|
|
 |
spider8
2018-06-20 08:37:47
|
837
|
A rendszer, amit felvázoltál szerintem teljesen komolytalanná tenné az egész EuroLiga sorozatot. Nincs 48 csapatra való minőségi játékos ehhez és nincs is ennyi igazán tehetős csapat. Teljesen "hasraütésre" kellene keretet építeni és nagyon komoly szponzorokat szerezni arra, hogy lehet négy meccset selejtezünk, de az is lehet, hogy az egész szezont érinti majd a dolog és 32 meccs + rájátszás... tulajdonképpen ezzel pont azt érnéd el, hogy az a 60-100 igazán minőségi játékos még inkább abba a 8-10 csapatba összpontosulna, akik kimagaslóan gazdagok és szinte biztosan túlélik a selejtezőket... ráadásul 95%-ban azok a csapatok jutnának be akkor is, akik most is ott vannak, szóval tényleg nem sok értelme lenne szerintem. |
|
 |
i perseguitati_
2018-06-17 14:43:31
|
808
|
Szerintem nincs igazad, egyrészt nem volt ebben a mezőnyben olyan csapat amelyik kilógott volna lefelé, hiszen például említed a Barcát, és tényleg ritka szar idényük volt az Euroligában, de gyakorlatilag a mezőny bármelyik csapatával partiban tudnak lenni még így is.
Másrészt, továbbra sem látok olyan klubokat amelyek érdemben jobbak lennének a 16-ból bárkinél. Persze lehet említeni több jó csapatot az erős bajnokságokból, de azért azt ne feledjük, egy topliga mellett tolni az Euroligát nagyon nagyon más műfaj, és mondjuk egy Tofas vagy Monaco, vagy akár egy AEK Athén ebben jó eséllyel úgy roppanna össze mint egy száraz ropi...
Nem véletlenül vannak ott ezek a klubok, hiszen ehhez a kettős meneteléshez rengeteg pénz, és brutális keretek kellenek.
Egyébként jelen állás szerint az már szinte biztos hogy jövőre 18 csapatosra bővül a mezőny, és az egyik + szabad kártyát, bajnoki helyezésétől függetlenül, a francia Asvel Lyon fogja megkapni. |
|
 |
Gery1978
2018-06-17 12:04:36
|
807
|
Volt olyan év, amikor több csapatot a licenc tartott benn. Idén viszont, ha a 11 klub indulási jogát áttettük volna az adott országnak, akkor mindössze egy csapat, az Efes nem indulhatna jövőre, csak helyettük menne a Tofas Bursa. |
|
A hozzászólás:
 |
caseyjones
2018-06-17 11:35:22
|
806
|
Nagyon remélem, hogy nem lesz 18 csapatosra bővítve a liga. Már így is nem kis terhelésnek vannak kitéve a játékosok, főként, amikor két forduló is van egy héten. Szerintem jó lenne, ha maradnának a 16-nál, hogy tényleg csak a legjobb klubok lehessenek ott - bár még így is akad egy-két olyan gárda, amelyik kilóg a mezőnyből (Efes, Zvezda vagy az idei Barca például).
Szóval én a létszámon nem változtatnék, inkább a bajnokság összetétetelén - már korábban is írtam, hogy kicsit abszurdnak tartom, hogy a délszláv körzetet mindössze egy gárda képviseli (Zvezda/Buducnost), illetve az is szemet szúr, hogy a francia ligából egy csapat sincs. A francia márpedig simán ott van a kontinens legjobb pontvadászatai közt.
Illetve egy selejtező bevezetése sem lenne rossz ötlet. Mondjuk 48 csapat indulna minden évben (meg lenne határozva, melyik bajnokságból hány csapat indulhatna a selejtezőben), 16x3-as csoportokban, és mindegyik csoportból az első helyezett jutna be az Euroligába. Én ezt a licences dolgot nem tartom jónak, kiváló példa az idei Barca, amely majdhogynem csak emiatt szerepelhetett idén a ligában - meg merem kockáztatni, hogy az általam leírt selejtezős rendszert nem olyan biztos, hogy túlélték volna. |
|
Előzmény:
 |
spider8
2018-06-11 09:56:15
|
797
|
2017 végén még arról is volt szó, hogy esetleg 18 csapatosra emelik a mezőnyt, beszáll az ASVEL Lyon-Villeurbanne, illetve a EuroCup második is (vagy gondolom az ott legjobb helyen végző és máshol EuroLiga indulást nem elérő). Ezt feltételezem elvetették időközben, mert nem láttam róla mostanában hírt. Valaki esetleg tud erről többet?
Az egyik külföldi hírportálon pont a napokban olvastam, hogy a Monaco ügyvezető igazgatója lenyilatkozta, hogy szeretnének rövid időn belül ők is indulni az EuroLiga küzdelmeiben. Szép célok az biztos... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|