Hát én soha egy tanárt se szólítottam elvtársnak. Tanár úr, vagy tanárnő volt az általánosan elvárt megszólítás, Budapesten, gimnáziumban, a hetvenes években.
Engem nem próbáltak „átitatni”, bár kétségtelenül mondták párszor, hogy egy ilyen okos fiúnak ott lenne a helye a KISZ-ben és még az előnyeit is felsorolták. De mivel mereven elzárkóztam, nem nagyon erőltették. Nálunk a többség nem volt KISZ-es. (Vagy igen, de én nem tudtam róla. Egyszerűen az én társaságomban ez nem volt téma.)
A katonaságnál olyan helyre kerültem (eszükbe sem jutott holmi bokorugrókhoz vinni, bár az nagy szívás lett volna), ahol a nem igazán megbízható harcosokat őrizték, akiknek azért nem kevés sütnivalójuk volt. Annyira ki akartak velünk baszni nem megbízhatókkal, hogy az első saját lakásomtól, két buszmegállónyira (tíz percre gyalog), vittek be.
Talán egy KISZ tag sem volt a sorozottak közt (ott sem volt téma), de mégis az alapkiképzés után gyakorlatilag minden nap hazamehettünk, csak akkor nem, ha valami fegyelmezetlenség volt a rovásunkon. (Annyira hazamehettünk, hogy volt országos riadó, mikor egy sofőr, két relés és két rádiós volt benn az egész körletben, meg az ügyeletesek. Abból nagy botrány kerekedett, de minden csoda három napig tart. Az is kb. addig tartott, míg nem mehettünk ki.) Kajánál háromféle menüből választhattunk, és porcelánból, normális evőeszközzel ettünk. Enni akkor mentünk, mikor akartunk, természetesen egy adott időn belül. Ugyan néhány kis mitugrász őrmester eleinte próbálkozott, hogy alakzatban, meg minden, de akkor inkább nem mentünk sehova. És mi nyertünk, őt (őket, ketten voltak különböző időpontokban) baszták le, nem minket. Na azok lehet, hogy KISZ tagok voltak, mert azt hitték, abból lesz előnyük, ha azok lesznek. És hát ugye ott is volt az a szép egyenruhájuk mint komoly előny.:))) (Komolyan, egyszer kajánál kérdetünk egy patkányt /úgy hívtuk az őrmestertanulókat/ mi a faszé jó itt szívni nekik? Azzal kezdte, hogy ott van a szép ruha....)
Ezzel együtt a zászlóalj politikai tiszttel egy fiatal századossal voltam a legjobb haverságban a bajtársaimon kívül (tegeződtünk is viszonylag rövid idő után), én festegettem neki az ünnepségekre plakátokat, feliratokat. Bármikor hivatkozhattam rá, ha valami kis szar senkiházi őrmester szívatni akart. Egyik se merte mondani, hogy nem fontosabb a százados melója, mint amit ő talált ki. Sőt, egyszer a századparancsnok hadnagyot is magához rendelte, mikor egy mondvacsinált ürüggyel nem akarta megírni a könyvem egész hétvégére. Ott előttem mondta neki, hogy hadnagy elvtárs, tíz perc múlva itt legyen az a könyv megírva mostantól, kedd reggelig! Mozogjon! Nagy égés volt a hadnagynak, utána nem is nagyon akart megszívatni. Pedig lehet, ő párttag volt. Ugye az előnyök miatt.
Szóval, közben már a negyedik hónapban én végeztem azokat a viszonylag kényelmes, üldögélős melókat (amihez profi szakmai tudás kellett és az ország összes komoly alakulata benne volt), amiket előtte csak a legöregebb profikra bíztak, mert akár nagy galibákat is lehetett volna velük okozni, olyanokat, hogy az egész zászlóalj vezetése megitta volna a levét. És mindezt úgy, hogy KISZ tagság fel sem merült, pedig ott igazán megbízhatónak kellett lenni, de a melóban. Az volt a két lényeges szempont, értesz hozzá vagy sem és gyors vagy, vagy sem. Le se szarták, hogy KISZ tag vagy, vagy sem. Talán annak kellett az ilyen tagságosdi, aki nem volt alkalmas a feladatra és/vagy nem jól látta azt el.
Ha lehiszed elhiszed, ha nem, hát nem, de bizony nem mindig és mindenhol előnyös ha becsicskulsz és ha elhiszed, hogy csak kerülőúton lehet előnyöket szerezni, vagy legalább elérni, hogy na basszanak ki veled, vagy a családoddal.
És ha nem ilyen tisztjeink lettek volna és végigszívom az egészet, akkor sem nagyon tudtak volna mit tenni. Bekaphatták volna, mert én kibírtam volna, szemükbe röhögve! És velem kapcsolatban igazán lett volna miért keménykedniük, mert én határozottan ellenük voltam, igaz soha nem tettekben, már ha az, hogy basztam belépni a szervezeteikbe, az nem tett. Mégis, a nagyapám bolsik miatti korai halála, a vagyonunk elvétele, és az apám nem végzettségének megfelelő munkáján kívül, a továbbiakban családunkat és így engem sem szívattak semmilyen téren, soha. Igaz ehhez az esetemben tehetség és eredmények is párosultak, mondjuk országos tanulmányi verseny megnyerése. Valószínűleg azt gondolta valaki, vagy azt gondolták valakik, hogy eleget szívtak a múltjuk miatt, a gyerek fussa ki magát. Nem tudom, de abban biztos vagyok, ha belépek a KISZ-be, vagy utána a pártba, semmivel nem lett volna sem nekem, sem a családomnak jobb. Sőt.
Én az ilyesmi amit elővezettél, mindig magyarázkodásnak érzem. Utólagos magyarázkodásnak, önfelmentésnek. Nincs vele különös bajom (nem vagyok naiv, se másokkal szemben maximailsta), de nem is szeretem.
|
