Keresés

"Neki magának sem volt határozott jövőképe, illetve ami lett volna, annak véghezvitelére pedig gyenge volt."

Hát azért ez nem egészen így volt. Szerinted a lengyel utat képviselte, szerintem meg egy egészen egyedi, közép-európai, magyar utat.

Sokat tanult főleg a franciáktól, de egészen a rómaiakig visszamenve szerette volna újraszervezni a magyar államot.

Aztán tényleg más kérdés, hogy jó pár területen nem sikerült neki.

Ahol igen: vallásszabadság, hadigazdaság egészen 1709-ig működőképessé tétele – ezek saját vallásfilozófiai felfogásáról illetve gazdasági képességeiről árulkodnak.

Az ország a 160 évnyi törökkel folytatott háborúskodás következtében egyes területein rendkívül fejletlen volt, a nemességet még mindig félig középkori szemlélet uralta, és az egész ország a korszak, a késő 17. század európai tudományos-technikai fejlődéséből szinte semmit sem profitált.

Rákóczi tudta, hogy sok tekintetben lehetetlen feladatra vállalkozik, és bár igen sok francia, római és osztrák példára támaszkodott elképzeléseiben és terveiben, a magyar nemesség és rendek ellenállása miatt azokból eredményesen igen keveset tudott megvalósítani...

Mindezt az Emlékiratai nyomán írom, ahol igen részletesen és őszintén számolt be sok mindenről, ennek kapcsán is. Érdekes módon azokban sokszor magát okolta, hogy ezt vagy azt talán nem úgy kellett volna, hiszen a nemesség és a rendek nem voltak érettek azokra.

Egy biztos: Rákóczi egy rendkívüli ember volt, és valahogy hozzá képest olyan tehetségtelen és (erkölcsileg megkérdőjelezhetően) hitvány alakok vették körül az állam- és hadvezetésben, akik ha kellett lépten-nyomon csak az egyéni érdekeiket helyezték előtérbe illetve a harcmezőn akár parancsait megtagadva csak az egyéni dicsőséget keresték... mindezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy nem kergetett légvárakat, ezt később maga is belátta, hiszen azzal, hogy beismerte – egyes elképzelései akkor és ott kivitelezhetetlenek voltak – tökéletes elemzőképességről tett tanúbizonyságot.

Valamikor 11 éve a topikban volt egy kis vita, hogy a lengyel utat követtük volna abban az esetben, ha Rákóczi és kurucai mégiscsak győztek volna, és a legtöbben akkor arra tippeltek, hogy igen.

Talán csak én tettem le a garast amellett, hogy Rákóczi tervei egy sikeres államszervezet kiépítése és jól megalapozott rentabilitás mellett legkésőbb a 18. század végére nemcsak egy ütközőállamot, hanem egy sikeres magyar fejedelemséget hoztak volna létre, mely egyéni módon lett volna képes felvenni a térségben az elmaradottsággal való küzdelmet, sikeresen.

Rákóczi illetve Mikes Kelemen ilyen irányú gazdasági elképzelései nagyon is erre mutattak, 1708 után azok megvalósulását az ország beszűkülő területe illetve az immár évtizedek óta zajló, mindkét oldalról történő kifosztása lehetetlenné tette. Illetve az is lehetséges, hogy ezek egy részét már ők is csak a francia tartózkodás után, tehát 1713-17 tapasztalatai nyomán vallották helyesnek műveik megírásakor.

Mindenesetre Rákóczi nagyon is kritikusan látta önmagát (ami pl. nem mondható el Kossuth-ról, hogy utaljunk a vulgármarxista történetfelfogás egy másik agyonajnározott hősére) és ismerte korlátait. Viszont azt is tudta, hogy nálánál erre az adott feladatra sem elhivatottabb, sem tehetségesebb embert nem rendelt az Isten, tehát vállalta így is, hogy már a kezdet kezdetén, tehát 1702-03-ban is kétségek merültek fel benne, hogy képes lesz-e végigvinni...

"[...]az "eb ura fakó" szellemisége és Rákóczi belpolitikai kudarcai, amit az erősebb központi hatalom kiépítésének céljából próbált meg, megmutatják, hogy valójában egy jól kitapintható főúri kör saját hatalmának erősítése céljából indított felkelése volt, nem pedig egy romantikus szabadságharc, aminek a Thaly-féle történelemhamisítók megpróbálják bemutatni."

Ez csak részben állja meg a helyét, amit jól mutat az a tény, hogy a szabadságharc elődje és legelső kiinduló fázisa a hegyaljai felkelés volt, amit az elnyomástól elkeseredett parasztok robbantottak ki. Ennek a levert felkelésnek a megmaradt parasztembereiből alakult tovább az kárpátaljai felkelés, amely a Beregi-Tiszahátról a parasztseregek északra vonulásával Rákóczi elé ment a lengyel határra, hogy bevárja a főurat (fejedelemmé csak később iktatták be!), és Rákóczi tulajdonképpen ennek a kárpátaljai-tiszaháti felkelésnek állt az élére. Miután bevárták Rákóczit, utána délnyugat felé vették az irányt a lengyel határtól Ugocsa és Bereg vármegyék alföldi peremvidékei felé, de közben megfizették a tapasztalatlanság és a rosszul felfegyverzettség tanulópénzét is: Dolhánál kisebb vereséget szenvedtek. Rákóczi és Esze Tamás ezután összeszedték a még csak alakulófélben lévő sereget, és fokozatosan megtanították nekik a katonai fegyelem fogalmát mint a siker egyik kulcsát, és a felfegyverzésébe is belekezdtek. Útközben újabb kisebb-nagyobb csoportokat csatoltak a sereghez, de jó idő beletelt még, mire az első kisebb sikereket magukénak tudhatták. Idővel azonban a fegyverzeten és a harci morálon is sikerült sokat javítani, részben ennek voltak köszönhetőek a szabadságharc első fázisában bekövetkezett első sikerek. Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy az osztrák hadak a spanyol háborúval voltak lefoglalva a szabadságharc első fázisának éveiben.

A szabadságharcosok és vezetőik főbb gyenge pontjai:

1. Rákóczi rézpénze hamar elértéktelenedett, ezért volt szükség az idegen területen végrehajtott zsákmányszerzésekre.;

2. Nem volt elég ágyú a nehéztüzérség teljes felállításához, és eleinte a kézifegyverek sem a legjobb minőségűek voltak.;

3. Rákóczi nem ismerte fel azt, hogy egy még csak a tanulóéveit élő sereg egy már képzettel szemben nem vállalhat nyílt nagy csatákat, hanem helyette mindenkor a Bottyán-féle partizán harcmodort kellett volna alkalmazni, amelynek lényege az ellenség és annak utánpótlási vonalainak folyamatos gyengítése, zaklatása, szétszakítása kisebb egységekre, ezek bekerítése, majd végül demoralizálása, kiéheztetése, és megtörése.

4. Forgách Simon a zsibói ütközetben rendkívül súlyos fokú stratégiai hibát követett el akkor, amikor Rákóczinak a fedezék- és védműásásokra vonatkozó parancsolatait csak igen megkésve hajtotta végre. A zsibói csatából emiatt lett vesztes csata. Az ugyancsak Forgách Simon által vezetett koroncói csata is hasonó hibák miatt veszett el... . Végül a trencséni csata azért veszett el, mert az egyik seregtest könnyelmű várbevételi akcióba kezdett, és felhívta magára egy olyan kritikus pillanatban a nálánál ekkor még erősebb osztrák csapatok figyelmét egy olyan történelmi pillanat előtt, amelynek célja a Porosz és sziléziai hadak segítségkérésére irányuló rejtett(!!!) határátlépés lett volna a feladata. A csapatokat viszont így az osztrák csapatok körülzárták, és a csata elveszett, amelynek következményeképpen a Porosz-sziléziai segítségkérés és a velük való hadsereg-megerősítés elmaradt(!!!!!).

Azt, hogy a 3. pontban leírtakból mennyire igaz az, hogyha egy gyengébb sereg akar legyőzni egy létszámfölényben lévő sokkal erősebbet, annak a legjobb módja az, ha mindenkor a partizán harcmodort kellett volna alkalmazni, amelynek lényege az ellenség és annak utánpótlási vonalainak folyamatos gyengítése, zaklatása, szétszakítása kisebb egységekre, ezek bekerítése, majd végül demoralizálása, kiéheztetése, és megtörése. Ennek a haditaktikának a sikerére, győzelmére, és ezáltal komolyan veendő létjogosultságára talán az egyik legjobb -- ha épp nem a legjobb!! -- történelmi példa a germán törzsek és a római légiók között lezajlott Teutoburgi erdei ütközet, melynek során az Armínius által példamutatóan összetartó és egymást védelmező és segítő egységbe kovácsolt germán törzsek sikeresen legyőzték a Varus által vezetett technikai erőfölényben lévő római légiókat, amelyeknek azonban ezt az erőfölényét a germán hadvezetés -- elejétől végig a partizán harcmodor lényegét szem előtt tartva! -- nem engedte a római ellenséges légiók számára kihasználni. Ebben a csatában olyan fokban demoralizálta az Armínius vezette germán haderő, hogy a római légiókon hamarosan az ellenségtől való félelem és rettegés légköre uralkodott el, és ez a számukra idegen terület ismeretének hiányával, és a germán ellenség zaklató-rajtaütő és demoralizálásával együtt végül egy katasztrofális római vereséghez vezetett. (A korabeli hadijelentésekben tetten érhetők a légiósoknak vesszőketrecekben való elégetése, üstben elevenen való megfőzése, ill. a csontpatak, csontösvény kifejezések(!!) és azoknak német megfelelői.)

Zagyvaságot írsz. Nyilván nem vagy történész, nem is baj, de attól még hamis toposzokat puffogtatsz és 19. századi történelemértelmezést vetítesz vissza a 17-18. századba. Rákóczi mögött korántsem állt ott az egész ország, de nagyjából még a többség sem. Neki magának sem volt határozott jövőképe, illetve ami lett volna, annak véghezvitelére pedig gyenge volt. Serege egyetlen számottevő csatát sem nyert meg, legfeljebb párszáz fős ütközetecskéket, igazán jelentős várat ostrommal nem vett be, a serege katonai teljesítményes siralmas volt, Trencsén mellett kb. háromszoros létszámfölényben volt, mégis csúfos vereséget szenvedett.

Hatalmas tévhit a kurucokat szabadságharcosoknak beállítani, mert közülük ez alilg-alig motivált valakit. A katonák zsoldosok voltak, mégpedig a magyarok is. Nem csoda, mert már Thököly seregének katonái is a király zászlója alatt hacoltak, majd Thököly bukása után ismét királyi/császári zsoldba álltak, majd Rákóczi alá, majd Rákóczi bukása után szépen megint császári zászló alá. Azok a híres "erőlekötő" ausztriai, morvaországi portyák egyszerű rablóhadjáratok voltak, szó sem volt az ellenség haderejének lekötéséről. A csapatokat nem tudták fizetni, engedni kellett őket rabolni, amit nyilván ellenséges területen volt célszerű.

"Akkoriban azt tartották jó magyarnak, aki a függetlenség célját tartotta szentnek"

Na, ez egy ordas butaság. Tökéletes példája a kiegyezés utáni '48-as "kuruc" történelemértelmezés visszavetítésének, a legnagyobb történelemhamisító Thaly szellemiségének. A vicc az egészben az, hogy ezt a vulgármarxisták élen Mód Aladárral "csodálatosan" felhasználták saját céljaikra.

Rákóczi felkelése egy rendi felkelés volt a központi hatalom erősödése ellen. Ezt persze leöntötték egy idegen uralkodó elleni fellépés mázával, de az "eb ura fakó" szellemisége és Rákóczi belpolitikai kudarcai, amit az erősebb központi hatalom kiépítésének céljából próbált meg, megmutatják, hogy valójában egy jól kitapintható főúri kör saját hatalmának erősítése céljából indított felkelése volt, nem pedig egy romantikus szabadságharc, aminek a Thaly-féle történelemhamisítók megpróbálják bemutatni. Rákóczi a lengyel utat képviselte.

Ha netán rám írtad volna, én aztán nem vagyok agymosott.

Annak a szabadságharcnak ui. Magyarország függetlenségének kivívása lett volna a végcélja. (Hogy ez nem sikerült, és hogy miért nem az egy másik kérdés.)

Akkoriban azt tartották jó magyarnak, aki a függetlenség célját tartotta szentnek, és azt tekintették ellenségnek, aki ezt a függetlenséget megpróbálta elvenni vagy el is vette.

Ez pedig egy érzelemmentes, tárgyilagos megközelítés. Vagy a célért dolgozik valaki, vagy ellene. (Egyébként ennek a harcnak a célja még a nevében is benne van: szabadságharc.)