Keresés

Részletes keresés

youlcsi Creative Commons License 2018-10-02 07:54:53 839

Köszi, hogy írtál. Próbáltam utánaolvasni, mérgezésre gondoltam én is. Bár nem potyogtak, nem mozogtak furán, éppencsak mintha "összeszáradtak" volna. Potrohuk meggörbült, lábaikat maguk alá csukták és nem mozogtak többet. Vagyis ha kézbe vettem, ujjal kiegyenesítettem a lábukat, akkor nagy nehezen arrébb pakolták, de kb 1 perc múlva újra ebbe a pózba meredtek.

Kérdeztem a boltban, hogy a szamócát (ami nálunk otthon földieper) szeretik-e, azt mondták, mehet. Az volt az erkélyen, mert a gyerek eszi és még most is virágzik. Jópár hete mellette a hibiszkuszt permeteztem (rézgáliccal talán? valami kék granulátum volt), mert ellepték a tetvek, de a szamócára figyeltem pont azért, mert a gyerek fogyasztja, hogy arra ne kerüljön. Persze lehet, hogy mégis.

Második nap már szedtünk nekik szedret, azóta csak azt kapják.

 

A "döglötteket" külön szedtem egy nagy üvegbe, ott is ugyanígy elvoltak, letettem, megkapaszkodtak de összecsukott lábakkal, tehát simán oldalra dőltek, ha nem figyeltem rá, hogy kitámasszam őket. Aztán tegnap reggel az egyik mocorgott, visszatettem a nagy dobozba, délután a másikat is, mert láthatóan jobban volt, stabiliabban állt, amikor kivettem az üvegből.

 

4 darab van összesen. Az egyik kicsit zöldes, az egészséges, mint a makk. a másik 3 barna, ebből egy lassú, de mozog, mászik, eszik.

Éjjel figyeltem őket, a 4-ből végül 3 mocorgott, evett. Nem volt kifejezetten aktív, ami tegnap reggel még döglött volt, de határozottan máshol találtam rá a faunáriumban, mint ahol hagytam.

A 4. pedig nem mozgott, csak az első 2 lábával fogott arrébb.

 

Ma reggel kiszedtük mindet, jól bepárásítottam, addig a gyerek játszott velük (lehet, ezt sem értékelik különösképp :)). 2 szépen mozog, 2 meg ott marad, ahova rakjuk, néha arrébb pakolják a lábukat.

A faunáriumba visszatéve mindegyik megkapaszkodott szépen, de még mindig furcsának tűnnek.

 

Szóval nem tudom, hogy mérgezés vagy a hideg (hoztuk-vittük őket szombaton kisállatkereskedésből először mamához majd onnan haza), esetleg a szárazság (2. napra jöttem rá, hogy a "kicsit be kell permetezni" kissé mást jelent az esetükben, mint ahogy először gondoltam) lehet a gond.

 

A hozzászólás:
plumigeralis Creative Commons License 2018-10-01 21:44:31 838

Szia!

 

Kb. 15 évvel ezelőtt tartottam ilyet, de hátha tudok segíteni. Mi történt velük pontosan?

 

(Úgy tudom, gyakori halálozási ok a mérgezett növény fogyasztása - pl. ami virágüzletből származik - ilyenkor koordinálatlanná válik a mozgásuk, lepotyognak a terrárium aljára és ott elpusztulnak).

 

Üdv:

Balázs

Előzmény:
youlcsi Creative Commons License 2018-10-01 11:17:08 837

Sziasztok!

Jár még erre valaki?

szinte már 2 napja tartunk otthon bengáli botsáskát és úgy tűnik, sikerült is kinyírni őket :( el vagyok keseredve.

Jó lenne némi segítség.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!