Igazán nincs mit, nem fáradtság átadni a tapasztalatokat, információkat.
Ha kiderül, hogy valóban RA, majd nagyon kell Rá figyelned, mert általában egy elég erős lelki megrázkódtatáson megyünk keresztül azután, hogy a reménye is szertefoszlik annak, hogy talán csak "egy kis megfázás" és "holnapra már jól is leszek".
A "véglegesség", a "gyógyíthatatlanság", a "csak az állapotot, tüneteket tudjuk kezelni" helyzet elfogadása nem túl egyszerű. Biztasd, hogy adja ki magából a dühét és keserűségét, de közben egy percit se felejtse el, hogy VAN REMÉNY, számtalan gyógymód, többféle biológiai terápia, gyógyszer, kezelés stb. létezik! Fontos, hogy túl sokáig ne sirassuk ez "elveszett" dolgokat, tevékenységeket (na ez a legnehezebb, amikor meglátok a boltban egy tűsarkú cipőt, amit 2005-ben kb. azonnal megvettem volna, de a viselésére ma már esélyem sincs, hááát, úgy odavágnék valamit a földhöz, pedig ez amúgy csak egy vacak cipő, bagatell ... van, aki életében nem hord soha magassarkút .. de hát ez van, ezt érzem, nekem ez rossz és kész), gyorsan át kell állni, kevesebb erőltetés, másféle módon történő napi munkavégzés. Pl. igenis leülök a buszon, mert ha egy gyorsjáraton végig állok, az - még ha fájdalmat nem is generál - nem tesz jót az ízületeimnek, nem akarom már egy nap alatt kitakarítani a lakást, elfogadom (az elején ez sem ment simán) a segítséget, sőt, már kérem is, mert igaz, hogy egyedül is simán bukóra tudom állítani az ablakot, de ha nem muszáj, inkább nem teszem ki magam hirtelen csukló (térd, váll stb.) mozdulatoknak, mert a kényelmetlenséget (ami nem fájdalom!), azt, hogy ez "régen" nem váltott ki ilyen érzést (nem is "tudtam", hogy vannak ízületeim), még most is tapasztalom.
Köszönöm szépen a jókívánságokat, hasonló jókat kívánok Édesanyádnak is!
Bármikor, ha van kérdésetek, csak írj. Egyebekben pedig, ha privátban szeretnél kérdezni valamit, arra is van lehetőség, a nicknevemre kattints rá, feljön az adatlapom, ahol az e-mail címem is nyilvános (a "küld" gombra katt). |