|
|
 |
szakor
2019-01-20 10:47:42
|
88
|
"
A sztyeppén nem így történnek a dolgok.
Belülről nézve egy sztyeppei nép születése más néprészekből való összeolvadás, ami legalább 200 éves folyamat. A sztyeppei népek meg úgy szűnnek meg, hogy egy adott esemény kapcsán szétszóródnak.
"
Ezt dolgozószobai magányodban ötlötted ki? A steppén nincs nemzeti identitás. Személyi autoritás van. A 'nép', mint olyan a XIX. századi nacionalista eszmék hatására született elképzelés, régebben az X népe, egyszerűen X alattvalója volt. A steppén meg különösen erősen érvényesült ez a szemlélet, hiszen ott farkastörvények uralkodtak. S a vezetők egyben törvénykezők is voltak. Nem véletlen, hogy erőskezű uralkodók halála után egyszerűen széthullottak birodalmak, mert az összefogó erő, a személy megszűnt, az alattvalók a kisebb urakhoz voltak hűek, s ha ezek elég erősnek érezték magukat, akkor nem engedelmeskedtek az utódnak, önálló útra léptek. A hunok, türkök, mongolok inkább a kivételek, de ők sem voltak képesek sokszáz éves birodalmakat fenntartani. Mert az erőskezű uralkodó halála után az utódok már nem mindig tudták a kisebb főnökök hűségét biztosítani.
"A besenyők biztosan a Volga-Jajk térben éltek, az is biztos, hogy onnan elköltöztek, vagyis nem maradtak a helyükön, ahova az úzok költöztek"
De bizony, hogy a helyükön maradtak, hiszen még a DAI is ír az elszakított részekről, akik az oguzok közt éltek. Hiszen erről beszélek. Az oguzok megsemmisítették a besenyő erőközpontot, a fő főnökük katonai erejét. Ezután a kisebb főnökök választás elé kerültek. Egy részük, elfogadta az oguz kánt felsőbb úrnak, ők a helyükön maradtak, legfeljebb a legzsírosabb legelőket szállták meg az oguzok, így periférikusabb vidékekre szorultak. Más részük nem hódolt be, ők felkerekedtek, s behúzódtak a kazár kagán szárnyai alá, aki a Kubán mentén jelölt ki szállást számukra.
A hunok sem üldözték el a gótokat, jelentős számban maradtak hun uralom alatt, később keleti gótokként jelennek meg a forrásokban, mert Attila halála után ők is önállósodtak. A nyugati gótok 375-ben kényszerből elfogadták a hun uralmat, de 378-ban már új urat találtak, s útnak indultak...
A bolgárok sem szóródtak úgy szét, ahogy vízionálod. Kuvrat fiai önálló hatalmi központokat alakítottak ki. A kazárok szétzúzták ezeket, így választás elé kerültek. Batbaján elfogadta a kazárok felsőbbségét, a helyén maradt, a többiek nem fogadták el, s útra keltek, mert számukra nem termett fű a kazárok szomszédságában. A türkök sem üldözték el a különböző népeket. Egyszerűen szétzúzták a hatalmi központokat, a főnök katonai kíséretét, ami után az adott főnök kénytelen volt behódolni, ha az életét menteni akarta, s a helyén akart maradni. aki nem akart behódolni, az lelépett, mert a továbbiakban nem volt biztonságban. A népi-nemzeti öntudat nem játszott szerepet. A személyi elvű dominancia működött.
"Ez így van, de ez nem "államközi" együttműködés volt, hanem zsoldoscsapat alkalmazása a kazároknál. Itt a nemzetiségnek semmi szerepe nem volt. Katonák voltak, és kész. "
És az teljesen természetes, hogy az ellenséges besenyők közül toboroznak zsoldosokat? Hát vannak gyenge pillanataid, amikor az életszerűséget messze száműzöd a vízióidból... A kelleténél sokkal gyakrabban. |
|
A hozzászólás:
 |
netuddkivogymuk
2019-01-19 20:37:59
|
82
|
"A kazárok nem tűrték meg az ellenségüket (besenyőket) maguk mellett. Elhajtották őket északra. Az ott élő kusnarenkóiak meg szétszóródtak, nagy részük a zárt erdőn keresztül (Kazáriát megkerülve) a Dnyeperhez menekült. "
Nem bírsz szabadulni ettől az elhajtás sztoritól...
A steppén nem így működtek a dolgok. Olvasd el a Mongolok Titkos Történetét. A szemlélet miatt. A steppén nem hajtanak el népeket, hanem alávetnek"
A sztyeppén nem így történnek a dolgok.
Belülről nézve egy sztyeppei nép születése más néprészekből való összeolvadás, ami legalább 200 éves folyamat. A sztyeppei népek meg úgy szűnnek meg, hogy egy adott esemény kapcsán szétszóródnak. Ez egy efemer folyamat. Erre a szóródásra számos példa van, nem is értem, hogy miért is nem ismerték fel régebben. Az eklatáns példa az onogur-bolgárok esete. Mindenki ismeri, hogy a kazár támadás hatására ötfelé estek. De bemutattam már itt a kusnarenkói nép szóródását, aztán a szavar szóródást is, ami a magyarok 860-as szóródásához kapcsolódik. De a DAI írja le a morvák szóródását is, épp a magyar támadás hatására.
"A kazároktól északra burtászok éltek, s adóztak a kazároknak."
1., Mint mondtam, a kazárok a zárt erdőig uralták a Volga nyugati partját. Ott meg épp a burtászok éltek, vagyis az ő esetük kivétel.
2., Ezzel az adózással én óvatosan bánnék. Egyelőre csak olyan forrást ismerek, ami megbízhatatlan (József kagán levele), vagy nagyon késői (Poveszty 1100 után). Ezzel együtt a burtászok valóban az adózók közé tartozhattak.
"A besenyők pacifikálása csupán azt jelenti, hogy megmaradnak a lakhelyükön, de a kazár kagán kegyéből,"
A besenyők biztosan a Volga-Jajk térben éltek, az is biztos, hogy onnan elköltöztek, vagyis nem maradtak a helyükön, ahova az úzok költöztek. Hova mentek? Ibn Fadlán onnan északra a Szamara vidéken találkozott a (türk) besenyőkkel. Hát oda költöztek 840-ben. Onnan a kangarok elköltöztek az azovi-vidékre, aztán meg évente háborúztak a kazárokkal, úgyhogy szó sem volt a besenyők pacifikációjáról. Aztán a kangarok Etelközbe is beköltöztek, majd a türk besenyők is utánuk mentek. Szóval a besenyők és a kazárok békés egymásmeellett élés is csak kivételes időszak volt, de "pacifikálás" szóba sem jöhetett.
" Vannak olyan elképzelések, hogy Sarkelben besenyő zsoldosok tanyáztak."
Ez így van, de ez nem "államközi" együttműködés volt, hanem zsoldoscsapat alkalmazása a kazároknál. Itt a nemzetiségnek semmi szerepe nem volt. Katonák voltak, és kész. |
|
Előzmény:
 |
szakor
2019-01-19 11:35:04
|
75
|
"Miféle szövetségesről beszélsz?"
Hát akikkel három évig minden harcukban együtt harcoltak. Nem emlékszel?
"A kazárok nem tűrték meg az ellenségüket (besenyőket) maguk mellett. Elhajtották őket északra. Az ott élő kusnarenkóiak meg szétszóródtak, nagy részük a zárt erdőn keresztül (Kazáriát megkerülve) a Dnyeperhez menekült. "
Nem bírsz szabadulni ettől az elhajtás sztoritól...
A steppén nem így működtek a dolgok. Olvasd el a Mongolok Titkos Történetét. A szemlélet miatt. A steppén nem hajtanak el népeket, hanem alávetnek. Kell a katona a harcokhoz. A türk kagán egyenesen tajtékzott az avarok meglépése miatt... Az elégedetlenek útrakelnek, de ez ritkán az egész nép. A besenyők is ott vannak az oguzok közt még Anatóliában is, sőt Manzikertnél a bizánci oldalon lévő testvéreiket is átállítják... Szóval nagyon el vagy tájolva, s teljesen torz alapokon építesz légvárakat...
"A Kazár Birodalom a Volgától keletre nem terjedt ki. Ezt az is bizonyítja, hogy a besenyők a Volgánál (a túloldali kazárokkal szemben) éltek (DAI)."
A kettő nem zárja ki egymást. A kazároktól északra burtászok éltek, s adóztak a kazároknak. A besenyők pacifikálása csupán azt jelenti, hogy megmaradnak a lakhelyükön, de a kazár kagán kegyéből, cserébe évente lovakat adnak ajándékba, a kagán seregében zsoldosként ténykednek. Vannak olyan elképzelések, hogy Sarkelben besenyő zsoldosok tanyáztak. De a kazár besenyők is kerülhettek a Kubán-Don vidékére az "oszd meg és uralkodj" elvén. Aztán egy évszázad múltán a megszépítő emlékezet már azt mondta, hogy megrohanták, s elfoglalták a területet. A konfliktuózus kapcsolatból az is következhet, hogy fellázadtak, s önállósították magukat. Akkor is "elfoglalták" a területet. A diplomatikus megfogalmazás nem korunk sajátja, régen is tudtak körmondatokban eufémisztikusan fogalmazni... A messziről jött ember meg azt hitt, amit akart. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|