Ez a jelenség sokkal komolyabb mint bárki is gondolná, és a mélyebb oka mai felfogással szinte elképzelhetetlen nagy őrültségnek tűnik. Pedig kb. 80 évvel ezelőtt egy kutató (J. D. Unwin antropológus/etnológus) egy terjedelmes tanulmányában rámutatott, hogy lehetséges ez, sőt a történelem során számos esetben megtörtént, hogy a civilizáció, és a kultúra fejlődése megbicsaklott, és hanyatlásnak indult. Természetesen nem magától, hanem pontosan meghatározható körülmény indította el, illetve állította meg a fejlődést. Maga is meglepődött a szoros kapcsolaton, amit tapasztalt, noha Freud-nak egy hipotézisét kívánta csupán ellenőrizni, igaz-e, vagy hamis.
Arra meg valószínűleg maga sem gondolt, hogy még egy évszázadnak sem kell eltelnie, hogy ez társadalmi szinten ez kipróbálásra kerülvén konkrét bizonyítást nyerjen.
Először is szögezzük le, hogy - bár a jelen vizsgálat csak Európát említ - a hanyatlás előjele az egész fejlett nyugati civilizációt érinti, pl. az USA-t is! Az egyik legfontosabb jel ezen terjedelmes régióban az egyre rohamosabb népességcsökkenés, miközben a civilizálatlanabb területen a népességrobbanás fenyeget. Ez a kettősség nem egy kiegyenlítő tényező, hanem ugyanaz a paradox eset, mint a tengeren hánykolódó hajótörötté: egyfelől túl sok a víz, így folyamatosan úszni kell, másfelől kevés a víz mert inni is kellene, hogy életben maradjon.
Most pedig jöjjön egy cikk, ami az okokra rámutat, bár szinte gyomorból elutasítjuk, mert annyira érint mindenkit:
http://www.hetek.hu/hatter/201512/a_szexualis_szokasok_es_a_kozjo
A szexforradalom óta már 50 év is eltelt, s lassan letelik az a 3 generáció (kb. 60 év), amit követően teljesen nyilvánvalóvá válik a következmény. A demográfusok kb. 15-20 év elteltére jósolják azt a demográfiai katasztrófát ami a népességfogyásnak a következménye. Mivel egyre kevesebb gyermek születik (a kevesebbnek meg még annyi gyermeke sem lesz), a társadalomban hozzájuk képest nagyon sok öreg lesz, akit el kell tartani. Ezt nevezzük a társadalom elöregedésének. A nyugdíj bármilyen formája (TB, megtakarítás, biztosítás) alkalmatlan lesz erre, mivel azok mindig a pillanatnyi bevételekből (újraelosztás, hitelek, biztosítási díjak) vannak finanszírozva, a szolgáltatások - különösen a nagy szakértelmet igénylőknél (pl. egészségügy) - jelentős mértékben akadozóvá, hosszú várakozási idejűvé, drágává válnak.
Noha a középkorban ilyen problémákat betelepítésekkel oldottak meg helyi szinteken, hasonló kultúrájú területekről, de ott is jelentős feszültségeket okozva évszázadokra, ma ez nem járható út, mivel az egész fejlett civilizációt érinti. Valószínűsíthető, hogy mindebből az USA kerül ki győztesen, mivel ott irtóznak azoktól a migránsoktól, akik Európába érkeznek, ugyanakkor tárt kartokkal fogják várni innen azokat a fiatalokat, akik az ellehetetlenült helyzetből hamarosan már menekülnének. Ez meggyorsítja Európa összeomlását, és átkulturálódását, s egy vetélytárs is megszűnik. A hozzájuk beérkező fiatalok enyhítik majd a problémát, miközben - a jelek erre mutatnak - a demokráciát lassan leépítve (már most sincs, csak névlegesen!) egy diktatórikus rendszerrel vissza lehet állítani azt, ami 50 évvel ezelőtt a fürdővízzel együtt ki lett öntve az ablakon.
A népességfogyás konkrét folyamata ma már - sajnos csak szűkös körökben - ismert, szintén meglepő tudományterületről, mégpedig a biokémiáról (lásd: szerelemhormonok).
Mindenesetre ha kis területen is, de megmarad és újra fejlődésnek indul a civilizáció, akkor ez nagy tanulság lesz arra nézve, hogy mit engedhet meg magának az emberiség, azaz felrúghat-e olyan szabályokat amelyek már évezredek óta az emberi társadalmakat életben tartja.
De mélyen belegondolva még arra a következtetésre juthatunk, hogy a civilizáció fejlődésének a legnagyobb ellensége maga a civilizáltság! Hisz ez utóbbi túlfejlődésének következményeként áll elő maga a hanyatlás.
|