Keresés

Idézet egy hvg cikkből:

"A kuruc hadsereg általános hibája az volt a Rákóczi-szabadságharc idején, hogy összehangolatlanul működnek a csapatok: a döntő pillanatban általában késlekedtek, még a majtényi fegyverletételt is lekéste két ezred, ahogy azt már említettük. Ha pedig netán az időzítés jó lett volna, akkor másféle fegyelmi problémák léptek fel. Csata közben, vagy az ütközet után túl korán bomlottak fel a soraik, és ilyenkor többnyire fosztogatásba kezdtek. Ezzel a szabadságharc hat nagy csatája közül legalább kettőt – az 1704-es nagyszombatit és az 1710-es romhányit veszítettek el Bánkúti Imre szerint. Az egész szabadságharc utolsó nagy csatája, a romhányi ütközetnél például az történt, hogy a már megvert, visszavonuló császáriak még így is ütőképesebbek voltak, mint a felkelők. A kuruc lovasság megfutamította ugyanis a labancokat, de nem tartotta be az elemi fegyelmi rendszabályokat sem – derül ki Czigány Istvánnak a Rubicon folyóirat 2004-es Rákóczi-emlékszámában megjelent tanulmányából. A labancok parancsnoka pedig észrevette, hogy a kurucok már fosztogatnak: hátraarcot rendelt el, és szétverték a magukat győztesnek tudó kurucokat…

Rákócziék a nagyobb létszámú reguláris haderővel szemben nem nagyon tudták sikerrel felvenni a harcot. A szabadságharc vezéreinek stratégiai képességei is megkérdőjelezhetőek. Az 1705-ös pudmerici csatában például Rákóczi már június vége felé a Vág vidékére vonult, ahol egyesült Bercsényi seregével. A labancokat irányító Herbeville csapatait – erről a korabeli Rákóczi-kiadvány, a Mercurius Veridicus ír – a Dudvág mocsarai között keríthették volna be Rákóczi alvezérei, ám előbb Bercsényi, majd Esterházy Antal elkéstek, így következett be maga a döntő csata, amelyet elvesztettek a kurucok. Rákóczi emlékirataiban részletesen ír arról, hogy tábornokai nem, vagy nem megfelelően hajtották végre utasításait. Bercsényi és Esterházy Antal szerepét külön kiemelte a fejedelem. Sőt azt is írja, hogy mások talán árulásnak is minősítették volna a tábornokok cselekedeteit, ő azonban tudja, hogy az inkább a tudatlanságuknak tudható be."

Ez az utóbbi dudvági kaland, illetve a zsibói csatavesztés a késlekedés miatt azért tanusítja, hogy maga Rákóczi mégsem volt csapnivaló hadvezér.

A Vág-mentén lezajlott bekerítésről olvastam tán 20 éve egy tanulmányt, maga a haditerv ott, adott körülmények – a Vág melletti mocsaras terület – között tényleg zseniális volt. Viszont Bercsényi illetve Esterházy értetlenkedése illetve késlekedése teljesen tönkretette, a végén Herbeville gyakorlatilag alig valamicske veszteséggel kicsusszant a bekerítő gyűrűből és aztán a végeredmény jól ismert: egy újabb vesztes mezei ütközet (aminek kimenetelében maga Rákóczi is vaskosan benne volt, Herbeville és Pálffy alaposan lóvá tették).

Kb. 9 évvel ezelőtt "zágoni Mikes Kelemen" néven írogattam a topikba, és már akkor is megmosolyogtak azért, amiket állítottam.

Rákóczi nem hadvezér volt, hanem vezérlő fejedelem, és ahogy emlékirataiból kiderül, tisztában volt a saját képességeivel.

Arról végképp nem tehetett, hogy a török által szinte teljesen elpusztított Duna-Tisza-közéről illetve az erősen megadóztatott Debrecen alatti térségből nem illetve nagyon kevés katonát lehetett csak kiállítani.

Hiába akart egy ütőképes kuruc reguláris sereget, ha erre sem elegendő pénze (és ennek következtében elegendő, jó minőségű fegyvere), sem elegendő megfelelő képességű közkatonája és tisztje nem volt. Igazából valószínűleg még elegendő kiképzője sem.

XIV. Lajos még katonai tanácsadókat (pl. Fierville le Herissy) is küldött neki 1703-06 között, akik meglepődve vették tudomásul, hogy ezek között a magyarok között az ő harcászati és seregszervezési elveik elég kevéssé működtek... (nem lehetett csak úgy 140-150 év fejlődésbeli elmulasztását néhány év alatt bepótolni)

Bizony a kuruc reguláris haderő harcértékben mélyen a nyugati, ill. osztrák/Habsburg csapatok alatt maradt.

Ennek következtében veszítették el pl. a trencséni csatát is, ami egy abszolút nyerhető csata lett volna (persze ettől ez valószínűleg nem befolyásolta volna a végső kimenetelt, hiszen az már 1704-05 táján eldőlt, mégpedig az országon kívül, bajor földön, illetve a Rajnánál)

A másik nagy hiányosság valóban a megfelelő tábornoki kar hiánya. Igazából tényleg csak Vak Bottyán és Béri Balogh Ádám értek valamit (utóbbi két kisebb mezei ütközetet is megnyert: Győrvár 1706 és Kölesd 1708 – bár ez utóbbit nem császári csapatok ellen), a többiek, még maga Károlyi Sándor is meglehetősen kutyaütők voltak.

És itt is felmerül a kérdés: Rákóczi csak a meglévő, számba jöhető (fő)nemesekből illetve a török kiűzésében magukat kitüntetett tapasztaltabb katonatisztekből (utóbbiak voltak elenyésző kisebbségben) válogathatott – hogyan tehetett volna csodát ezen a területen?

A kellő konzekvenciákat azért levonta: pl. Forgách Simont okkal börtönözte be, hatalmas baklövéseket követett el az 1706-os hadjárat során.

"Nevelőapjától, Thökölytől megtanulhatta volna"

Aki ugyebár a magyar történelem egyik legellentmondásosabb (egyesek szerint 20. századi előtti történelmünk egyik legsötétebb) figurája volt. Aki összeállt a törökkel és Bécs elfoglalására vonult velük.

Aki ugyebár nem reguláris sereg élén küzdött a Habsburgok ellen, hanem kuruc lovasai élén, akiket tatár martalócok támogattak. Miként az elhíresült zernyesti csatában, ami kb. az egyetlen olyan lényeges diadal, ahol mezei ütközetben Thököly kurucai (és a román/török/tatár segéderők) legyőzték a császáriakat... ami igazándiból egy jókora cselvetésre épült.

"(vitte is magával az 1683-as bécsi hadjáratra kis gyerekként"

Amiről utólag elborzadva emlékezett meg, hiszen Thökölyék a tatár segédcsapatokkal végigrabolták a felvidéki városokat illetve a Bécs alatti falvakat... ezért aztán nagyon is érthető, hogy a törökkel valójában semmiféle komolyabb szövetséget később nem keresett, hiszen – semmilyen tekintetben – nem akart mostohaapja sorsára jutni avagy hasonló emlékezetűvé válni.

Tehát mit is tudott volna Thökölytől eltanulni?!? (ez csak költői kérdés volt)

Egyébként a R.-szabadságharc katonatörténeti vonatkozásairól Bánkúti Imre írt több könyvében, illetve nagyon jó és korszerű még Czigány István tanulmánya is: Sztereotípiák és kérdőjelek (A Rákóczi-szabadságharc hadügyi problémái - 2004).

Most néztem meg, ő elég sokat foglalkozott a török végső kiűzésének évtizedeivel is, tehát hadtörténészként elég alapos rálátása volt arra, hogyan is alakult ki az a helyzet, ami a hegyaljai felkeléshez ill. 1703-hoz vezetett.

"Rákóczi pedig bármilyen nagy államférfi és erkölcsi iránytű volt"

Rákóczit akkor lehetne nagy államférfinek nevezni, ha sikerült volna egy erős központi hatalmat kiépítenie. De ez nem sikerült neki. Tökéletesen vitte volna az országot a lengyel úton.

Szép dolog ennek a gerilla harcmodornak az emlegetése, de azzal nem lehet háborút nyerni jól szervezett reguláris hadsereggel szemben, a labanc haderő pedig az volt. Napoleont és Hitlert se az orosz partizánok győzték le, csak megkeserítették az életüket, kellemetlenkedtek.

A kuruc haderő akkor lett volna egyenrangú a labanccal, ha sokkal fegyelmezettebb valamint állja a puska, ágyú tüzet. Még a jelentős túlerőben, már megnyert csatát is képesek voltak elbukni, lásd: Romhány.

Rákóczi pedig bármilyen nagy államférfi és erkölcsi iránytű volt abszolút nem értett a hadvezérséghez.  Nevelőapjától, Thökölytől megtanulhatta volna (vitte is magával az 1683-as bécsi hadjáratra kis gyerekként), de hamar elváltak útjaik, a jezsuitáknál ezt meg nem tanulhatta meg...