Keresés

Nem tudom, milyen irányt vesz a topik, de igen jó ötletnek tartom a téma felvetését. 

Indulásképp egy piros pontot elkönyvelhetsz tőlem:-)) 

A mai Rómában hallottam, meccsen, és játszótéren? "Dai, dai!" a szótárban nem találtam. Van összefüggés? Mégiscsak Róma... meg minden...

4§ Besenyő-magyar konfliktus

Moszkvában izgatott hang telefonál a TASSZ-hoz(szovjet hírügynökség volt):
-Tényleg igaz a hír, hogy Jerevánban Jaguárokat osztogatnak?
A válasz:
-A hír igaz, de nem jerevánban, hanem Tbilisziben, nem Jaguárokat, hanem Mercedeseket, s nem osztogatnak, hanem fosztogatnak...

Kicsit erre a történetre hajaz a DAI magyar-besenyő konfliktusát/konfliktusait tárgyaló leírása. Több fejezetben találkozunk ugyanis a konfliktus(ok) leírásával, de nem ugyanazt a verziót adják elő. Egyesek szerint azért, mert nem egy volt, hanem több, s egyszer egyik, másszor másik (a vérmesebbek még harmadikat is feltesznek) verzió került leírásra. Véleményem szerint, amit fentebb már elejtettem, "nem akkor, nem úgy, s nem az" történt, amit a DAI rekonstruál. Vagyis a hír igaz, de...
Vegyük sorra a forrásokat, s a lépéseket, ahogy ez a propagandisztikus szöveg kialakult. Ugyanis a korabeli források összevetéséből szerintem rekonstruálható a folyamat, s természetesen a propaganda a felelős érte. Adott két esemény, amely fedi egymást. Több forrás is megemlékezik arról, hogy Szimeon trónralépte után magyarok kalandoztak Bulgáriában (most tekintsünk el attól, hogy mennyire voltak magyarok). Ezt nincs okunk kétségbe vonni. Akár a 895-ös évszámot is elfogadhatjuk a fuldai első bejegyzés után. Ugyanakkor zajlott a bolgár-bizánci háború is 894-6 közt, amely a bizánciak katasztrofális vereségével végződött. Az előbbi esemény aligha független az utóbbitól. S akkor nézzük meg a Fuldai Évkönyvet! 896-nál egy bőbeszédű leírást találunk az eseményekről, ahol összekapcsolja a két eseményt, egy sajátos szempont alapján keresztény üdvtörténetet állít elő! A gondolkodó ember felkapja a fejét, s rögtön gyanakodni kezd, hogy itt valami nincs rendben. A hívő viszont örül, hogy megkapta a hőn áhított bizonyítékot... Miről van szó? A bejegyzés indít egy teljesen általános leírással arról, hogy a császárt rossz tanácsadói rosszra csábították, emiatt a bolgárok, akik körében megingott a keresztény hit, háborút kezdtek Bizánc ellen. Azt a bizánciak korábban nyilván felmérték, hogy nemcsak ők nem ismerik a bolgárokat megsarcoló magyarokat, de nyugaton se tudnak róluk semmit, azon kívül, hogy zsoldosként, hívásra, jó pénzért felhasználhatók. Tehát az első csavart itt helyezik el a történetben: A hír igaz, de... A bizánciak nem akarván keresztény vért ontani, a magyarok pogány népét bérelik fel a tévelygők megleckéztetésére (A Biblia szerint az Úr is felhozott népeket a nyakas zsidók megtörésére, tehát a módszer ellen kinek lehet kifogása). Vagyis a bolgár-bizánci háború itt átalakul bolgár-magyar háborúvá, ahol a bizánciak (s persze az Úr) színeiben a magyarok harcolnak. Kétszer is legyőzik a tévelygőket, Szimeont beszorítják, úgyhogy szorongatott helyzetükből öreg királyuk tanácsára böjtöléssel, bűnbocsánatért esedezve az Úrhoz fordulnak, majd újra megmérkőznek, s a megtért bűnösöknek az Úr megbocsát, hatalmas győzelmet aratnak.
Azt hiszem, hogy bármelyik mai kommunikátor csettintene, igazi mestermunka. A magyarok természetét ismerve, velük amúgy is fasírtban lévén, aligha jut eszébe bárkinek is megkérdezni tőlük, hogy Isten eszközei voltak-e? (Persze, hogy azok, hiszen hunok, s már Attila is Isten ostoraként működött...). a nyugati csoda után szomjúhozók megkapták a hőn áhított csodájukat, igaz nem saját szuemükkel látták, de egy megbízható szemtanú számolt be róla. Hiszen egy püspök csak nem hazudik.... Bizánc presztízse pedig meg volt mentve, nemcsak a kínos vereséget sikerült kimagyarázni, de mint a kereszténység védelmezője, még meg is dicsőült...
S hogy mekkora mesterművet alkottak a bizánciak, azt azon is le lehet mérni, hogy még napjainkban is sokan komolyan veszik a leírást. Igaz az isteni beavatkozást már nem szalonképes vallani, de a többit még el lehet hinni... S rá mitológiát lehet építeni.
De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. A bulgáriai kalandozás, amit a honfoglalás előestéjéhez kötnek, reális eseménynek tűnik, s logikusnak is, hiszen a háborúval elfoglalt bolgárok hátországa a fősereg távollétében védtelen, így zsákmányszerzésre alkalmas. Besenyőknek ebben a történetben még nyoma sincs, bár a bizánci kéz már fogja a tollat, diktálja az írnivalót.
A következő lépést Regino teszi meg világkrónikájában. Természetesen alapos anyaggyűjtés előzte meg művének megírását, így bizánci forrásokat is felhasznált. Nyugaton a steppei részekről eléggé elnagyolt, a klasszikus íróktól származó leírások voltak, így mindenekelőtt és -fölött Iordanes munkája a Getica, emellett infómorzsákat az aktuális viszonyokról Bizánctól is szerezhettek. Ilyennek gondolom a Meótisznál tanyázó besenyőkről szóló morzsát is. Iordanes okán a hunok, s a Meótisz, ahonnan kirajzottak, különösen érdekes volt, tehát a Meótisz, márcsak egy újabb "hun" csapás lehetősége miatt is magára vonta a kortársak figyelmét. Regino idején a "hun csapás" nemcsak lehetőség volt, de a valóság maga. Nem véletlenül nevezi hunnak a honfoglalókat, s nem véletlenül eredezteti őket a Meótiszból. Ahol az aktuális infómorzsa szerint épp pecinaci élnek, ami a patzinakoi latinos alakja. Besenyőkről Regino tudósít először a nyugati világban, s épp a magyarokkal kapcsolatban. Az meg már az ókortól közhely volt, hogy a steppén egyik nép elűzi a másikat, s a végén a rómaiak szívnak... Azaz ha a besenyők élnek a Meótiszban, akkor nyilván kiűzték onnan a hunokat, akik viszont rázúdultak a rómaiakra, akik történetesen germánok voltak, de attól még Szent Római Birodalomnak nevezték magukat, míg Bizánc a szerényebb Római Birodalomként tekintett magára. Ezzel a spekulációban megjelenik a besenyők általi elűzetés motívuma is - igaz itt meg hiányzik a megelőző bolgár háború, csupán általánosságban zaklatják a karantánok, s bolgárok végeit.
A két motívum összekapcsolását Bizáncban végezték el. Az enciklopédikus Excerpták válogatásánál már nyilván felfigyeltek a különböző párhuzamos információkra, s egybeszerkesztették azokat. Így a DAI kompilátorának nem okozott gondot beilleszteni a műbe a történetet. Zavart legfeljebb az okozhatott, hogy úgy tűnik, egy tényleges, bizánci felkérésre végrehajtott akció is színesítette a képet, azaz a 896-ban propagandisztikusan felvázolt forgatókönyvet sikerült ténylegesen is alkalmazniuk, s ahogy fentebb fejtegettem, 908 táján magyar kalandozók taroltak Bulgáriában. Ami Szimeon számára is nyilvánvalóvá tette, hogy ha háborúzni akar Bizánccal, akkor a hátát biztosítania kell a magyarok ellenében. Vagyis kutyaharapást szőrivel, az egyik nomád ellen a másikat kell kijátszani, s felbérelte a besenyőket a magyarok megtámadására. S maga is akcióba lépett. A rekonstrukció szerint a Déli-Bug mentén zajlott a csata. Mindenesetre 913-27 közt, amikor végül is újabb bolgár-bizánci háború zajlott, a magyarok nem avatkoztak be. Bizánc kénytelen volt másokat mozgósítani. Pl. a szerbeket, illetve ez az egyetlen alkalom, hogy besenyőket sikerült bevonnia a krími théma parancsnokának 917-ben, feltehetően a Meótisz vidékéről...
Szumma szummárum: A 896-ban propagandisztikus céllal megalkotott forgatókönyvet 908-ban feltehetően sikerült átültetniük a valóságba, Ezután Szimeon fellépése tökéletesen logikusan következett, de a kiűzetés motívuma nyugati spekuláció révén került bele a történetbe, s állt össze azzá, amit a DAI-ban olvashatunk a 40. fejezetben. Ehhez képest eléggé eltérő verziót olvashatunk a 38-ban, ahol kangarokat, szavárdokat emlegetnek, s Levedit vezérként. Olyannira más ez a történet, hogy sokan külön történetnek tartják, s egy első elűzetésről beszélnek. Abban egyetértek, hogy ez egy másik történet. Aminek semmi köze eleinkhez, hanem egy kangar-szabír háború leírását adaptálták az említett forráshiány miatt a honfoglalók előéletébe. Mivel az időközben megszerzett infómorzsák alapján akadtak rokon vonások, egyszerűen leporoltak egy történetet, s modernizálták a neveket. A dolgot megkönnyítették a hasonló hangzású nevek is.
Mivel véleményem szerint a DAI szövege többször is módosult, így aktuálpolitikai megfontolások indokolják a változtatásokat. S mivel épp a besenyő-magyar viszony kapcsán mutatkozik eltérés az ismerttől, ugyanakkor a besenyőkről festett kép is eléggé eltér az ismerttől, de attól is, ahogy szűk egy évszázaddal később vélekedtek róluk, mindenképpen politikai propagandának kell tekintenünk azt, hogy a besenyők potens katonanépe egy csettintésre ugrik, pontosabban ajándékkal lekenyerezés után ugrik, s a Bizánc számára veszélyt jelentő törzseket lehűti. A valóságban inkább arról értesülünk, hogy besenyők támadtak bizánci területeket, a későbbi szerzők barbár félig állati, félig emberi lényeknek írják le őket, korábbi toposzok széles választékát alkalmazva, s a befogadásukat is ellenérzéssel nézik. A DAI az egyetlen, amely pozitív képet fest róluk, ez feltehetően összefügg azzal az irányváltással, amit a 963-ban hatalomra jutó katonacsászárok visznek végbe. Bizánc tengeri hatalmát erősítve katonai eszközökkel oldják meg a külpolitikai feszültséget. a muszlimok elleni háborút az egyház támogatásával, de a bolgárok ellenit az egyház ellenében is végrehajtva. Ebbe a képbe illeszkedik az a felfogás is, amely a katonai szempontok alapján mérlegelve a besenyőket, mint potens katonai erőt mutatja be, akik jó szövetségesek lehetnek. Itt fontos, hogy a magyarok ellenében, akiket lám már a múltban is elhajtottak, egyszer, kétszer, többször... S mint ahogy az a propagandáknál szokás, a hír igaz, de...

3§ Turkia leírása

A 40. fejezetben olvassuk a törzsek felsorolása, s a bulgáriai kalandozás, majd a besenyő affér leírása után: "Ezen a helyen (a turkok által lakott helyen) a régi idők számos emléke található, legelőször is Traianosz császár hídja, ahol Turkia kezdődik; azután ettől a hídtól háromnapi járásra van Belegrad, ahol a nagy és szent Konsztantinosz császár tornya található; aztán feljebb a folyón Szermion(Simium) nevezetes helye van, kétnapi járásra Belegradtól. Azon túl pedig Nagy Moravia fekszik, amelyet a turkok elpusztítottak, s ahol korábban Szfendoplokosz uralkodott. Ezek az emlékek és neves helyek az Isztrosz(Duna) folyó mentén találhatók, de az ezek fölötti területek is a turkokhoz tartoznak, ezeket a rajtuk áthaladó folyók után nevezik meg. Ezek a folyók a következők: Első a Timészész(Temes), második a Toütész, harmadik a Morészész(Maros), negyedik a Kriszosz(Körös), s végül a Titza."

Mai ismereteink alapján ez a leírás korántsem fedi le a honfoglalók által megszállt területet. De akkor mégis honnan, s miért került bele a műbe? A miértre elég egyértelmű a válasz - "A turkok, ez a nép, melyet míg fel nem használtunk, nem is ismertünk..." írja Arethasz - az információhiány. Márpedig ha Arethasz ezt írja, aki pedig másolóiskolát működtetett, számos antik szerzőt ismert, s másolt maga is, akkor elég feltűnő, hogy néhány évtizeddel később már milyen sok infót találunk a turkokról. A kortárs szinte semmit nem tud, az utódok viszont számos történetet ismernek meg, vagy inkább spekulatív úton kapcsolnak a turkokhoz. A magyarokhoz fűződő viszony persze magyarázza az érdeklődést, de ettől még nem dől az információ. A régi írók tanulmányozása önmagában nem ad megoldást, időnként rá kell segíteni a megértésre, magyarul igazítani kell, s máris a semmiből infóözön nyílik. Ma sincs másképp. Tehát tanulmányozzuk a régi írásokat, hátha találunk valamit, amin kicsit igazítva ugyanoda jutunk... ahogy a fenti, turkokról való fejtegetésben írtam, turk ügyben kicsit messzire kell visszamennünk. Az igazi, történelmi türkökről Menandrosz illetve Theophülaktész Szimokattész írtak, illetve leginkább őket idézték későbbi szerzők. Félretéve azt az ellenvetést, hogy "de hát sermmi közük hozzá", nézzük meg egy kicsit jobban, mit is írtak, különösen az utóbbi. Ha Bölcs Leó nem restellt Maurikiosz Sztrategikonjából ollózni, akkor mi se finnyáskodjunk! S feltehetően a DAI anyaggyűjtői sem finnyáskodtak. Leó/Maurikiosz művének ominózus fejezeteit egyszerű nyelvezete, praktikus, lényegretörő megfogalmazásai miatt katonai szerzőtől származtatják, aki személyes tapasztalatait vetette papírra. Ne is menjünk messzebb Maurikiosz híres hadvezérénél, Priszkosznál. Életének kevésbé sikeres szakaszait mellőzve induljunk a balkáni ténykedésénél. Itt Szimokattészt követve azt találjuk, hogy először az avarok szövetségeseivel a szlávokkal számol le, majd Singidunum (Belgrád) alá vonul, megveri az avarokat, felújítja a lerombolt falakat, (s talán Sirmium térségéig is kiruccan) s hosszabb időt tölt a térségben 595 táján. A következő fontosabb esemény 599-ben esik, amikor Viminaciumnál (Traianus hídja!) foglal állást, tíz nap alatt három csatát vív meg győztesen az avarok ellen, majd átkel a Dunán, s újabb pusztító ütközetekben diadakmaskodva egészen a Marosig hatol(esetleg a Körösig?), ahol aztán Maurikiosz parancsára visszatér (a Tisza mentén?). Feltűnő egyezés van Turkia leírása és Priszkosz ténykedésének leírása közt (főleg a kiegészítő megjegyzésekkel). Egyelőre itt be is fejezem, s némi kitérőt teszek, hogy érthetőbb legyen a végkövetkeztetés. Menandrosz illetve Szimokattész írásaiból tudjuk, hogy 568-ban türk követek jártak Bizáncban, s nem éppen tisztelgő formában mutatkoztak be. Az avarokkal kötött bizánci egyezmény ellen tiltakoztak, mivel az avarokat saját alattvalóiknak tekintette a kagánjuk. S hogy mennyire komolyan gondolta a dolgot, azt 576-ban a kimmériai Boszporosz elfoglalása is mutatja. A továbbiakban találgatásokra vagyunk utalva. Bizánc súlyos háborúban áll a perzsákkal, a Balkánra nem igen jut ideje, pedig ott ekkoriban válságosra fordul a helyzet. Az avarok, szláv szövetségeseikkel és/vagy alattvalóikkal egyetemben szisztematikusan pusztítanak, s a szlávok ráadásul folyamatosan nyomulnak be, telepszenek meg az elpusztított területeken. Mindezt azok az avarok követik el, akik egy türk világbirodalom nyomása elől menekültek el, s akiket az említett türkök továbbra is fenyegetnek... Az optimisták persze mondhatják, hogy hiszen a magyarok is ezt tették a besenyők által fenyegetve, de azért legyünk realisták. A türkök komoly erőt képviseltek, s elszántak voltak, hogy akár a világ végéig is üldözik az avarokat, a besenyők meg leginkább koholt propagandaszövegekben üldözték a magyarokat...
Visszatérve tehát az avar-türk konfliktusra, azt tudjuk, hogy valamiképp rendeződött, s aligha lehet kétségünk afelől, hogy hogyan. Természetesen nem az avarok diadalmas győzelmével, így figyelmet érdemel az a hír, amely a türköktől menekülő tarniakh, kotzager, zabender csoportról ír. Menekülők voltak? Vagy türk megbízásból az avarok megregulázására küldött sereg? Amely aztán letelepedett a szomszédságban, hogy felügyelje a korábbi rakoncátlankodókat. Hova telepedett? Természetesen a Bánátba, s a Duna mentére, elég közel ahhoz, hogy a Vaskapu természetes akadálya ne legyen akadály, s mindkét oldalon ők legyenek. Ez esetben a feljegyzésekben ők türk színekben szerepelnek. Ami szempontunkból azért fontos, mert ez esetben megvilágíthatnak egy másik homályos foltot. Ez pedig a PVL közlése, miszerint: "...fehér ugrok jöttek és örökölték a szlovének(szlávok) földjét...". Mivel a PVL-ben az ugrok rendre a turkok helyén szerepelnek, így ezen bejegyzés eredeti bizánci forrásában turkok szerepeltek. Bár az esemény a PVL szerint Herakleiosz császár idején történt, ezt nem kell túl komolyan vennünk. Az időpontok meghatározása nem erőssége a műnek. De a bolgárok emlegetése egyébként is gyanússá teszi a bejegyzést. Alighanem sűrített eseménysorról van itt szó, amelyet ráadásul még meg is fejeltek. konkrétan arra gondolok, hogy a fent említett három népcsoport, akik betelepedtek Avariába, között szerepel a zabender, amely képzésmódjában erősen emlékeztet az onogur~onogundur párra, azaz egy zaber~szabír név törökös változata lehet. Egyben átmenetet képez a szabír és a szláv szever között. S ezzel elérkeztünk egy újabb fontos mozzanathoz, a DAI egyik közlésének egy lehetséges magyarázatához. A szeverek az Epta geneai néven szereplő, bolgárokkal szövetségben álló csoport, akikről először Herakleiosz idejében történik említés. Vagyis a PVL kompilátora amellett, hogy súrített, a hierarchikus viszonyt is tekintetbe véve először a bolgárok foglalását írta le, majd utána a forrásokban Herakleiosz alatt megjelenő Epta geneai csoportot. A mi szempontunkból ennek azért van jelentősége, mert ez az Epta geneai csoport egyrészt már a bolgárok előtt jelen volt a térségben, másrészt viszont az általános vélekedéssel ellentétben semmi jel nem mutat arra, hogy szlávok lettek volna, akár az előbb említett csoportosulás a három törzs leszármazottai, kiegészülve akár szláv csoportokkal is. Azaz egy türk(nek nevezett) csoport az avarok felügyeletére betelepszik a Bánátba, elkergeti a szlávokat, az avarokat egykori szövetségesük, Bizánc megtámadására ösztökéli, később Priszkosz hadjárata során szétzúzza őket, amivel tudtán és akaratán kívül az avarok helyzetét könnyíti meg, akik ezután már saját szakállukra támadják Bizáncot, mivel a felügyelő erők szétverése után ők kerülnek domináns helyzetbe. A felügyeletet korábban ellátó "türk" népesség maradékai kénytelenek az avarok uralmát elviselni, őket feltehetően az avarok telepítik át a Dunán túlra, a mai Szerbia, Bulgária területére, ahol határőrökként funkcionálnak, mígnem Bizánc katasztrófával végződő ostroma után lerázzák az avar igát, s majd a bolgárok szövetségeseivé válnak. Szempontunkból a névben is szereplő jellemzőjük a fontos, azaz hét törzsből/nemzetségből álltak, akárcsak a turkok, akiket korábban valamilyen okból szabartoi aszfaloi néven neveztek.

Összefoglalva a fenti mozaikos eszmefuttatást, röviden egy ilyen eseménysort rekonstruáltam: A türkök elől menekülő avarok kénytelenek voltak elfogadni a türkök főségét, miután a türk kagán egy kontingenst küldött a megregulázásukra, amely törzscsoport tagjai közt voltak szabírok is, de kívülről, bizánci szemmel ők türkök voltak. Ez a csoport a Bánátban telepedett le, de szállásterülete lehúzódott a Dunáig, korábbi szláv területeket is magába foglalt. Ez váltotta ki a szlávok beözönlését a Balkánra, amit a türk kagán parancsára az avarok is megtámogattak, hiszen lehet-e jobban megbüntetni valakit, mint korábbi szövetségese ellen küldeni? Akár volt Bizánc és az avarok közt szövetség, akár nem, a türkök gondoskodtak róla, hogy ne jusson eszükbe szövetkezni. Bizánc szemszögéből a közéjük és az avarok közé települő csoport az avarok határőrségének látszott, tehát csak alárendeltje lehetett az avaroknak. A türkökkel kiegyezett avarok ezután türk parancsra, de emellett saját szakállukra is a Balkán módszeres pusztításába kezdtek. Priszkosz hadjárata lényegében szétzúzta az avarokat felügyelő "türk" szövetséget, miáltal az avarok felszabadultak a türk nyomás alól, s fordult a kocka, ők váltak dominánssá a "türkök" ellenében. Akiknek maradékait hét törzsbe szervezve ténylegesen határőrként használták, míg erejük meg nem roppant, s a Kovrat szervezte Nagy-Bulgária felügyelte a pontuszi régiót. Az Epta geneai, a hét törzs szintén ehhez az alakulathoz csatlakozott, majd az Aszparuh megalakította dunai bolgár állam részévé lettek. A DAI kompilátorai és a PVL kompilátorai ugyanarra a forrásra mentek vissza, amire Theophanész is, s talán Szimokattész is. A "türkök elől menekülő" kotzagér, tarniakh, zabender csoport a Bánátba települt, afféle Kis-Turkiát létrehozva, s örökölve a szlávok földjét a Duna mellett. A köztük szereplő zabenderből szláv szever lett, s mint a "hét törzs" tagjai bukkantak fel újra a bizánci forrásokban. Ez a név bukkan fel szeverján alakban a PVL-ben, s szabíroi formában korábbi bizánci forrásokban. Így érthetővé válik a DAI sztorija. A hét törzsből álló, korábban valamilyen okból szabartoinak nevezett turkok konfliktusa a kangarokkal, a hároméves kokettálás a kazárokkal, s végül a szétválás, Perzsiába, illetve nyugatra költöző néprészekkel. S magyarázható a PVL fehér ugrijainak szereplése.

2§ Turkok

A DAI következetesen turkoknak (türköknek) nevezi a honfoglalókat. Elég különös, hiszen Leó, de Konstantin is közvetlen kapcsolatban állt velük, s míg például az úzokat néven nevezi, bár közvetlen kapcsolatban ekkor még nem voltak velük, a besenyőket néven nevezi, igaz velük kapcsolatba kerültek, addig például a muszlim szerzők ismerik a mai felfogás szerinti önelnevezésünket madzsgar formában. A kérdést általában elintézik azzal, hogy a turk egy toposz, amit a steppei népekre gasználnak, de ezt nem találom meggyőzőnek. Milyen másik népet meveztek turknak bizánci szerzők az eredeti türkökön és a honfoglalókon kívül? A kérdésre véleményem szerint más megoldás van. Kicsit bonyolultabb, kicsit misztikusabb, s kevésbé kényelmes, kézenfekvő. Ehhez először is azt kellene tisztázni, hogy mit jelentett a türk szó azok körében, akik használták magukra, esetleg a környező népek kiket tekintettek türköknek. Ezután felvetődhet a kérdés, hogy vajon a honfoglalók, pontosabban a hatalmi elit nevezhette-e magát türknek, s ha igen, akkor mi okból.

Az első kérdésre csak közvetett források állnak rendelkezésre, s azok sem igazán a kérdéssel foglalkoznak. Muszlim szerzők, bizánci írók szólnak türkökről, s néhány más forrás, kínaiak is. a magam részéről a kérdést a szó etimológiája felől közelíteném meg, majd a steppei szokásokra térnék át. A szó gyökerét többféleképp magyarázzák, s alapjában hotani szakának tartják, amely összecseng török szavakkal, így gyorsan elterjedt a későbbi török nyelvű népek közt. Abban általában egyetértés van, hogy kezdetben az Asina-klánra vonatkozott, erre a szaka eredetű, de heterogén összetételű csoportra, amely később eltörökösödött. Az általános vélekedéssel ellentétben, amely türknek gondol minden népet, amely e dinasztia tagjainak uralma alá került, a magam részéről egy másik elképzelést vetnék fel. amellett, hogy a külső források inkább az előzőt erősítik. A magam részéről az önelnevezés felől közelítenék, s a gyökerekre utalnék. Vagyis az Asina-klán tagjai nevezték magukat türknek, sőt göktürknek, amivel égi eredetüket kívánták hangsúlyozni, akár úgy is, hogy a török illetve szaka 'kék' jelentésű szót összekapcsolták. Vagyis a 'kék', azaz 'égi' eredet a klán tagjait illette meg, így türkké az válhatott, aki a klánhoz tartozott. Persze idővel a beházasodás illetve születés révén szépen gyarapodott a kör, de türknek lenni mindvégig kiváltságos dolog maradt, mert ez egyfajta elitséget, égi eredetet hordozott. Ami hozzájárult egyfajta kollektív öntudat kialakulásához is. Mivel története során a türkök birodalma igen nagy területre terjedt ki, a különböző népek integrálása, pontosabban a vezető rétegének integrálása során felhasználhatták ezt is, vagyis azáltal, hogy kapcsolatba kerültek az Asinákkal, maguk is türkké váltak, így részesei lettek az égi eredetnek. Legalábbis az elit. A különböző források általában az elit alapján ítélték meg a népeket, s ritkán foglalkoztak azzal, hogy az egyszerű nép mennyire azonosul a vezetőivel, vagy modern szóval, identitása tükrözi-e a vezetőiét. Ezáltal vált lehetővé az, hogy egy egyébként összetartozó csoportnak a steppén többes identitása legyen. Volt egy saját identitása, amely a kapocs volt a tagok közt (pl. mindenki besenyő volt), míg a vezetőknek volt egy másik identitása is emellett, hogy ők türkök is voltak, azaz valamilyen módon kapcsolódtak az Asinákhoz. Maga a folyamat A Türk Birodalmak fennállása idején zajlódott, de elég sokáig tartott ahhoz, hogy a tényleges türkök eltűnése után kissé átalakulva, a türk szó eredeti jelentésének megfelelően már inkább az égi eredetet szimbolizálta, mint konkrétan az Asinákhoz való tartozást, bár a vérmesebbek még ezt is számon tarthatták.

Ezek után rátérve a második kérdésre, hogy nevezhették-e magukat bármilyen értelemben türknek a honfoglaló elit csúcsán állók, véleményem szerint igen. Azaz "égi eredetű" dinasztia lehetett Almucs dinasztiája. Ebbe az elképzelésbe belefér a turul-monda, hiszen a turul az eget is szimbolizálhatja. Felvetődhet a kérdés, hogy esetleg az Asinákhoz lehetett-e közük, hiszen ha már vizsgálódunk, akkor tegyük azt alaposan. Erre a kérdésre nem lehet kielégítő választ találni. Nem ismerjük eléggé az Asinák családfáját ahhoz, hogy kibogozhassuk a szálakat. Azt tudjuk, hogy a Második Türk Kaganátust megdöntő szövetség tagjai közt kirobbanó háborút végül az ujgurok nyerték meg, s alapítottak birodalmat a türkök helyén. A főnökük 727-től vezette az ujgurokat, tehát még a türkök idején vált vezérré, így a fentebbi gondolat alapján maga is valamilyen formában türkké válhatott, integrálódva a türk hatalmi gépezetbe. Ezt a türk tudatot továbbadva utódainak az utolsó ujgur kagánig jutunk, akit Ögének/Ügének neveztek. Újabban felelevenített elképzelés szerint ez az Üge akár azonos is lehet a magyar krónikák Ügyekjével. A részletek mindenesetre tisztázandók, de ha a bizánciak türközése nem toposz, hanem az uralkodó család hagyományában gyökerezik, akkor az Üge/Ügyek felvetés egészen érdekes távlatokat nyit meg a honfoglalók eddig is színesnek tartott összetételének további árnyalására.

1§ Ki, mikor miért?

Ki a mű szerzője, mikor készült, mi célból készült?

(Moravcsik-Jenkins kritikai, angol nyelvű munkáját használom, mert ez elérhető a neten, abból magam fordítok, tehát ha a szóhasználatom eltér a bevett változatoktól, ezért van, meg azért is, mert véleményem szerint a fordítások ferdítések is, a sokat emlegetett ideológia...)

Látszólag könnyű dolgunk van, hiszen a mű elején ez elég egyértelműen kiderül. Legalábbis a ki és a miért kérdésre elég egyértelmű a válasz: Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a fiának, Rómanosznak szánta tankönyv gyanánt, hogy ismerkedjen az elődök tapasztalataival, tudásával, s később hasznosítsa ezeket az ismereteket. A mikor kérdésre csak egy biztosat mondhatunk: 959, a császár halála előtt. Bizonyos események, megfontolások kapcsán ezt az időpontot 948-52 közé teszik. De tényleg ennyire egyértelmű minden?

A honfoglalás korának legfontosabb, mert "legbőbeszédűbb" közel egykorú forrása. Szemben a magyar krónikákkal, amelyek jóval később íródtak, s irodalmi klisékkel tűzdeltek, vagyis a fantázia szabadon szárnyal bennük. De vajon a DAI hiteles adatokat közöl, megbízhatóan informál? Miért lenne megbízhatóbb, mint a magyar krónikák, a nyugati elfogult, kliséket halmozó híradások? Pro és kontra. Ami kétségtelen, a DAI megkerülhetetlen, mert "bőbeszédű", legalábbis a többi (közel) egykorú forráshoz képest.

A mű értelmezésekor minden kor az uralkodó ideológiának megfelelően magyarázott bele, értelmezett át szavakat, mondatokat, fejezeteket... Trianon előtt P mester gesztája uralta a közvéleményt, a millenniumi ünnepségek is a krónikák nagyszerű párducbőr kacagányos Árpád vezérét, s a dicső honfoglalókat emelték piedesztálra, pozitív öntudatot sugározva, amúgy magyar virtussal, az osztrákok ellenében. Aztán Trianon traumája egyszerre megváltoztatott mindent. A románok szintén P mesterre mutatva hivatkoztak arra, hogy ők már korábban ott voltak Erdélyben, így hirtelen új forrás után kellett nézni. A DAI kapóra jött, hiszen abba a románok nem tudták belemagyarázni, hogy az ő elsőbbségüket bizonyítja. A bolgárok, szlávok elfértek, főleg a bolgárok, hiszen ők nem szlovákok, s nem formáltak igényt Nagy-Magyarország egyetlen darabkájára sem. A szlovákok meg ekkor még nem számítottak, a csehek is inkább a németek ellen virtuskodtak. Az átkosban még tovább erősödött a DAI forrásértéke, hiszen "múltad a fájó, bús ezer év", s a nemzeti öntudatot jól le lehetett hűteni a DAI-ból kiolvasható besenyők gyalázta vert had képével, s jól oda lehetett sózni a krónikák büszke népének felemelt fejjel virtuskodó, "magyarkodó" kései utódainak. Hogy ma mi van? Ugyanez. Az ideológiai megfontolások nagyban befolyásolják az értelmezéseket. Korábban miért lett volna ez másképp? Nem véletlenül foglalkozom annyit az ideológiákkal. Véleményem szerint a DAI éppen úgy egy politikai megfontolások alapján született propaganda kiadvány, ahogy a későbbi korok számos egyéb történeti munkája. Az aktuálpolitikai megfontolások igenis szerepet játszottak még egy olyan "tankönyv", mint a DAI megírásában is.
Mielőtt az ideológiai alapú hozzászólások mocsara elöntené a topikot, sorra veszem, hogy én mit látok a műben. A következő hozzászólások egy-egy témát vesznek alapul, járnak körbe. Hogy könnyebb legyen a hivatkozás, a keresés, paragrafusokba szedtem. A kulturált vita szabályai szerint megfogalmazom az álláspontomat, amit lehet vitatni, lehet cáfolni, ellenállítást felhozni, "bizonyítani" :) hogy ezt a költői kifejezést használjam, amit sokan mások is használnak, de művelni kevesen művelik... A további értekezés helyett jöjjön a lényeg.