Mesélhetek kicsit?
A degukáimnak kaját venni mentem (anno!) az ismerős állatos emberhez, mikor is az egyik terráriumban megláttam egy pöttöm vörös tengerimalackát, méretes, bársony fülekkel. Úgy ült ott, a terráriumban, mint a boldogtalanság szobra - pedig volt mellette 2 másik, vidám kölyök. Ez a kis boldogtalan tisztára úgy nézett ki, mint a régi-régi Mazsola malac a tv-ben.
Engedéllyel kiemeltem a helyéről - egyből hozzám bújt, bizalommal volt hozzám. Hááááát - hazahoztam. Erre éjszaka sírni kezdett - persze, pattantam, hogy vígasztaljam - némi becézgetés, símogatás után elaludt.
Aztán ezt minden áldott éjjel előadta, kb. egy hónapig, mire tudtam venni mellé hasonló korú kislány malackát. (A vöröske is kislány volt, Lujzika lett a neve.) Attól fogva nem sírt többet éjszakánként, békésen aludt. Nappal viszont rendre cibálta a társa fülét, az visított, én meg rohantam szétszedni őket. Ez kb. 2 hétig ment, mikor is a társ (Klementína) rájött, hogy ő is tudja cibálni Lujzika fülét - na, attól fogva nyugalomban volt a két kis szőrmók.... :-)

Ő volt Lujzika...
 
Lujzika,Dömike, Klementina
Lujzika...
|