A Búcsú személynévi változatnak nem sok köze lehet az ótörök 'felmentés, engedély' szóhoz, amiből búcsú köznevünk fejlődött - megérthetjük ezt Fejes László fejtegetéséből:
"Ennek az ótörök eredetű jövevényszónak eredetileg ’felmentés, engedély’ volt a jelentése. Ebből fejlődött egyfelől a ’távozásra való engedély’ jelentés, melyből a ’távozáskor való (el)köszönés, búcsúvétel’ született. Egy másik vonalon viszont a ’bűnbocsánat’ jelentést vette fel, majd a ’bűnbocsátás célját szolgáló zarándoklat’, illetve abból a ’templomszentelési ünnep’ lett. A TESz valamiért nem tartja számon, de utóbbi jelentése még tovább fejlődött, és már az egyházi ünneptől független, kirakodóvásáros-vurstlis ünnepséget is jelenthet. Bár ma minden faluban akad egy, vagy akár több templom is, a középkor során (különösen a török hódítás előtt és alatt) egészen másmilyen volt a településszerkezet: kisebbek voltak a falvak, elszórtabb a településrendszer – nem volt érdemes és nem is lehetett minden faluba templomot építeni. Szent István törvényeiből tudjuk, hogy eredetileg tíz falura jutott egy templom, és vasárnap mindenkinek el kellett mennie ezekbe (kivéve azokat, akik a tüzet őrizték). A tíz falu lakóinak ekkor volt a legjobb lehetőségük arra, hogy egymás között csereberéljenek, és a kereskedők is ezen a napon érték el a legtöbb embert. A törvény tiltja a szántás-vetést, a szerszámokkal való munkálkodást, de a kereskedésről nem szól. Minden okunk megvan tehát azt feltételezni, hogy a vasárnapi vásárlás hagyománya még sokáig fennmaradt, legfeljebb az újkorban szorult vissza."
Magyarán, a búcsújárás eredetileg bűnbocsánati céllal történő vonulás volt, például egy kegyhelyre mentek el azok, akik mentesülni akartak az egyházi bünti alól. (1515-ben a lustáknak azt is lehetővé tette Giovanni di Lorenzo de’ Medici, hogy pénzen megváltsák ezt egy felmentő cédula közönséges megvásárlásával. X. Leó így gyűjtött pénzt a római Szent Péter-bazilika építéséhez. A híveknek tehát csak a perselybe kellett ereszteni a zsetont, és máris letudták a dolgot, kiváltották vele a fárasztó gyaloglást.) Mivel pedig a templomavatásra történő felvonulás szintén egyfajta vallási menetelés volt, a templomszentelőre igyekvő brigádot ugyanúgy búcsújáró társaságnak minősítették.
Ritkán kerekedett fel vidéken a jónép relatíve nagy tömegben, az élelmes kereskedőknek ki kellett használni az alkalmat. Isten hétvégi ünnepéhez (vö. olasz domenica, spanyol domingo = vasárnap, azaz vásárnap) hasonlóan így lett a templomszentelési ünnepből zsibvásáros, mutatványos és egyéb attrakciókkal egybekötött búcsú, majd feltehetően a kegyes céloktól függetlenül is igény mutatkozott ilyen rendezvények tartására - az állam áldását adta tehát, hogy falun legyenek időnként ilyen cirkuszi jellegű összejövetelek, ahol a nép fiai viszonylag békés keretek között kirúghatnak a hámból, s leereszthetik magukból a fáradt gőzt. |
