Keresés

Részletes keresés

Mx8 Creative Commons License 2018-11-21 00:31:30 56

Nem annyira vészes, mint aminek látszik.

A rendezők elosztása: 5 db UNL és 1. kalapos van, 3 db a 2.-ben, és 2-2 db a 3. és 4. -ben. Miután 10 csoport lesz és 12 rendező van, emiatt az is lehet hogy csak 2 csoportban lesz két rendező, legrosszabb esetben meg 6 csoportban lesz a 12 rendező. Az 5 db első kalapos úgyis külön kerül. Annyi kell még, hogy pl a 2. kalapból egy rendezőt behúznak (vagy tesznek) egy olyan 1. kalapos mellé, aki nem rendező. Így megvan 6 csoport 1-1 rendezővel, a többi meg már nem is érdekes.

 

A politikai okoknál Koszovóra kell figyelni, illetve a spanyol-Gibraltárra. Az örmény-azeri és az ukrán-orosz már megoldódott, mivel azonos kalapban vannak.

A többire is lehet figyelni, de azoknál van kalapazonosság, így alapból nem kerülhetnek össze. De ezért is van a számítógép, ami majd megmondja hogy melyik csoportba kerül az épp kihúzott csapat.

 

Mx8 Creative Commons License 2018-11-20 23:32:21 53

Számítógéppel. Úgy ahogy a BL-ben, meg az EL-ben, ahol jóformán senki nem játszhat senkivel és két oldalra (A-D, F-H) is ugyanannyi csapatot kell tenni :D

Azt nem tudom hogy fentről kezdik vagy lentről. Ha fentről, akkor szerintem Kazahsztánnak egy csoport fog jutni, ők fél Európával nem játszhatnak.

A hozzászólás:
3aSschool Creative Commons License 2018-11-20 23:13:55 49

Ezt a sok feltételt hogy oldják meg, hogy sorsolásnak tűnjön?

 

Azt tartom elképzelhetőnek, hogy megcsinálják az összes lehetséges esetet és abból húznak ki egyet.

Előzmény:
Mx8 Creative Commons License 2018-11-19 22:57:57 38

A sorsoláshoz:

Időpont: 2018. december 2., magyar idő szerint 12 óra.

 

Kalapok:

UNL kalap: Az NL négyes döntő résztvevői
1. kalap: az NL 5–10. helyezettjei
2. kalap: az NL 11–20. helyezettjei
3. kalap: az NL 21–30. helyezettjei
4. kalap: az NL 31–40. helyezettjei
5. kalap: az NL 41–50. helyezettjei
6. kalap: az NL 51–55. helyezettjei

 

Kritéritumok:

Rendező országok (Hosts): a rendező országok közül legfeljebb kettő csapat kerülhet azonos csoportba. A rendező országok: Anglia, Azerbajdzsán, Dánia, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Skócia, Spanyolország.


Politikai okok miatt nem kerülhetnek azonos csoportba: Örményország és Azerbajdzsán; Gibraltár és Spanyolország; Koszovó és Bosznia-Hercegovina; Koszovó és Szerbia; Ukrajna és Oroszország.


Téli helyszínek (Winter venues): legfeljebb kettő csapat kerülhet azonos csoportba a következő csapatokból: Észtország, Fehéroroszország, Feröer, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia, Oroszország, Ukrajna.


Túlzott utazás (Excessive travel): a földrajzi távolság és az ebből következő hosszú utazás miatt legfeljebb egy párosítás lehet a következőkből:
Azerbajdzsán: Gibraltárral, Izlanddal, Portugáliával.
Izland: Ciprussal, Grúziával, Izraellel, Örményországgal.
Kazahsztán: Andorrával, Angliával, Észak-Írországgal, Franciaországgal, Feröerrel, Gibraltárral, Írországgal, Izlanddal, Máltával, Portugáliával, Skóciával, Spanyolországgal, Walesszel.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!