|
|
 |
Csempa
2018-06-06 11:04:34
|
98
|
Nálunk lassú volt az átmenet, és először csak gyanítottam a dolgot, ezért is mentünk el orvoshoz kivizsgálásra. Akkor még fel sem fogtam, nem is tudtam igazán, hogy mi is vette kezdetét valójában. Később, amikor erősen romlásnak indult az állapota, akkor sokszor nehéz volt önmagam maradnom, és nem átadni magam a kétségbe esésnek vagy éppen a tehetetlen dühnek.
Orvosi oldalról gyakorlatilag semmilyen plusz támogatást nem kaptam azon kívül, hogy megvizsgálták és gyógyszereket írtak fel; minden orvos igyekezett minál távolabb maradni érzelmileg a helyzettől. Ők már az elején tudták mindezt, amire nekem közben kellett rájönnöm, de meg sem próbáltak felkészíteni rá.
Ember vagy te is, ne akarj több lenni: lesznek könnyebb és nehezebb napok. Néha erősnek látod majd magad, néha meg a feladás környékén inogsz majd. Tudd ilyenkor, hogy ez természetes, akkor lenne baj, ha nem így lenne. De azt ne várd meg, amíg kikészülsz, vagy tönkremegy körülötted minden / bármi! Egy ember betegsége miatt nem betegedhet meg a közelében több, s ha mégis ez körvonalazódna, akkor azonnal lépned kell a magad és a környezeted érdekében egyaránt. Ez valószínűleg nagyon nehéz döntés lesz, amivel sokáig nem fogsz tudni megbékélni, de a felelős döntések ilyenek, valakinek meg kell hoznia, hogy az élet mehessen tovább. |
|
 |
meredis
2018-06-06 06:08:07
|
97
|
Szia Orsi! Nagyon nehéz helyzet. Anyukám pl. engem/férjem nem ismert meg. Voltunk mi mindenki, csak azok nem, akik valójában. Viszont két unokája látogatásának nagyon örült, és néven szólította mindkettőt. Először otthonában ápoltam anyukámat, majd hozzánk költöztettük. 0-24 óra ügyeletet jelentett. Pelenkázás, fürdetés, gyógyszerezés stb. Férjem volt ebben segítségemre, mert bizony volt, hogy én is kibuktam. Végül anyukámat otthonba helyeztük el, mivel férjem és én is betegek vagyunk, és sajnos már nagyon sok volt a teher.
Anyukámnak voltak tiszta pillanatai, szinte napjai. Ekkor beszéltük meg vele az otthonba helyezést is. Tudta, elfogadta a helyzetet.
Soha nem haragudtam rá, hogy nem ismer meg, pedig 1 szem lánya vagyok. Szüleit, két bátyját már eltemette.
"Tiszta" óráiban nagyon sokat beszélgettünk, melyből a mai napig "táplálkozom".. mert sajnos november 14-én meghalt.:(:(:( Egy hónappal a 80. születésnapja előtt! Nagyon-nagyon hiányzik!
Ő nem volt agresszív, talán inkább akaratosnak, néha követelőzőnek - most, de azonnal.. mondanám.
Soha nem haragudtam rá, hisz nem tehetett róla, hogy ennyire beteg. Leépülését végigélni, végignézni nagyon nehéz volt, de így sem jó, hogy nem tudok hozzá menni meglátogatni, beszélni hozzá, még ha nem is reagál rá, mert ilyen is volt.
|
|
A hozzászólás:
 |
Herczeg Orsolya
2018-06-05 21:32:28
|
95
|
Sziasztok!Ti hogy tudjátok feldolgozni azt amikor anyukátok demend lett? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|