"olyan emberrel szemben, aki 8 gyereket nevelt fel.
Előbb jöjjön az a 8 gyerek, hogy megvannak elégedve a neveléseddel, egyiknek sincs lúdtalpa, fájó derék, gerincferdülés, hanyag testtartás és 15 percen belül futják a 3000 métert."
Napi kapcsolatban vagyok a 8 gyerekkel. Kivel a közelség miatt személyes, kivel pedig telefonos vagy egyéb módon. Egy Ausztriába, egy pedig Németországban él. Velük általában interneten keresztül naponta beszélgetünk. Három havonta tudnak hazajönni. Nyáron a gyerekeik legalább 2, de sokszor 3-4 hetet töltenek nálunk. Három gyermekem néhány utcányira lakik tőlünk, így velük majdhogynem naponta találkozunk. Sőt onnan az unokákkal szó szerint napi személyes kapcsolatban vagyunk. Két gyermekem kicsit távolabb (de az országon belül) él. Velük kicsit bonyolultabb a személyes kapcsolattartás, de az unokák max. 2 naponta, a gyerekek pedig max. 3 naponta hívnak. Kéthetente pedig jönnek meglátogatni.
A válaszukat írom a felvetett dolgaidra:
Apánk -és persze anyánk- kitűnő nevelésének köszönhetjük, hogy jó emberré és jó asszonnyá váltunk. Csak hálával tartozhatunk neki, nekik ezért. Tisztelt ismeretlen, aki mérhetetlen trágársággal ócsárol egy olyan férfit, aki tisztelettel felnevelt 8 gyereket, akiknek semmi olyan jellegű problémái, mint pl. lúdtalp, rossz testtartás. Jó, hogy 40 felett vagy legalább 40 körül már nem futjuk a 3000 m-t vélhetően le egyikünk sem 15 perc alatt, mert nem vagyunk olyan szinten edzésbe. Apánkra visszatérve. Amíg a mi gyerekeink örömmel mennek a nagyanyjukhoz és nagyapjukhoz, még annak ellenére is, hogy nem tipikus mindent megengedő nagyszülőkről van esetükben szó, és amíg ők annak ellenére, hogy mi, mint szülők is mindennap konzultálunk velük, még mindig jobban hallgatnak a mi szüleinkre, mint a sajátjukra, amit többnyire azzal indokolnak, hogy több az élettapasztalata a nagyszülőknek, mint nekünk, addig egy minket és a szüleinket személyesen nem ismerő ne oktassa ki.
Az iménti szöveget az egyik gyermekem a többiekkel egyetértésben küldte át. Megfogalmazva azt, mit külön-külön kicsit dühösebb formában nekem szóban is elmondtak.
"Különben meg csak idejöttél a topiknyitot támogatni. Ő is újonc, de te friss regisztrációddal első hozzászólásodban őt próbáltad meg védeni, hogy érted a kérdését. Talán édesapja vagy? Más közeli rokona? :-)"
Az, hogy regisztrációm szerint újonc vagyok, nem jelenti azt, hogy nem jártam sosem a fórumon. Azt sem jelenti, hogy nem olvastam pl. a te hozzászólásaid egy részét. Imádsz okoskodni, másokat kioktatni, és olyanokkal vitatkozni, akik az adott szakmában dolgoznak akár több évtizede is.
Egy másik kommentedben írtakra is válaszolok:
"fika nicnek is válaszolva, statisztikai adat, hogy önmagukat egészségesnek vélő fiataloknak csupán 20%-a bizonyul alkalmasnak rendvédelmi feladatokra."
Ha ezt nekem címezted, akkor mélységesen megsértettél vele. De szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
De visszatérve az előzményként megnevezett válaszodra:
Nekem sajnos éppen ellenkezőleg vannak közvetlen tapasztalataim. Én 1963 ősze és 1965 tavasza között iskolaidőbe kéthetente egy, majd 1965 ősze és 1968 tavasza között minden második iskolai héten kétszer kétórás úszásórán vettem részt, mégpedig iskolai tesióra keretében egy külső helyszínen, ami nem mellesleg egy Városi strand és Tanuszoda volt. Sajnos mint az öltőkben, mint a zuhanyzókban olyan volt az ajzat, hogy még szárazon lábbeli nélkül is csúszott. Mivel több iskola, több évfolyama járt ki, így igen kevés idő állt rendelkezésre, így aki az oktatás után leakart zuhanyozni, azt ugyan 5 perccel a többiektől előbb ki(vagyis ez esetbe be)engedte az oktató, így egy gyors zuhanyozásra volt mód. Hát aki fürdött, az sem tette mezítláb, mert azért a két csoport közötti kevés idő miatt nem is ajánlották ezt, hisz nem tudnak professzionális takarítást csinálni 4-5 perc alatt. Amikor meg a diákok cuccai voltak bent, akkor nem mehettek be a takarítók. Én is mindig papucsba fürödtem. Többször is volt bokasérülésem. Egyik még negyedikes koromba. Léptem ki a (z elzárt)zuhany alól a vizes papucsba visszadugott megtörölt lábbal, amikor a jobb lábamon a papucs varrása egyszerűen elengedte magát, a lábam balra csúszott, a bokám kiment (néhány nap pihenéssel rendbe jött). Volt egy olyan eset is, amikor pedig szintén hasonló előzmények után a bokám újfent kificamodott, de ekkor hetekig alig tudtam ráállni annyira fájt. Ezek személyes tapasztalataim. Nem mondom, hogy a szandál, a tornacipő nem veszélyes. Minden lábbelinek megvannak a maga veszélyei. Csak nem mindegy, hogy hol és miként.
Más:
Én 63 éves vagyok. A legidősebb gyermekem 41, de a legkisebb is -ugyan idén, de- betöltötte már a 29. életévét. Mindegyiknek családja van. A legnagyobbik unokám 17 éves, a legkisebbik pedig 2 hónapos.
Én a tapasztalataimat mindig megosztom a gyermekeimmel, unokáimmal. Ők ezt azzal hálálják meg, hogy nem csak meghallgatnak, de a tanácsaim többségét megfogadják. (Persze itt nem a 2 hónapos unokámról beszéltek, hisz ő ha meg is hallgatna -de éppen ő az egyik olyan unokám, aki külföldön van-, még nem értené meg)
Megkérdezhetem, hogy Te kedves forgione1 hány éves vagy? Hány gyermeked van és milyen idősek?
|