Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2017-08-18 10:20:07 17935

Köszönöm hogy mindezt elmondtad.A gyermekek agya olyan mint egy fényképezőgép.Rögzít minden eseményt mit a szüleitől lát.Ezért is nagyon fontos hogy mit látnak tőlünk,milyen példát adunk a gyermekeinknek.Hála Istennek ti jó példádat láttatok otthon a szüleitektől.Ez nagyon nagy érték,és örülök szüleid példaértékű életvitelüknek.Sajnos ez nagyon sok családból hiányzik.Viszont nem gondolom hogy testvéred gondjai csak a nősülésével kezdődtek volna.Erre utal amit írtál,ezek a "szabályos kínzások" nem hiszem hogy még az elfogadható "gyermek csínyek" kategóriába tartoznának.Ennek alapja lehet valamilyen belső feszültség vagy düh,ami agresszióban nyilvánulhat meg.Esetleg ezt kiválthatta a féltékenység,de az biztos hogy ez a feszültség és düh csak tovább gyülemlett benne,és ma ennek a "gyümölcseit" vagytok kénytelen elviselni.A pszichológusok azt mondják,hogy a személyiségünk bizonyos jellemzői akár 3-4 éves korunkra is kialakulhatnak,amin változtatni már nem igazán lehet.Viszont ezek a pszichológusok még nem hallottak a második Korintusi levél 5. rész 17. verséről:"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre)

Létre jöhet tehát egy egészen új,annak ellenére hogy miként indult egy élet,milyen negatív hatások érték,milyen sebeket kapott,milyen negatív jegyek alakultak ki már egészen fiatalon a személyiségében.Lehullhatnak a "bilincsek",és szabadok lehetünk mindattól ami megkötözött,de egyedül csak a Krisztusban.Lehet kísérletezni sok mindennel,és lehet hogy ideig-óráig (akár évekig,vagy még tovább)működik is,de igaz lesz az ilyen emberre a következő mondat:"Nevetés közben is fájhat a szív, és az öröm vége is lehet bánat"(Péld 14,13)Jézus nem ezt kínálja.Az ellenkezőjét.Olyan belső békességet,ami közben lehet hogy valakinek potyog a könnye,mert az életkörülményei nem sok örömre adnak okot,viszont a szívében mégis boldogság és békesség lakozik.Ugyanis nem az életkörülményei határozzák meg a szívének az állapotát,nem az életkörülményei az uralkodok a szíve fölött,mert élete egy pontján átadta szíve fölött az uralkodási jogot Jézusnak.Új ember lett,a régi elmúlt,és valóban új jött létre.Ez az új pedig nem merül el az élet viharos tengerén,mert túl lát azokon.

 

Ezért hiszem ha Isten akarja,a Te testvéred is megtudja újítani.Neked és családodnak pedig kitartást kívánok,és sok sok türelmet.

 

 

Előzmény:
Szeszi50 Creative Commons License 2017-08-17 21:56:13 17934

Én állítom, hogy boldog gyerekkorunk volt. Dolgos, kedves, gyerekszerető szülők. Anyuka otthon volt vezette a haztartast, nevelt bennünket. Apuka pedig rengeteget dolgozott. Nem ittak soha, hangos szó sem volt. Minket tanítattak, anyagilag segítettek. Szerettek bennünket nagyon.

A baj akkor kezdődött mikor megnősült, katonaság után. A lagzi másnapján közölte ő elköltözik a feleségétől. Persze nem ment el csak fájdalmat okozott az akkor már terhes nejének. Lehet nem szerette csak kötelességből vette el? Aztán egyre jobban magába zárkózott, napokig nem szólt senkihez. Elkezdett inni is egy időben meg játékgépezni.

Apu akkor csapott az asztalra naluk soha nem hallottam hangoskodni csak akkor. Jöttek sorban a gyerekek , sógornőm emberfeletti erővel próbálta megtartani a családot. De, minden rossz volt a tesómnak mint írtam semminek nem tudott örülni. Engem soha nem szeretett, féltékeny volt rám mindenért.

Kiskoromban szabályosan kínozott néha, egy éves voltam mikor a parazsat kivette a kályhabol lapáttal és a lábamra dobta. Hónapokig kezeltek vele. Egyszer kővel dobott fejbe betört a fejem, egyszer pedig belelökött a félig befagyott tóba és ott hagyott a többi gyerek húzott ki.

Aztán már bántott mindenkit, szüleinket elmondta mindennek apuka sokszor sírt olyan csúnyán viselkedett vele. Úgy halt meg szegény, hogy halála előtti nap a tesóm azt vágta a fejéhez ha más apam lett volna orvos, ügyvéd lennék. Soha senki nem akadályozta abban, hogy tanuljon csak ott hagyott minden iskolát. Egyedül a szakmunkásképzőt végezte el. Utált mert én diploma után elköltöztem városba, utált mert külföldre kerültem. Szóval valahol a nősülese körül kezdődött, vagy mikor én megszülettem?

Most sok éve egyedül él megvalósithatta volna az álmait, de minden ugyanolyan vagy még rosszabb. Pár hónapig volt barátnője de, azt is egy idő után csak bántotta. Elmondta minden féle tenyeres talpas venasszonynak. Persze, hogy megunta a hölgy is. Sajnos egyedül magányosan fog meghalni az biztos. Lehet sokkal komolyabb baja van mint a depresszió? Mert itt ahogy olvastam a hozzászólásokat nem a szeretteiket bántják. Talán ennyi röviden, nem akarom a többieket ezzel terhelni.  Köszönöm mindenkinek aki írt ezzel elköszönök és kívánom legyenek szép, vidám depi:-)mentes  napjaitok.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!