Keresés

Egy apróságot ne felejtsünk el, a törökök nyerték a háborút :)

A másik oldalon voltak a tönkrevert görögök, s a még Kis-Örményországot is elbukó örmények, mint a SZU részesei. A olaszok nem osztottak, nem szoroztak, s megmaradtak a Dodekanészosz szigetcsoport megtartásánál bölcsen (ami majd a WW2 után visszaszáll a görögökre), az angolok és franciák pedig úgy döntöttek, ha nem támadják őket a törökök, akkor ők se indítanak háborút. Tudomásul vették, hogy a befolyási övezeteknek lőttek, a szorosok pedig visszakerülnek török fennhatóság alá az ismert klauzával, hogy mindenkit át kell engedniük.

A törökök úgy tudom, hogy az arab országokban ragadt török/türk népességre úgy tekintenek, mint mi a csángókra. Nem vagyok se etnográfus, se nyelvész, tehát a valóságtartalmát nem tudom megítélni, de mint tudjuk ez a politikában, a zöld asztalnál nem is szokott osztani, szorozni, egy kártya a sok közül.

Az ellenérdekelt feleket leszámítva (görög, örmény) sokkal igazságosabb békét kötöttek a győztes háború után, mint történt Sevresben... (ne feledjük Atatürkék akár Kavala, Nyugat-Trákia "felszabadítását" is belengethették volna (ahol kisebbségben voltak a görögök, a jelentős számú török mellett ugyanis makedónok, bulgárok és pomák cigányok is nagy számban éltek), mint adut, lévén a görög hadsereg a padlón volt.

Egyébként meg nem feltétlen kell egyet értenünk :)

Ok, de azért még pontosítsuk kicsit:

A de facto 1898 óta független Kréta 1913 óta Görögországhoz tartozik. Az így legalább 10 évvel korábbi, még a VH. előtti történet. (Ciprus szigete lett brit.)

Legjobb tudomásom szerint a Szíriában, Irakban élő turkománok inkább türkmének, nem oszmanlik, vagy épp valamilyen szeldzsuk maradványok, nem automatikus hát, hogy Törökországhoz kellene tartozniuk. Akkor már ott is, nekik is, az önrendelkezés ...

Nagyjából ötszázezer török került áttelepítésre, 1,2 millió göröggel szemben. (Nem beszélve a még a népességcseréig terjedő időben legyilkolt párszázezer kis-ázsiai görög polgári lakosról.) Ami arányban meg még durvábbra jön ki, lévén a "fogadó" törökök (Törökország) jóval népesebb volt a "fogadó" görögségnél (Görögország), azaz a görögség jóval nagyobb hányada járt pórul.

A kis-ázsiai görögök ősidők óta ott éltek ahonnan elűzték őket, a törökök ellenben a legkésőbben jött nép voltak a Balkánon és egyes szigeteken, ráadásul elég sűrűn igen durván viselkedő, "nemszeretem" idegen hódítók. Vagy épp korábban elmohamedánosodott, eltörökösödött albánok, bosnyákok, szerbek, stb. leszármazottai (hivatalnokok, katonák, stb.) Ez utóbbiak akár vissza is térhettek volna gyökereikhez. (Mint ahogy egy részük ezt meg is tette.)

Az örmények semmi kompenzációt nem kaptak. Még csak népességcsere sem volt. A török területeken gyakorlatilag teljesen kiirtották őket.

Mindezek fényében, valóban, a Sevres-i béke is igazságtalan volt, de a Kemál győzelmét követő Lausanne-i béke szvsz még inkább az lett.

A kor értelmezése (lásd Wilson) a népek önrendelkezése, az  etnikai határok nagyjából követése volt a legprogresszívebb vélemény. Természetesen ez megillette volna a görögöket, örményeket, kurdokat is. Ezt nem is vitatom, viszont a Sevres-i béke pont azért volt igazságtalan mivel a győztesek messze túlléptek ezen a törökök kárára, továbbá a maradék ország több, mint felét befolyási övezetekre osztották.  Ergo, igazságtalan volt.

A felszabadító háború utáni újabb békében ez a helyére került.  Más értelemben (görög, örmény viszonylat) túlnyerték magukat.  A népirtások egyértelműen elítélendők, viszont a görög-török népességcsere korrekt megoldás a semleges szemszögéből nézve. Ne feledjük, hogy Nyugat-Trákiában, Makedóniában, Kavalában, Szaloniki városában, Krétán jelentős számú, helyenként többséget képező török kisebbség élt, továbbá az ekkor angolokhoz került Krétán és az olasz Dodekanészosz-szigeteken is (főleg Ródoszon).

Ezen túlmenően törökök, türkök hasonlóan sok százezres tömbjei kerültek Szíriához (francia mandátum) és Irakhoz (angol mandátum).