Szia Csimpolya!
Elég nehéz évek vannak mögöttünk. Ott vesztem el, amikor a férjemnél rákot diagnosztizáltak, majd a kezelések után végül el kellett adnunk a két lovunkat, akikkel akkor már 13 éve éltünk együtt. Aztán befigyelt egy stroke anyukámnál, némi vesedaganattal színezve, majd még egy súlyos hasi műtét a férjemnél. Közben a munkahelyem is billegett alattunk. Ezek a többi apróbb történéssel nagyon lekötöttek. Igazán időm talán lett volna, de lelkileg nem tudtam összekapni magam.
Most ( nem akarom elkiabálni), de egy kegyelmi állapotban leledzünk, ki tudja meddig tart, de eljutottam odáig, hogy minden jó pillanatot tudok értékelni.
A cicák, Mia a maine coon fenevad és Perzsike őfelsége végig velem voltak, ami sokat segített.
Szüleim már egy éve velünk laknak és sosem tartottak macskát. Eleinte nem is akarták beengedni őket a lakrészükbe, de szerencsére a cicák nagyon kulturáltak, ha éhesek, vagy WC-re mennének, udvariasan jelzik. Egyébként naphosszat anyukáméknál lebzselnek, beülnek a agyszülők ölébe, simogattatják magukat, amitől a szüleim teljesen elolvadtak. Nagyon sok örömet okoz a két macsek nekik, amiért nem tudok elég hálás lenni:)
Tavaly a lányom is önállósodott, beköltözött Pécsre. Természetesen ő is megmacskásodott. A tengerimalac mellett két szépséges cicája van. Az egyiket mentették, el volt törve a lába, a másiknak meghalt a gazdija. |
