"A szövetségesek célja -1943 márciusától!!- az volt, hogy „diszkreditálják a magyar vezetést a németek szemében”, és ezzel kikényszerítsék az ország német megszállását. Annak ellenére folytatták ezt az irányvonalat, hogy biztos tudatában voltak annak, hogy Magyarországon él Európa legnagyobb zsidó közössége..."
Már ez is hemzseg a tévedéstől és nem igazolt állítástól.
1, nem igaz, hogy Magyarországon élt Európa legnagyobb közössége 1943-ban. A Német Birodalomban többen éltek (ekkor még) illetve, ha külön számítjuk, akkor a Lengyel főkormányzóságban. Ha ettől eltekintünk, akkor még ott a SZU, csak a Vörös Hadseregben becslések szerint 500.000 zsidó harcolt. Amennyiben a megszállt területeket levesszük, akkor is sokkal több zsidó élt a SZU-ban, mint Magyarországon.
A diszkreditálás szubjektív kijelentés, én meg azt jelentem ki, hogy elsődleges cél a német erőmegosztás volt. Magyarország német megszállása nem volt érdekük, az érdekük az lett volna, hogy Magyarország olasz mintára megpróbáljon kiugrani. Ha nem jön össze és megszállás a vége - ezért se hullajtottak volna oroszlánkönnyeket.
Egyébként Magyarország megszállása nem volt európai szinten tényező, tehát erre rájátszani se - lévén a megszállás után a német csapatok jó része távozott és 40-50.000 közti kontingens állomásozott itt. A megszállás előtt is voltak vagy 5 ezren, logisztikai, kiképzési okokból. Ha harcolunk sokkal kifizetődőbb lett volna az angolszászoknak, mert akkor tartósan lekötött volna a Honvédség 60-80.000 katonát és komoly haditechnikát, plusz megszakad a stratégiai fontosságú román olaj birodalomba szállításának az útvonala.
|