyógyítani fognak, nem pedig gazdasági érdekeket kiszolgálni. S rengeteg idős, sőt a mai fiatalokból is egyre többen betegként csatlakozik ehhez a táborhoz.
A valóság azonban teljesen más. Hajlamosak lettünk elfelejteni azt, hogy az ember a testének és az értelmet is megvalósító agynak a komplex egysége. A testben lévő szervekről még tudunk, de azt, hogy abban egy komoly, és csak nagyon töredékesen ismert biokémiai rendszer is - egyfajta szervként, szervrendszerekként - működik, figyelmen kívül hagyjuk! A gyógyszerekről azt tudjuk, hogy van hatása és mellékhatása is, ám nem fogjuk fel a valóságot, hogy maga az amit hatásnak vélünk, csupán az egyik mellékhatás (amiért szedjük), s a többit talán nem is észleljük, hanem csak évek, évtizedek múlva derül ki, hogy miként borította fel, és változtatta hibás működésűvé a biokémiai szerveinket.
Ugyanígy hajlamosak vagyunk az agyunkat csupán a gondolkodás eszközének tekinteni, és azt hisszük hogy az agyunk nem más mint az ÉN-ünk, azaz a teljes személyiségünk. Közben elfelejtjük, hogy az állatoknál ez nem így van, és az agynak számos olyan funkciója van, amely mindenféle tudatosodás nélkül hat a testünkre, szerveinkre.
Az új - alig ismert - szemlélet (amely már kb. 40 éves!) fontos összefüggéseket tár fel az embert ért pszichés hatások (különösen a traumáknál) és a test működése közt. Sokkal többet, mint amit a mai - dicsőített - orvostudomány eddig feltárt, és mellékesen elképzelhetőnek tart. A traumák bizonyos esetben áttevődnek az agy értelemtől független régiójába, majd a biokémia rendszeren át egyfajta öngyógyító mechanizmust indít el, amely evolúciósan alakult ki évmilliók alatt az állati szervezetekben. Ha a traumát nem dolgozzuk helyesen föl, s beleragadunk, akkor a kezdeti tünetek után szervi elváltozásokban is megnyilvánulhat, és semmiféle gyógyszeres kezelés nem hat, hanem csak a traumák helyes feldolgozása segít. (utóbbi esetben az agy átvált az általa okozott "károk" visszacsinálására, amelyet ugyanúgy betegségként szoktak diagnosztizálni, pedig az maga a gyógyulás).
Ha a trauma (penészes répa) váratlanul(!) ért, felkavaró(!) élményt okozott, s nem sikerült kibeszélni(!) akkor sokaknál ez valós tüneti érzeteket produkál egy bizonyos idő múltán. Amennyiben ezt a topikot - ösztönösen - éppen a kibeszélés miatt nyitottad, és elhiszed a fentebb leírtakat, akkor az már maga a gyógyulás kezdete, bár számítani kell arra, hogy a gyógyulás további szakasza időnként testi fájdalmakat is okoz kb. ugyanannyi ideig, amennyi eddig az "öngyógyító mechanizmusból" lezajlott.
Rengeteg betegség lenne így gyógyítható, de helyette boldogan ömlesztjük a pénzünket a gyógyszeripar szereplőihez, akik meg röhögnek a markukba.
(Megj.: Természetesen konkrétan súlyos tünetek esetén alkalmazhatók, az azon enyhítő szerek, de csak korlátozott ideig, nehogy a biokémiai egyensúly felbomlása tartóssá váljon. Ugyanígy lehetnek olyan súlyossá váló elváltozások, amelyek más kezeléssel szintén enyhítést igényelnek)
|
