Sziasztok!
Skiai: Gyógyszerhez nem szeretnék nyúlni mert attól tartok,hogy egy idő után függővé válnék és ezt egyáltalán nem szeretném.
A műszaki irány sokkal jobban érdekel mint a pénzügy számvitel. Mivel rendészeti tagozatos osztályban tanultam így ennek köszönhetően nagyon szerettem a jogot tanulni de sajnos nem mentem el az egyetemre beiratkozni mert úgy álltam hozzá,hogy úgysem tudnám elvégezni. És ezt a mai napig is bánom.
Kód 001: Sajnos a küzdősport egyáltalán nem érdekel. Kondizni és futni szeretek semmi mást nem szeretek csinálni. Hogy miben lelem örömömet? A sportolásban, valamennyire még a számítógépes játékokban, abban,hogy egyedül lehetek, ilyenkor egy kicsit megnyugszom s legalább a saját gondolataimmal vagyok elfoglalva. Barátom csak egyetlen egy van de Ő vele ezeket a gátlásokat nem osztom meg mert nem igazán bízom meg senkiben sem. Még a saját családtagjaimban sem.
snt hunter 3: Sajnos nagyon sokszor csak rossz gondolatok járnak a fejemben. Olyan érzésem van,hogy ilyenkor bármit el tudok hitetni saját magammal. Amikor sportolok akkor nem gondolok arra,hogy milyen is vagyok de miután befejeztem a sportolást megint ugyanott tartok ahol ezelőtt. Sajnos minden iránt elvesztettem az érdeklődésemet így a sportoláson kívül semmi más sem érdekel. Az öngyilkosságra visszatérve nagyon sokszor megfordul a fejemben és attól tartok,hogy egyszer már késő lesz és tényleg meg fogom tenni. Lehet az lenne a legjobb mert semmi örömöm nincsen abban,hogy élek. Sokszor megálmodom azt ahogyan végzem magammal és ez egyre jobban aggaszt. Nagyon sokszor amikor nagyon kedvetlen vagyok csak azon jár az eszem,hogy bárcsak valamilyen oknál fogva végetérne az életem és végre megnyugodnék. Még a mai napig is vannak öngyilkos gondolataim persze már egy kicsit kevesebbek de a pánikszerű rohamok még a mai napig is elő szoktak fordulni. Néha eljutok arra a szintre,hogy az sem érdekelne,hogy ha halálos beteg lennék és csak várnám a halálomat. Úgy érzem,hogy senkinek sem vagyok igazán fontos. Minden reggel továbbra is úgy kelek fel,hogy mi értelme is van annok,hogy én élek? Ilyenkor elgondolkodom de választ nem találok a kérdésemre. Lehetséges,hogy semmi baj nincsen velem a félénkségen kívül és csak saját magamnak beszélem be az egészet de nem valószínű,hogy így van. Továbbra sem szeretek emberek között lenni sőt inkább gyűlölök közöttük lenni. Tegnap amikor a boltban voltam szó szerint szorongtam és rettegtem az emberek között és alig vártam,hogy hazaérjek ahol biztonságban lehetek. Sokszor van olyan érzésem,hogy amikor kilépek a házból mintha valaki figyelne de szerintem ezt csak saját magammal hitetem el. Nagyon ritkán mozdulok ki a házból ha nem járnék az iskolába akkor szerintem ki sem mozdulnék a házból. Sokszor csak arra vágyom,hogy teljesen egyedül legyek. Bevallom őszintén elég gyakran idegesít a saját családom,hogy ha körülöttem vannak és olyankor is csak azon jár az eszem,hogy egymagam legyek. Úgy érzem olyankor vagyok csak igazán felszabadult és boldog.
Klementina kabátban: Az iskolában sem beszélgettem soha sem a lányokkal/ lány osztálytársaimmal. Ők nem keresték az én társaságomat és én sem az övékét. A 19 évem alatt kb. egyszer ha beszélgettem egy lánnyal. Néha a lány osztálytársaim megkérdezték,hogy ha beteg voltam,hogy már jobban vagyok-e, ennyi volt a velük való beszélgetésem. Tudom,hogy változtatnom kellene de akkor sem teszek semmit sem. A szándék megvan arra,hogy elinduljak a javulás útján. De van egy olyan érzésem,hogy hiába is szeretnék szakemberhez fordulni sajnos vagy nem fogok vagy nem lesz rá lehetőségem és tisztában vagyok vele,hogy minden marad úgy ahogyan most van. Bármilyen kezelést is kapnék teljes odafigyeléssel és kitartással csinálnám végig. Másfelől viszont azért szeretném,hogy ha valaki mellettem állna,hogy ha véletlenül egy kicsit elbizonytalanodnék akkor legyen valaki aki visszaterelne a helyes útra.
III. William: Köszönöm szépen,hogy ajánlottad a könyvet. Amint lesz rá lehetőségem be fogom szerezni.
|