Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
.ETNA. Creative Commons License 2018-08-27 16:38:35 3360

Szia!

Hirtelenjében lett egy óra szabadidőm (program holnapra tolódott), egyszóval válaszolok, ha kimaradna valami kérdezz nyugodtan:

 

1./ A masszírozásról már írtam, csakis akkor engedd, amikor nincs éppen az adott terület begyulladva

 

2./ Valóban kiváló háziorvosom volt, ha rajtam múlik, az Angyalok között ül (sajnos szívrohamban meghalt, de életének utolsó jó cselekedetei között, még gyorsan és sikeresen diagnosztizált engem) :-)

 

3./ Az SZTK reumatológiáján kb. 1,5 hónappal az első - 2006. augusztusi - tünetek megjelenése után, először csak non-szteroid gyulladáscsökkentőket kaptam és fizioterápiás kezeléseket, de mivel nem igazán volt hosszú távon hatásos és persze dolgoztam is közben (vagyis pihenni sem nagyon volt időm, még akkor sem, ha amúgy "csak" irodai munka), tudtam, hogy ezt sokáig nem lehet így húzni. Közben már keresgéltem olykor, de nem vettem még komolyan, azután volt a mandulaműtét, majd utána az új háziorvosom (aki - milyen furcsa sorsszerűségeket produkál az élet - az lett, aki még kórházban dolgozó fül-orr-gégész szakorvosként, kivette a mandulámat) javasolt egy reumatológust a helyi reumakórházban. Ő már komolyabb gyógyszereket is felírt, de mivel hol szedtem, hol nem (hittem, hogy "holnapra úgyis elmúlik, én leszek a kivétel") nem igazán volt hatásos, kaptam fiziós kezeléseket, ezek közül a térdemre kapott elektromos izé (nem emlékszem a pontos elnevezésre) pl. nagyon szuper volt! Aztán 2007. november-december körül már tudtam, hogy biológiai terápiát akarok, gyors változást és új orvost. Egyszóval a Trexant (Methotrexat volt a neve akkoriban) 2008. januárjától kezdtem szedni, vagyis kb. 1 - 1,5 évvel az első tünetek után kaptam bázisterápiás szert, konkrétan a Trexant pedig a 2. évben. 3 hónap Trexan után lehetett kezdeni a biológiai terápiát. Vagyis 2006. augusztus (első tünet) és 2008. március (biol.terápia) között, mindössze 19 hónap telt el.

 

4./ Trexan: nekem nem volt semmilyen tünetem, leszámítva a bevételt követő (!) napon a rossz közérzetet. Persze a szokásos, várt és természetes hatások nem maradtak el, a gyorsan osztódó sejtekre természetesen nálam is hatott (haj, gyomor, vér, máj), de ismét nagy szerencsém volt, mert nem vészesen, igaz, nem is kellett sokat szednem belőle.

Máj: rendszeres vérvétellel ellenőrzik (6 hetente) a májfunkciót ... jó a májvédő tea, alkohollal nem terhelni a májat stb.

Vér: folsavat kell szedni, hetente 1 szemet, DE NEM A TREXAN BEVÉTELÉNEK NAPJÁN (EZ FONTOS!) !

Haj: kicsit ritkább lett elől (frufru) a hajam, de talán ezt is "kicselezhettem volna", ha időben kapok erről infót, a Biovannét kell szedni, naponta 1 szem 3 hónapig folyamatosan, majd szünetet tartani és újra ... erről sok infó van a neten, haj-köröm-bőr regeneráló, tápláló. Jók a hasonló szerek is, van egy pár, a Biovanne középkategóriás árban van, ezért ezt választottam.

Gyomor: na ez volt ami a legrosszabb volt, a Trexan bevételének napján semmi, de másnap .. azt szoktam mondani, hogy olyan érzés volt az elején (néha később is), mintha a nagymama, a farkas, Piroska és a kövek is mind a hasamban jojóztak volna :-) Később rájöttem, hogy nekem segített, ha erre a napra valami extra elfoglaltságot csináltam, amit szerettem és ami elvette a figyelmem arról, hogy ma van a "Trexanos nap másnapja" :-) Lehet kérni gyomorvédő tablettát az orvostól, hogy legyen otthon, nekem annyira nem volt vészes, nem írattam fel.

Van alternatívája a gyógyszernek, injekció formájában Metoject ... sosem próbáltam, személy szerint, nem ajánlom, de ez magánvélemény. Szteroidot eddig még sosem kaptam, nincs róla csak közvetett infóm, amit a fórumos társak írtak.

 

Sajnos van, akinek nagyon magas lesz a májfunkció, ezért nem szedheti a Trexant, nálam kis emelkedés volt, de stagnáló és nem vészes. Mivel a biol. mellett szedni kellett, s mert a biolra nagyon jól reagáltam, megengedte, hogy heti 4 szemet szedjek ... na, én szedtem heti 2 szemet, ennyi éppen elég volt! Se RA-s tünet, se extra parázás a gyógyszer miatt ... nálam ez vált be.

 

Trexan szedése: a héten MINDIG ugyanazon a napon ajánlatos bevenni, ha valaki dolgozik, akkor vegye be pénteken, szombaton talán rosszabbul lesz (nekem nem volt hányinger, csak inkább olyan diszkomfort érzés), vasárnap már minden O.K., hétfőn a munkában már semmit sem érez. Ha a másnapokon sincs gond, bevehető szombaton is.

 

Elosztva kell szedni, a hétnek mindig ugyanazon a napján (7 naponta), a napi adagot 12 órás különbséggel kell bevenni, pl. heti 4 szemnél 2 szem reggel pl. 10-kor és 2 szem este 10-kor. Úgy időzítettem, hogy elég késő legyen a második két szem bevételekor és lényegében már el is aludtam utána. Egyébként, köztünk szólva, a Folsav (recept nélkül kapható a gyógyszertárban) sokkal rosszabb volt nekem, mint a Trexan :-) A Folsavat kimondottan utálom ... nem is értem, ha ránézek az undormányos sárga színére már rosszul vagyok :-)

 

Mire számíthatsz: hallani ilyen-olyan infókat, de 12 év RA alatt, még soha, senkivel nem találkoztam akivel kapcsolatban meg is győződhettem volna arról, hogy meggyógyult. Kezelés, gyógyszer nélkül, magától, vagy csodaszerektől NEM FOG elmúlni, mivel ez az IMMUNRENDSZER "működési mechanizmusában" keletkezett hiba, ami a tünet kezelésével NEM orvosolható. Olyan ez, mint pl. az inzulin, inzulin adásával kordában tartható a súlyos cukorbetegség is (persze a mellékhatásai nem mindig), de ettől még nem fognak "visszaállni" a normális inzulintermelésre a hasnyálmirigy bétasejtjei!

 

Az immunrendszert sem lehet rávenni arra, hogy a hibás működést, a hibásan idegennek felismert saját sejtjeinket már inkább lécci ne támadja ezentúl, vegye már észre végre, hogy azok a sajátjaink és nem "ellenség", nem "betolakodó", akiket meg kell regulázni az ősi védekezőmechanizmus, a gyulladás bevetésével !

A remény mindig megmarad persze, meg az optimizmus is fontos, de álomvilágban nem szabad élni, mert akkor a valóság csak oda-visszapofozgat! Ezt én nem szeretem. Természetesen, mindent érdemes kipróbálni, ha adottak a lehetőségek (pl. van rá idő és pénz is ... nyugdíjasként stb.).

 

A Trexan, mivel az immunsejtek osztódását is "visszafogja", a gyulladás is csökken egy idő után, mert nincs utánpótlás, kevesebb immunsejt, kevesebb TNF alfa (tumor nekrózis faktor alfa - gyulladást serkentő citokin). A biológiai terápia ezt fejeli meg azzal, hogy KIMONDOTTAN képes a TNF alfa gátlására is ... vagyis a Trexannal kombinálva (nem kell mindegyiknél szedni), hatásosan fogja vissza az immunsejtek "aktivitását".

 

Persze ennek vannak hátrányai is, hiszen a degenerált sejtek többségét elpusztítja az immunrendszer és ezért nem lesz minden "gyári hibás" sejt pl. rákos elváltozás kiváltója, de hát az élet lutri. Annál is lehet gond, akinek - elvileg - tökéletesen működik az immunrendszere, csak éppen egy embrionális testis alakul ki stb., stb. Egyszóval, a Trexan nálam hatásos volt, ahogy a biol is. Az, hogy ebben minek (életkor, munkakörülmények, idegrendszer, gyors diagnózis stb., stb) milyen szintű szerepe volt, nem tudom, mindenkinél más, nincs két ugyanolyan eset!

 

Írtam privátban Neked egy mailt, az itt megadott - nyilvános - email címedre!

 

 

 

 

Előzmény:
panther72 Creative Commons License 2018-08-22 15:56:58 3357

Szia "Etna"!

 

Tudnál tanácsot adni, a tapasztalataid alapján étkezéssel  kapcsolatban?

Mindent olvasni, és a különféle gyógyászatok is mást mondanak, (persze tudom hogy ez egyénenként változik) mik azok amiket kifejezetten nem ehetünk? ( pl. Az orvosokat egyáltalán nem érdeklik az ételek...)

Pl.: lisztek - Glutén,vörös húsok,zsíros, fűszeres,savanyú, erjesztett  ételek édességek, tej, termékek,B6,   alkohol, kávé, talán még a teát sem mivel van bennük koffein kivétel a Rooibos tea amit muszáj,+ májvédő tea

Burgonya? olaj,zsír nélkül? Kukorica? Paradicsom? Hal?  az indiaiak szerint ne, és a legtöbb zöldség- gyümölcs is párolva, + se hideg, se forró, étel-ital, fürdő....Hagyma? Növényi olajok? Tojás talán mehet.

Persze ki milyen stádiumban van. ( az Arthitisz legtöbbször együtt jár emésztési ,+ kiszáradási szindrómával.)

Nagy szerencséd volt pl. a házi orvosoddal így 1,5 hónap alatt a kezedben volt a diagnózis.

Nekem azt mondta : nem ad beutalót az Orfiba, menjek az ismerőse maszek rendelésére, és majd akkor ad beutalót ha ő azt mondja hogy nem tudd kezelni.( lecseréltem) - Nem mondta -  Így tartott a diagnosztizálás 8 hónapig!

Tehát váltottam, de mindenhol hónapokat kell időpontra várni ...sokszor már nem is aktuálisak az azt megelőző leletek....- Ez a valóság jelenleg Magyarországon...

 

Üdv.. Zsolt

 

 

 

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!