|
|
|
|
 |
Ildike50
2019-01-15 23:13:59
|
22437
|
Az a fura, hogy én most kezdek rákapni az ilyen lökött~perverz dolgokra. De nem csak a pisilésre, hanem másra is és néha magamat is meglepem, hogy mikre vagyok képes. :)
Pl. imádok úgy lazulni, hogy egy könyv + nasi + üdítő és befekszek a kádba 1~2 órára. Nemrég sok volt a bevitt folyadék, viszont a jó meleg vízből még nem akartam kiszállni. Gondolkoztam egy ideig, majd úgy ahogy ott feküdtem, beleengedtem a pisit a vízbe.
Vagy a másik szitu ami nemrég történt... A barátnőmmel mentünk haza nyáron egy esti iszogatós~beszélgetés után és neki nagyon kellett pisilni. Leguggolt a parkban egy bokor mellé és megkért, hogy figyeljek nem jön~e valaki. Én meg persze inkább azt figyeltem ahogy pisil, majd leguggoltam mellé és alá tartottam a kezemet. Isteni érzés volt ahogy rácsurgatta. Totál meglepődött azon amit csináltam, de mivel volt benne egy kis alkohol és megpróbáltam elpoénkodni a dolgot így nem akadt ki nagyon. A vége az lett, hogy felugrott még hozzám is egy pisire és ott egymás előtt pisiltünk és akkor már ő is azt mondta, hogy izgató egymást nézni közben. Azóta többször pisiltünk már közösen, sőt párszor már egymást is lepisiltük ruhában is meg meztelenül is. De az a fura, hogy más nem történt, pedig már fantáziáltam róla, hogy milyen lenne a pisis punciját megcsókolni.... :) És még csak nem is vagyok leszbi...
|
|
A hozzászólás:
 |
Spriccpumpa
2019-01-15 18:46:50
|
22436
|
Szia!
Általában, minden "perverz" bepisilősnek - márpedig akad ilyen bőségesen -, van valamilyen kedvenc dilije.
Nos, ez nem meglepő, ez egy ilyen lökött társaság.
Kívülállóknak mindannyian perverzek vagyunk, nagyon is. Amúgy nem mindenki az, de szeretünk pisilgetni.
Én meglehetősen perverz vagyok, úgyhogy ne félj, nem vagy egyedül...😊😊😊
Spriccpumpa |
|
Előzmény:
 |
Ildike50
2019-01-14 23:45:53
|
22431
|
Sziasztok!
Örülök, hogy sorstársakra találtam. 50~es nő vagyok, aki két éve vált el és azóta kinyílt a világ. Rengeteg mindent kipróbáltam, pl. a pisilést is. Azt hittem csak pár ilyen "elvetemült perverz" ember van, mint én, de megnyugtató, hogy többen vagyunk. :) Nem tudom mit illik elsőre írni ide, talán a kedvenc pisilős játékomat osztom meg aztán a reagálásoktól függ, hogyan tovább.
Én főleg nyáron szeretek bepisilni és otthon a kertben. Kifekszek napozni hason, sokat iszom közben és ha érzem a visszatarthatatlant akkor az egyik kezemet bedugom a bugyimba és konkrétan a kezembe pisilek, ami természetesen kicsurog és eláztatja a bikinialsómat, meg a plédet is. Utána néha megnyalogatom az ujjaimat aztán megtisztálkodok. De volt már olyan is, hogy pisilés után nem vettem ki a kezemet hanem beindultak az ujjaim és a pisi után jött az orgazmus is. :) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|