Tegnap ellátogattam a macskakiállításra. Számomra ebben az évben ez lesz az utolsó, úgyhogy ezt nem hagyhattam ki, és nem is tettem! Jól rendezett kiállítás volt, szerencsére bőven volt hely, nem kellett kínosan manőverezni a ketrecek előtt.
Persze, a fő látnivalók – legalábbis számomra – a macskák voltak. Sok volt a Maine con a bengáli, a ragdoll, a brit rövidszőrű. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy most nem láttam skót lógófülűt, de lehet, hogy csak figyelmetlen voltam. Látam viszont három elragadó toyger kölyökmacskát, akár ne is mondjam, hogy sikerük volt. Akadt néhány perzsa és sziámi-keleti, no meg egykét cornish rex. Jól kigyönyörködtem magam, aztán átlátogattam a többi terembe. Ott is volt mit nézni! Volt három, az agyaraikról ítélve már eléggé felnőtt malac. Ebből kettő békésen szunyókált, a harmadik egy labdát böködött az orrával. Nem csak a sport iránti szenvedély hajtotta, a labdából időnként egy apró falat étel hullott ki. Mondhatom, sikere volt. Az előbbi kettő hajlandó volt kinyitni a fél szemét, ha valaki olyan elszánt volt, és megvakargatta a hátát. Akadt egy óriáskígyó is, ő már törzsvendég, szinte minden kiállításon láttam. A tulajdonos arra buzdított, hogy simogassuk meg, nem kellett sokat biztatnia. Egy kicsit átmászott a karomra, megszagolgatott, és úgy döntött, hogy számára érdektelen vagyok. Nem sértődtem meg.
Bevallom, a kedvenceim – persze a macskákat nem számítva – néhány tyúk, illetve egy kakas volt. Nem tudom, milyen fajta, ne kissé mulatságos, de nagyon szeretnivaló volt a külsejük. Valahogy zömök, szinte kerek testalkatuk volt, csinos kis kontyot viseltek, és lábujjuk hegyégi tollasak volta, ami enyhén kacsázó járásra késztette őket. Kettő közülük diszkréten kotyogva diszkréten mászkált a teremben, ügyesen lecsapva a néhány, perecből elhullatott morzsára. Sosem tartottam baromfit, de ha lehetne, akkor ilyet tartanék!
Na jó, elég bőbeszédű voltam, de most már befejezem. |
