Sziasztok, köszönöm szépen a sok választ. Nem is tudom mire reagáljak először. @Csepi, amennyire lehet mi is igyekszünk „ugyanúgy” élni, mint előtte. Ugyanúgy voltunk nyaralni, megyünk síelni is, hívunk barátokat stb. A hétköznapok nehezebbek, mert én ugye egész nap dolgozom, a kislányom egész nap iskolában van. Próbálom hívni őt napközben is, meg mindenféle feladattal, javaslattal bombázni, hogy könnyen elteljen az idő, amíg nem vagyunk otthon. De az egyedüllét azért nehéz; én pedig közben mini stroke-t kapok minden alkalommal, amikor nem veszi fel a telefont, vagy nem olyan a reakciója mint amire számítok. Meg persze bárhova indulunk, előtte megnézni hol a legközelebbi ügyelet, kórház hogy hova lehet fordulni ha baj van.
Én amúgy azt vettem észre, hogy a doktor úr mindenképpen bátorítóan, optimistán próbál nyilatkozni, ha ott van a beteg is; ami nyilvánvalóan helyes. Viszont így nehezebb objektív választ kapni. Szóval mindenképpen próbálok úgy menni majd, hogy egyedül. És igen, a kezdettől fogva mindent felírok, minden kérdést, észrevételt, mert láttam és tudom, hogy az orvosoknak sokszor csak 1-2 percük van, és abba kell beleférnie mindennek.
Nekem az is nehéz, hogy a család és a környezet amolyan strucc politikát folytat, a legtöbbjük nem is tudja pontosan hogy mi a diagnózis és hogy ez mit jelent. Ez valahol jó, mert mindenki örül, hogy a műtét sikerült és nemsokára „meggyógyul” vagy már „ meg is gyógyult” . Nem terhelik a férjem sajnálkozó pillantásokkal, kérdésekkel stb. Csak én így egyedül maradtam teljesen a kétségeimmel, félelmeimmel, amihez még az is hozzájárul, hogy azon gondolkodom: vajon jó-e ez így, vagy el kellene-e mondanom az igazat.
@Nem_foglalt_név, érdekes nagyon így olvasni, ahogy magadról írsz, hogy milyen jeleket veszel észre magadon. Ezt a fajta „külső szemlélődést” nem veszem észre a férjemen, nem nagyon mond ilyen észrevételeket. Sajnos, mert sokkal jobban lehethe alkalmazkodni hozzá, ha tudnám, hogy „mi jár a fejében” 😊
@AnyaPeli, tudom én hogy a feledékenység a legkisebb rossz; csak nem mindegy hogy mit felejt el az ember. Vannak az életnek racionális vetületei is, amelyek mind rajtam vannak, a felelősségükkel együtt. Van, amit ott egyen meg a fene ha elfelejt; csak az ne a gyógyszere legyen, vagy a kislányunk az iskolában pl. Ez egyébként mennyire lett rossz a fiadnál, ha megkérdezhetem?
De mindezek mellett is, tudok értékelni minden napot együtt, és tavasz óta számomra értelmet vesztettek az ünnepnapok, mert mindegyik az, amikor felkelünk és együtt vagyunk.
Szóval köszönöm szépen, hogy írtatok nekem; kicsit azért könnyebb, hogy ti „értően” veszitek az információt, és nem számomra semmitmondó panel válaszokat kapok.
Ma amúgy nagyon szép idő van, én szeretem ezt a fajta csikorgó hideget, jól felöltözve lehet menni sétálni, friss levegőt szívni. 😊 |