Sziasztok, új vagyok itt. Igazából csak kiírnám magamból, mert már nem bírom tovább. Egyedülló 41 éves nő vagyok. Az utóbbi 6 évem arra ment rá, hogy a nagymamámat és az apukámat ápoltam. Nagymamám 2014-ben ment el 91 évesen, édesapám 2017-ban 90 évesen. Mindketten demensek voltak. Nagymamám édesanyám édesanyja volt. Édesanyám tavaly nyáron elesett, csuklótörtés, mellrákműtét, decemberben egy félresikerült csipőprotézis műtét, aminek következtében ágyban fekvő lett. Februárban hoztuk haza a kórházból és a demencia egyre erősödik. Most 75 éves. Eleinte csak elfelejtett dolgokat és összekevert dolgokat, de most már kezd agresszív és depresszív lenni. Akármit csinálok, nem jó neki, mindenért én vagyok a hibás. semmi sem jó neki. Hétköznapokon Miskolcon 24 órás ápolónő van vele, Pesten dolgozok, hétvégén rohanok haza. Nem tudok elmenni bevásárolni, mert hisztizik, hogy órákra magára hagyom, pedig maximum 30 perc alatt mindig megjárom. Sír, hisztizik, ha nem ülök ott mellette, mert például mosogatok. Kiabál velem, hogy ne hagyjam magára. Cserélek pelenkát, és egy óra múlva közli, hogy cseréljem ki neki, mert órák óta nem cseréltem, és nem akarja elhinni, hogy most volt cserélve. De az éjszaka a legrosszabb. Félóránként van valami kérése (takarjam be, takarjam ki, kenjem be a térdét krémmel), és folyamatosen hangosan beszél (pl. jaj istenem, istenem, és ezt mantárázza).
Sem éjszaka, sem nappal nem lehet pihenni mellette. Semmi sem jó neki. Néha úgy érzem megörülök, mert csak ő van nekem. Felmerült egy idősek otthona bennem, de még nem szántam rá magam. Valaki a dányi ottont ajánlotta, valaki pedig a pilisvörösvári Szent Erzsébetet. De egyenőre nincs szívem megtenni. Nagyom 2 évig volt a Máltaiban, nagyon rossz volt.... |