Keresés

Részletes keresés

Google_találat Creative Commons License 2017-07-25 20:37:48 2611

Ok, de azért még pontosítsuk kicsit:

A de facto 1898 óta független Kréta 1913 óta Görögországhoz tartozik. Az így legalább 10 évvel korábbi, még a VH. előtti történet. (Ciprus szigete lett brit.)

Legjobb tudomásom szerint a Szíriában, Irakban élő turkománok inkább türkmének, nem oszmanlik, vagy épp valamilyen szeldzsuk maradványok, nem automatikus hát, hogy Törökországhoz kellene tartozniuk. Akkor már ott is, nekik is, az önrendelkezés ...

Nagyjából ötszázezer török került áttelepítésre, 1,2 millió göröggel szemben. (Nem beszélve a még a népességcseréig terjedő időben legyilkolt párszázezer kis-ázsiai görög polgári lakosról.) Ami arányban meg még durvábbra jön ki, lévén a "fogadó" törökök (Törökország) jóval népesebb volt a "fogadó" görögségnél (Görögország), azaz a görögség jóval nagyobb hányada járt pórul.

A kis-ázsiai görögök ősidők óta ott éltek ahonnan elűzték őket, a törökök ellenben a legkésőbben jött nép voltak a Balkánon és egyes szigeteken, ráadásul elég sűrűn igen durván viselkedő, "nemszeretem" idegen hódítók. Vagy épp korábban elmohamedánosodott, eltörökösödött albánok, bosnyákok, szerbek, stb. leszármazottai (hivatalnokok, katonák, stb.) Ez utóbbiak akár vissza is térhettek volna gyökereikhez. (Mint ahogy egy részük ezt meg is tette.)

Az örmények semmi kompenzációt nem kaptak. Még csak népességcsere sem volt. A török területeken gyakorlatilag teljesen kiirtották őket.

 

Mindezek fényében, valóban, a Sevres-i béke is igazságtalan volt, de a Kemál győzelmét követő Lausanne-i béke szvsz még inkább az lett.

A hozzászólás:
showtimes Creative Commons License 2017-07-25 18:23:12 2610

A kor értelmezése (lásd Wilson) a népek önrendelkezése, az  etnikai határok nagyjából követése volt a legprogresszívebb vélemény. Természetesen ez megillette volna a görögöket, örményeket, kurdokat is. Ezt nem is vitatom, viszont a Sevres-i béke pont azért volt igazságtalan mivel a győztesek messze túlléptek ezen a törökök kárára, továbbá a maradék ország több, mint felét befolyási övezetekre osztották.  Ergo, igazságtalan volt.

 

A felszabadító háború utáni újabb békében ez a helyére került.  Más értelemben (görög, örmény viszonylat) túlnyerték magukat.  A népirtások egyértelműen elítélendők, viszont a görög-török népességcsere korrekt megoldás a semleges szemszögéből nézve. Ne feledjük, hogy Nyugat-Trákiában, Makedóniában, Kavalában, Szaloniki városában, Krétán jelentős számú, helyenként többséget képező török kisebbség élt, továbbá az ekkor angolokhoz került Krétán és az olasz Dodekanészosz-szigeteken is (főleg Ródoszon).

 

Ezen túlmenően törökök, türkök hasonlóan sok százezres tömbjei kerültek Szíriához (francia mandátum) és Irakhoz (angol mandátum).

Előzmény:
Google_találat Creative Commons License 2017-07-25 15:40:58 2609

Biztos, hogy igazságtalan?

 

Csak érzelmi alapon, csak azért "igazságtalan", mert a törökök az I. vh.-ban velünk egy oldalon harcoltak, ezért "együttérzünk"? Meg hát (khm) "türk rokonok" ... ?

 

A tengerparton s annak 50-100-150 km-es sávjában Epheszosztól, Milétosztól le, jóval Szmirnán is túlig nem szinte színgörög városok, s körülöttük mezőgazdasággal foglalkozó görög falvak voltak? (Lásd Nikosz Kazantzakisz: Akinek meg kell halnia) (Szmirnában 1923-ig jelentősen több görög élt, mint Athénban vagy Thesszalonikiben.) No meg a Fekete-tenger teljes déli partvidékén is nem ugyanígy volt? (Sőt, ott bizony még szélesebb sávban!) S már úgy - konkrét várostól függően - cirka 2500-3500 éve éltek ott? S merre is volt a legtovább - még Konstantinápoly eleste után is - létező görög állam? - Nem "ősi" török területek voltak azok. Meghódított terület volt, ahol alapvetően még mindig az eredeti görög lakosság élt.

 

Miért problémás, hogy a kis-ázsiai görögök szabadságot akartak a saját földjükön, s nem török elnyomást? Nem szpáhi típusú, mindig csak adóztató rabló államot, ingyenélő állami hivatalnokokat*, s rabló agákat, bégeket? Volt a helyieknek saját államuk, államaik a török hódítás előtt is. S aztán, hogy ne legyenek ott, hogy ne zavarjanak, a győztes törökök megöltek vagy elüldöztek mintegy/legalább 1,5 millió embert. (A "népességcsere"-ről megjelent adatok szerint csak az elűzöttek száma kb. 1,2 millió.) A Fekete-tenger mentén a törökök a börtönökből kiengedett, felfegyverzett török és kurd rabokat (a köztörvényes bűnözőket) küldték éjszakánként a görög falvakra, kisvárosokra büntetlenül ölni, rabolni, pusztítani.

 

Mondd, a karlócai béke is "igazságtalan" volt? Hisz elzavarták szegény törököt ...

 

 

(*Ami a törököknél kicsit korábban - egy ideig - kicsit is előremutatónak, modernebbnek indult, az szinte mind Thesszalonikiből, azaz a Török Birodalom meglehet kevert lakosságú (görög, zsidó, török, szláv, albán, arumán, stb. vegyesen) európai nagyvárosából indult ki, nem a gőghöz, fosztogatáshoz, gyilkoláshoz szokott kis-ázsiai agáktól, bégektől.)

 

S persze, semmi sem teljesen egyoldalú.

A görögök valóban túlhajtották a biciklit, az első hadisikereik után nem kellett volna 300-400-500 km-nyire, vagy még mélyebbre is benyomulniuk a szárazföldre,

DE hogy jó hosszú parti sávban joggal érezhették úgy, hogy 100-150 km "jár" nekik, az miért nem nyilvánvaló egy objektív ember számára? (Khiosz, Szamosz, Kósz, stb., a partmenti szigetek miért nem lettek ismét török, ha korábban "igazságtalanság" történt a törökökkel? Ugyan mitől volt kevésbé görög Epheszosz, mint Szamosz? Vagy másképp: mitől jobban török (sicc!) Epheszosz, mint Szamosz?)

 

S lenne ám ennek akkori párhuzamossága is (örmények), meg közelmúltja és aktualitása is (kurdok). Valamint, ugyanekkor az arab lakosságú területek simán leszakadhattak a töröktől, mert az kellett a franciáknak, angoloknak (Szíria, Irak, stb.) Biztos hát, hogy a törököké az "igazság"?

 

Nos, történész uram, van érdemi válaszod?

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!