https://www.peticiok.com/jim_van_os_nem_letezik_szkizofrenia
"
2. A serdülők és a fiatal felnőttek több mint 15 %-ának vannak enyhe pszichotikus tünetei /pl. hanghallás és paranoia/ a normális fejlődés folyamán. 80 %-uknál a tünetek maguktól eltűnnek – ezek az emberek egész egyszerűen folytatják az életüket és a működőképességük nem sérül.
3. Az emberek kb. 3,5%-a él olyan súlyos, motivációs, hangulati és értelmi változásokkal kísért pszichotikus tünetekkel, amelyek kezelést igényelnek. Tüneteik a pszichotikus tünetegyüttes részei, melyek minden embernél különbözőképpen nyilvánulnak meg. Ezt a széles tünetegyüttest pszichózis sérülékenység szindrómának / Psychosis Susceptibility Syndrome / vagy pszichózis spektrum szindrómának / Psychosis Spectrum Syndrome / nevezhetnénk, rövidíthetjük PSS-nek.
4. A PSS lefolyása nagy változatosságot mutat és megjósolhatatlan. A PSS-szel élőknek csak mintegy 20 %-ánál várható az állapot kedvezőtlen lefolyása. A többségük felépül, vagy megtanul együtt élni a tüneteivel.
5. A PSS gyakran trauma, szorongás, csalódás, kudarc, hátrányos megkülönböztetés vagy megalázás eredményeképpen alakul ki, - amikor ezek a terhek már elviselhetetlenné válnak.
6. Az a tudományosan nem bizonyított, azonban jelenleg még domináns orvosi vélemény, miszerint a PSS-t egy biokémiai agyi betegség /szkizofrénia/ okozza, hozzájárul az ezzel foglalkozó szakemberek változással és felépüléssel kapcsolatos negatív felfogásához. Ezért ennek a koncepciónak nem szabad központi helyet kapnia a mentális problémákkal foglalkozó szakemberek képzésében.
7. A pszichiátria felosztja a PSS-t a ”szkizo-diagnózisok halmazára”: szkizofrénia, szkizoaffektív zavar, szkizofreniform zavar, deluzív zavar, stb.. Ez a diagnosztikus felosztás nem jól használható, mivel minden egyes érintettnél nagyon egyéni módon jelennek meg a tünetek, amelyeket szinte sosem lehet a diagnosztikus skatulyákba gyömöszölni.
8. Ahhoz, hogy valaki felépüljön a PSS-ből, az illetőnek reményt és perspektívát kell nyújtani már a legelső pillanattól kezdve. A felépülés egyfajta tanulásra épülő pszichológiai folyamat, egy új perspektíva kifejlesztése és alkalmazása érdekében. Ehhez olyan emberek támogatása szükséges, akik már átélték a pszichózist, és ahol szükséges, olyan terapeuták és orvosok segítségével, akik magukévá tették a felépüléselvű felfogást.
9. Minden PSS-ben szenvedő embernek legyen lehetősége arra, hogy már a kezelés legelső fázisában kapcsolatot teremtsen olyasvalakivel, aki már átélt pszichotikus állapotot. A megélt tapasztalattal rendelkező személy egyedülálló helyzetben van azon a téren, hogy reményt és új perspektívát adjon /”Én is képes voltam felépülni.”/.
10. A kezelés elsődleges célja az, hogy a felhasználót visszajuttassa a környezetéhez, a munkájához/tanulmányaihoz. A tanulás és a munka sokszor inkább a felépülés előfeltételeit jelentik. Még maradvány-tünetek esetén is el lehet indulni a felépülés útján, attól a ponttól kezdve, ahol az érintett megakadt. Nem eredményes az a gyakorlat, amikor előbb a teljes felépülésre várunk és csak azt követően akarjuk „elkezdeni élni az életünket”.
11. Minden PSS-sel élő és az ellátórendszerbe bekerülő embert bátorítani kell arra, hogy beszéljen a pszichózisáról. A pszichózis tartalmát úgy kell értelmezni, hogy annak jelentése van, és ez kulcsot adhat az állapot gyökerét képező problémákhoz.
12. A pszichoedukáció ne használja központi koncepcióként a PSS-t agyi megbetegedésként magyarázó, nem bizonyított orvosbiológiai modellt.
13. Minden pszichózisban szenvedő embernek hozzá kell jutnia egy tapasztalt terapeuta által nyújtott pszichoterápiához.
14. Az antipszichotikumokra szükség lehet a pszichózis csökkentéséhez, de fontos tudni, hogy nem hoznak helyre semmiféle, a pszichózis hátterét jelentő kóros biológiai elváltozást, abnormalitást. Az antipszichotikumok nem gyógyítanak. Sokkal több figyelmet kell fordítani az egyénre szabott adagolásra annak érdekében, hogy elérjük a lehető legalacsonyabb dózist, és elkerülhető legyen az irracionálisan sok gyógyszer együttes alkalmazása." |